David Byrne arról fantáziál a Dream Operator című Talking Heads-dalban, hogy minden álomnak van neve, és a nevek visszaidézik, elmesélik az álmokat. De szerinte az is lehet, hogy mi, hallgatók csak álmodjuk ezt a dalt, és hogy mi vagyunk az álom üzemeltetői.

Viszont, ha felébredünk, akár el is mehetünk egy lemezboltba, és megvehetjük felújított hanggal, meggypiros vinylkorongon az 1986-os keltezésű, True Stories című Talking Heads-albumot, amelyen megtalálható az előbb idézett Dream Operator című, fájdalmasan szép dal, és még olyan kapitális slágerek is, mint a Love for Sale, a Wild Wild Life vagy a Radio Head. Utóbbiról nevezte el magát minden idők egyik legjobb indie-rock zenekara, a Radiohead is.

Beszélni nehéz

Persze a Dream Operator félrevisz, mert a True Stories nem zenés álomfejtés, hanem nagyon is igaz történetekre épülő projekt, amely nemcsak album, hanem film is. Az album a fogyasztói világ kritikája, maga a film is többek között bulvárlapokból szemlézett sztorikra épül. Ebben a világban mindenki teszi a dolgát, dolgozik a gyárban, vásárol a plázában, majd leülnek a tévé elé.

A filmben a legtöbb dalt a színészek éneklik, az albumon azonban Byrne hangját halljuk. A True Stories persze igazi Talking Heads-sorlemez. Az album alapbölcsessége – a fogyasztói társadalomban az áruk helyettesítik a lelki kielégülést – még a popban sem új ráeszmélés, hiszen a The Rolling Stones már a Satisfactionnel ráfordult erre az üzenetre.

Az igazat mondd!

Viszont a Talking Heads felépített a fogyasztáskritikára egy következetes koncepciót, játékfilmet gyártott hozzá, Byrne rendezésében. A Love for Sale például tele van reklámokból idézett szlogenekkel, használati utasításokkal: Nyomd meg a gombomat. A pirítós felugrik.

Szerencsére a zene nem ilyen egyszerű. Néhány dal puritánabb, poposabb, mint a Little Creatures (1985) felvételei, ugyanakkor mégis burjánzóan gazdag a zenés szövete. Inkább azt mondhatnánk, hogy a True Stories az életmű szintetizáló gyűjteménye, a Wild Wild Life beidézheti például az 1977-es Pulled Upot, míg a Dream Operator a szintén az első lemezen megtalálható Happy Dayt. A korong annak ellenére is a Talking Heads egyik legemlékezetesebb albuma, hogy Byrne megbánta, hogy a projekt szponzorainak nyomására a saját énekhangjával adta ki.

A True Stories tele van nagy slágerekkel, ott az albumot nyitó punk-rockos Love for Sale és a zenekar egyik legismertebb dala, a Wild Wild Life. De remeklésnek mondható a Puzzlin’ Evidence, a Hey Now, a Radio Head és a Dream Operator is. A zenekar visszaidézi a korai albumok dinamizmusát, szókimondó szürrealizmusát, new wave-es lendületét, miközben tovább építi a gospelre, a funkyra és a countryra alapuló ellenvilágát is.

És ott van a kiváló artwork, maga a cover, ami olyan, mintha egy művészeti magazin fejléce lenne. A Sonic Youth Gooja mellett szintén eszményi zenekaros póló készíthető belőle. De a lényeg természetesen a lemezen hallható program, a teljes értékű sorlemez, amely úgy vonja kritikai össztűz alá az amerikai társadalmat, a nyolcvanas évek fogyasztói disztópiáját, hogy megmarad örömteli nihilizmusa és táncra csábító ritmikája.

Majdnem híres, majdnem ismerős

Voodoorituálét idéző hangulatok és David Byrne tévéprédikátorokat idéző hanglejtése teszi artisztikussá az életmű e fontos darabját, az utolsó nagy mutatványt, mielőtt a zenekar az 1988-as, kevéssé sikerült albumuk után 1991-ben feloszlott. Az a jó ebben a lemezben, hogy minden dalban találunk emlékezetes motívumokat.

Ott van például a higgadt, derűs People Like Us, amit a hegedű és a pedal steel gitár tesz igazán otthonossá, meghitté, mert hát nem lehet mindig táncolni. A Talking Heads 1982-es, Budapest Sportcsarnokban celebrált koncertje volt az első igazi new wave attrakció Magyarországon, a hatásuk, ha nem is volt széles körű, mégis jelentős. Elég csak meghallgatni az Európa Kiadó 1989-es Hova menjek? című dalát és megnézni a hozzárendelt klipet.

Történetek útközben 

A Lemezbörze helyett című rádióműsor 1984-ben leadta a zenekar egyik legjobb lemezét, a Speaking in Tonguest, és 1985-ben a poptörténet egyik legjobb koncertlemezét, a Stop Making Sense címűt. És persze némi áttétellel azok is ismerik a beszélő fejeket, akik hallották anno a Petőfi Ötödik sebesség című ifjúsági műsorának egyik szignálját, a The Fools Psycho Chicken-féle tréfájának hangmintáját, ami nem más, mint a Talking Heads Psycho Killerjének kotkodálós paródiája. Azt énekli Byrne a Love For Sale-ben, hogy olyan házban született, ahol mindig be volt kapcsolva a tévé, és úgy gondolja, hogy ezért túl gyorsan nőtt fel.

Olyan gyors azonban nem lehet a mi felnövésünk, hogy kimaradjon a nyolcvanas évek egyik legjobb albuma, a True Stories.

Talking Heads: True Stories (1986)

Sire (eredeti kiadás: 1986)

9 dal, 41 perc

10/8