Index Vakbarát Hírportál

Megjelent Beton.Hofi új albuma

2024.03.08. 11:27
Napvilágot látott Beton.Hofi új albuma. A 0 című mixtape március 8-án, a nemzetközi nőnapon debütált.

Az album egyben egy trilógia befejező epizódja is: a két Fonogram díjat és több platinát hozó elődök, a comic sins és a PLAYBÁNIA, illetve a Bagira-éra után turnék, majd viszonylag hosszabb alkotói időszak következett.

A 0 egy éven át készült, a mixtape dalait élőben először április 13-án hallhatja a közönség Beton.Hofi MVM Dome-os nagykoncertjén.

A 0-t a szeretteimnek, a barátaimnak és az időközben elhunyt mamámnak dedikálom. A koncepcióm az volt, hogy igyekezzek a bennem lévő érzésekről minél részletesebben, kifejezőbben közvetíteni, anélkül, hogy karakteren kívülre kerülnénk. Talán ennyi emléket, ilyen részletességgel sosem bújtattam el a számokban. Igyekeztem annyi réteget pakolni, hogy a rajongók számára továbbra is megmaradjon a szórakozás, és időtálló befejezést kapjanak a korábbi zenéink.

– mondta az albumról az előadó.

Hozzátette: „Itt is van a DAY-sorozatnak egy, az eddigieknél hosszabb része, a DAY 0, és néhol felismerhető, hogy egyes trekkekhez melyik elődök tartoznak. Így, hogy teljes a trilógia, kíváncsian várom, milyen playlistmutációk lesznek, mert innentől az a kirakós is megnyílt. A kritikus pontokon rengeteg támogatást és szeretetet kaptunk saját közösségünktől és a hallgatóinktól egyaránt. A producer, Chris nevében is mondhatom, hogy talán ez az eddigi leginkább kísérletező, legkomplexebb projekt, amiben életemben részt vettem.”

Más embernek látom magam a tükörben ahhoz a ponthoz képest, ahogy elkezdtem befejezni és összehúzni ennyi történetet. Sosem dolgoztam még producerrel ennyire szorosan együtt. Sokat tanultam a zenéről ismét. Az utolsó hetekben már konkrétan technikailag bent éltünk a stúdióban. Olyan volt, mint egy beköltözős hiphopreality – természetesen kondi, szoli és mosoda nélkül. A lemez utolsó sorát 00:00-kor vettem fel, március 2-án

– fogalmazott Beton.Hofi. 

Nagy nevek

A 0 című mixtape hangzásvilágáért a szintén erdélyi származású, de produceri munkásságát Londonban kezdő ANUBII$ (Hegyi Christian) felelt. A kiadvány 18 dalt és két átvezetőt (A MEGOLDÁS INTERLUDE / VEZÉR SKIT) vonultat fel.

Néhány szám így is lemaradt az albumról, vagy az utolsó percekben változott, ezért egy deluxe lehetősége is felmerült. A zenéken ezenkívül Hundred Sins, toldyuuso, Dom Beats (Jazzbois) Dan Pinto (Wavy Kollektíva), alprite, Kovács Gerrison, Baba Aziz, Miller Dávid, NoOne és dj bestbars gondolkodott.

Vokál front: laurie., KIZZAPING69, Pogány Induló, VZS, Kollár Dea, Nagy Emma, Miller Dávid. A lemez a Banana Records kiadó és menedzsment gondozásában jelenik meg, valamint a K066EKT1F LUCYD művészeti kollektíva kiadványa. Az albumborítót Miki357 fotózta egy legendás római kiránduláson, az utómunka és a tracklist is az ő munkája.

A dalokat először április 13-án adja elő élőben az MVM Dome-ban.

Úgy érzem magam, mintha egy rab lennék, amióta nem találkozom a közönségemmel ebben a közelségben, és várom, hogy halljam és lássam a szemeimmel, amikről a stúdióban fantáziáltunk, miközben tervezzük a dalokat. Úgy érzem, hogy láttam ezt a pillanatot, ahogy jön felém a labda. Ez lesz az eddigi legfontosabb show-m, minden létező értelemben.

 



Rovatok