A „Saviors” című új Green Day-album borítóján a 15 éves Paul Kennedyt látjuk 1978-ban, a nyugat-belfasti zavargás idején, amikor is egy égő autó mellett állva követ készül dobni az angol rendfenntartókra. A már hatvan pluszos Kennedy nemrég azt nyilatkozta a irishcentral.com-nak, hogy az unokahúga említette neki, hogy híres lett, mert rajta van egy lemez borítóján, de mint kiderült, sosem hallott a Green Dayről. Meghallgatta néhány dalukat, és csak ennyi mondott róla: punkzene, jó. Annak jártunk utána, hogy tényleg punk zenét hallunk-e, és hogy tényleg jó-e.

Napok romjai

Paul Kennedy a hetvenes évek végén főleg a The Jamet bírta, amit nem hallunk ki a Londonban és Los Angelesben felvett albumból, viszont minden mást igen. Például az Oasist (Goodnight Adeline), a Pixiest (Bobby Sox), a Beach Boyst (Corvette Summer). Jogos a kérdés: tartalmaz-e az album nyomokban punkot? Talán némi Ramonest, de ez is elhanyagolható. Ennél fontosabb, hogy a zenekar nem győzi hangsúlyozni: a „Saviors” az 1994-es Dookie és a 2004-es American Idiot folytatása, a trilógia záródarabja. De hol vannak már a Dookie kamaszpanaszai vagy az American Idiot politikusokat szőnyegre állító bírósági thrillere? Megtudhatjuk ugyanakkor, hogy ma már mindenki alszik, de senki sem álmodik (Saviors), és Amstrong egy elemmel működő robotnővel szeretkezik (Living in the ’20s).

Jönnek a mentők

Ha nagyon akarjuk, belemagyarázhatjuk azt is, hogy a címben („Saviors”) látható macskaköröm utal Bowie 1977-es, „Heroes” című legendás albumára is, ahol idézőjelként értelmezhetőek maguk a „hősök”, ahogy szintén némi iróniával kell kezelnünk a „megmentőket” is. A Green Day ezúttal is sokat markol, miközben bőven elég lenne, ha Billie Joe Armstrong úgy tartaná a kezét, hogy lefogjon egy e-mollt vagy egy A-dúrt. Nem ez az első, „vissza az alapokhoz” szlogennel eladott Green Day-lemez, a 2016-os Revolution Radiót is így reklámozták. Most a kerek évfordulók, a 30 éves Dookie és a 20 éves American Idiot kapcsán térünk vissza a gyökerekhez.

Jó kérdés, hogy egy punknak mondott zenekar mit tud kihozni a tizennegyedik lemezéből, olyan együtthatókkal, amelyekről nekünk itt, Kelet-Európában inkább a Bodnár Attilával felálló rágógumipopos HIT jut eszünkbe és, mondjuk, a Főszezon című számuk... Tánci csak balra dűlt / A csónak pedig elmerült / Öklét rázza a csónakos / Finki, légy óvatos / Ebből nem lehet semmi jó / Vacak hajó / Főszezon / Szuper a hangulat / Vízen és szárazon / Száz kaland...

Azt énekli Amstrong a Dilemma című csacska dalában, hogy józan volt, de most megint részeg, és hogy bajban van, mert újra szerelmes.

Rágógumi-megszokás

És hogy a Green Day kamaszpanasza mennyire komolyan van véve, azt jól mutatja a One Eyed Bastard című dal is, amelyben kihallani Pink So What című tinislágerét is. Szóval, hiába a közéleti kommentárok meglehetősen közhelyes felsorolása, a nagy amerikai punkszatíra, hiába a tiszteletlen beszólások sora, ha maga a zene tisztelettudó. Lehet-e úgy lázadozni, hogy a zene nem tartalmaz valódi dühöt és kreativitást, sőt megidéz olyan klasszikus amerikai rockdonorokat, mint a REO Speedwagon, a Van Halen és a Cheap Trick...

Green Day Kölyökklub

Ha egyszerűen csak popnak hívnánk az egészet, rendben is lennénk, de ennél is fontosabb kérdés, hogy vannak-e olyan erős dalok az albumon, mint amilyen a Basket Case, a When I Come Around, a Minority, az American Idiot, a Boulevard of Broken Dreams, a Holiday, a Wake Me Up When September, az Ends, a Know Your Enemy voltak. Nos, nincsenek, de még mindig elég élvezetes a program. A régi rajongók szeretni fogják, viszont nem lesznek új belépők a Green Day Kölyökklubba. Lehet, hogy azt a bizonyos követ, amit a tizenöt éves ír katolikus srác, Paul Kennedy készült eldobni Chris Steele-Perkins 1978-as fotóján, inkább a Green Day próbatermére kellene hajítani?

Green Day: „Saviors”

Warner

15 szám 46 perc

6/10