Index Vakbarát Hírportál

Működik a varázslat, érezni a finom, fűszeres letargiáját

2024.01.19. 20:19

Színészlemezeknek is megvan az életciklusuk, van, amelyik addig forog a lejátszókon, hogy körbeteker egy korszakot, és onnan már a lemez tárolja a hívószavakat. Aztán vannak olyan remek színészalbumok, amelyek úgy tűnnek el, mint a félházas előadások, amelyeket a huszadik este után az igazgató úgy vesz le, mint egy lemezt. Nincs mese, az etalon színészalbum Udvaros Dorottya Átutazója, amely valami olyan helyett született meg, ami hosszú időre eltűnt az országból. 

Ez volt az elegancia.

Szükségünk volt tehát egy dívára, aki ezt értelmezni tudta, egy alternatív Karádyra, mert díva kell. Honty vagy más, de kell. Nem voltak igazi, elérhetetlen underground díváink, de aztán jött Udvaros Dorottya, és tökéletesen eljátszotta a szerepet.

Tízes számkör

A színészlemezek most is hiányokat fednek el, ahogy Für Anikó vagány, könnyed indie-popos albuma is, a Für For Ten. A lemez olyan hangot szólaltat meg a honi popban, ami nálunk sosem volt igazán népszerű, amit Heather Nova és KT Tunstall fejlesztett tökélyre, de említhetnénk meredekebb megszólalásokat is, Fiona Apple-t vagy Regina Spectort például.

Lehet, hogy vannak olyan huszonéves előadók, akik a klipjeikben úgy tudnak keresztülmenni a nyikorgó parkettás nappalin a bezuhanó nap fényében, apu kinyúlt pulcsijában, pirosra festett körmökkel, ahogy kell. Vagy a tíz évvel idősebb pasijuk fehér ingében úgy isszák a kévét, ahogy azt Roman Polanski elképzelte, amikor először megpillantotta Sharon Tate-et. Ez a zsáner sosem volt meg itthon.

Mi jut eszedbe az énekesnőről? 

Für Anikónak viszont elhisszük, hogy gőzölgő kávéja mellől előkap egy csehszlovák dobozgitárt, és megzenésíti barátaival, Hrutka Róberttel, Jamie Winchesterrel és Fekete Györggyel a 2020-as éveket. Új albumán nincs semmi póz, mesterkéltség, kábítás, és pont az benne a jó, hogy olyan természetes és közvetlen, mintha nem színészlemez lenne, hanem egy megzenésített podcast, amelyben az életéről, a gondolatairól vall. És az sem baj, hogy a közreműködőkről nem zenekar, hanem alkalmi színtársulat jut eszünkbe, mert hiába vannak itt fickós blues-ok, lendületes hard rock kíséretek, a rock and roll csak keret, egy forma, amivel Für Anikó ezúttal is ügyesen játszik.

Utoljára 2018-ban jelent meg nagylemeze, tehát a Für For Tenre öt évet vártak a művésznő rajongói, és persze megérte a várakozást, hiszen annyiféle hang szólal meg az albumon, hogy mindenkihez utat talál. A Ködből szállban ott van Heather Nova indie-popos szubzsánere, ezt a dalt Für Anikó szólóban énekli. Szintén szólódal a Félve szólt című zárlat, a közte lévő tíz felvétel duettek sora, olyan partnerekkel, mint Petruska András vagy Kálloy Molnár Péter. Olyan művészek folytattak párbeszédet a művésznővel, akiknek a hangfekvése, a karaktere leginkább illett az adott dalhoz. És persze csak kimondjuk: újra kihagyni Bereményit – merész döntés.

Paleobiovegan

Bereményi talán a legjobb dalszövegírónk, a szövegeiben pillanatok alatt megépül egy világ, létrejönnek bonyolult viszonyok, az egész irodalommá, zenés színházzá alakul. Fekete György szövegvilága is figyelemre méltó, ő is remek munkát végzett, ugyanakkor nem illik Für Anikó karakteréhez a bulvár világát bemutató Bulvárné című dal, nincs benne az a többlet, amit Für meg tudott volna mutatni.

Ugyanez áll a Pánikhangulat című házibulis blues-tekerésre is, ami arról szól, hogy a művészházaspárhoz hajnalban felmennek a barátok, és pörögnek reggelig. Ez talán jól áll a Takáts Tamás és a Dirty Blues Bandnek, de Für Anikónak nem. És a Paleobiovegan témáját is jobban el tudjuk képzelni egy cserfes gasztrobloggernek, mint Für Anikónak.

Árad a fény

És persze nem baj, ha egy dal feszes, ha van dinamikája az előadásnak, erre remek példa a Nagy Ervinnel rögzített Babaház is. Oké, a művésznő szereti a fickós hard rockot, de a Világbazár egy Guns ’N’ Roses-dal lehetne. Viszont az albumot nyitó Ködből száll című dalban azonnal életre kel Für Anikó titokzatos világa, aztán célba ér a filmklubos referenciákkal teli Mi csak néztük című mozis nosztalgia is. Nagyszerű dal a Gerendás Péterrel előadott Árad fény, deatmoszferikus és élményszerű a Babaház is. Ezekben a dalokban már működésbe lép a varázslat, érezni a korábban megszokott finom, fűszeres letargiáját.

Für Anikó: Für For Ten/ Magneoton

12 szám 45 perc

10/7



Rovatok