Ha máshonnan nem, a mesékből tudható, hogy mindenkinek jár a szerelem, a békának a csók, a Szörnyetegnek a Szépség keze, Shreknek Fiona szíve, szóval miért ne járhatna némi érzelem a punkoknak is? Persze, nem mindegy, hogy milyen frizurával közelítenek egymáshoz, és hogy mennyire lesz vicces ébredés után a csónaklakkal kezelt mohikánfrizura, de ami jár, az jár.

Negyvenöt éve, 1979-ben jelent meg a Buzzcocks kollekciója, minden idők legjobb sláger-punk lemeze, a Singles Going Steady, ezúttal half-speed master technikával készült verzióban. Persze a félsebességű vágás költői túlzás egy punkalbum esetében, de mindenkinek joga van a jobb megszólaláshoz. 

Szerelem nélkül nincs jövő

A prog-rock albumok újrakiadásakor érthető a gesztus, sőt az is előfordulhat, hogy egy kétmilliós high-end lemezjátszó vásárlásakor hozzánk vágják a Dire Straits félsebességű díszdobozos életművét is. A Buzzcocks lemezéhez azonban ez az eljárás nem tett  hozzá semmit, nem sikerült kibányászni pluszsávokat, csak annyi történt, hogy az anyag kapott némi dinamikát. Szóval ez is csak egy punksvindli? Persze, de mit számít, ha a Shrek 2-ben (!) is hallható az Ever Fallen in Love, a viszonzatlan tinédzserszerelem himnusza, a dal, amelyik a New Musical Express 1978-as összeállításában az év felvétele volt. Jó hír, hogy mind a 16 számnak hasonlóan magas az élvezeti értéke.

A love-punk nem halott

Hát persze, a punktörténet talán legnagyobb slágerparádéjáról van szó, olyannyira, hogy a kislemez-válogatás B oldalas felvételei is közel egyenértékűek a slágerlistákra szánt A oldalas dalokkal. Ettől persze az album őstörténete közel sem ilyen dicsőséges. A Singles Going Steady valójában promóciós kiadvány, amely eredetileg az Egyesült Államokban jelent meg, hogy támogassa a zenekar 1979-es észak-amerikai turnéját. Az album első oldala a United Artists Recordsnál 1977-től a Singles Going Steady megjelenéséig publikált nyolc brit kislemezüket tartalmazta, időrendi sorrendben, míg a második oldalon a B oldalas dalok szerepelnek, szintén időrendben.

De hiába fogyott jól az Egyesült Királyságban az importnak minősülő album, az együttes 1981 elején feloszlott. Ennek hírére Angliában is kiadták, mint afféle best of albumot. Meglepő ugyanakkor, hogy Singles Going Steady, bár jól fogyott, sem az Egyesült Államokban, sem Nagy-Britanniában nem került fel a listákra.

Ennek oka talán az lehetett, hogy maga a punk már 1977 végén, a Sex Pistols Never Mind The Bollocks... című albuma megjelenésekor is önmaga paródiája volt. Ekkor robban be a new wave, majd a posztpunk is, tehát 1980 körül a punk nagy generációja felett eljárt az idő. Akik meg tudtak újulni, azok kiteljesedhettek a nyolcvanas években, akik nem, azok úgy mentek ki a divatból, ahogy a dauer ment ki Nagy Feró hajából, 1981-ben.

Titkos szobák szerelme

Ugyanakkor azt sem szabad elfeledni, hogy a punknál legalább olyan fontos a megjelenés, mint a fiúzenekarok esetében. Lásd a Sex Pistols basszusgitárosának, Sid Viciousnek a megjegyzéseit, például hogy

A Buzzcocks tagjai túlságosan is civilek voltak a punkhoz, úgy néztek ki, mint egy beatzenekar 1967-ből, akiket végül nem hívtak be a Top Of The Popsba. De hogy ez se legyen ilyen egyszerű: olyan természetességgel beszéltek a maszturbálásról, ahogy Hajnal István arról, hogy Reszket a Hold a tó vizén. Az Orgasm Addictban például Shelley arról énekel, hogy az orgazmusfüggő hogyan oson be a hátsó ajtón a mocskos magazinjaival.

Kis csavarral

A Singles Going Steadyben tehát benne van a rock and roll ősereje, harmóniagazdagsága és a punk felforgató jellege, arról nem beszélve, hogy ezek a dalok afféle love-punk slágerek, kis csavarral. Ugyanis a zenekar énekese, Pete Shelley (1955-2018) biszexuális volt, a szerelmi fájdalom nagy himnusza, az Ever Fallen in Love múzsája egy férfi, Francis Cookson, akivel Shelly hét évig élt együtt. Ez viszont így 1978 körül nagyon is punk volt.

Peter Shelley nemcsak a szerelem, de a punk nagy lázadója is volt. Miközben a punkok többek között olyan művészneveket választottak maguknak, mint Sid Vicious (John Lydon, vagyis Johnny Rotten hörcsögét hívták Sidnek), vagy éppen Johnny Rotten (Rohadt Jancsi), addig Peter Campbell McNeish a Shelley művésznevet vette fel kedvenc romantikus költője, Percy Bysshe Shelley után.

Függőbeszéd

Érdekes, hogy Shelley nem akkor okozta az igazán nagy botrányt, amikor a Buzzcocks tagja volt, hanem amikor 1981-ben kiadta első szóló kislemezét, a Homosapient, amit betiltott a BBC, mert erős utalásokat talált benne a meleg szexre. De 1981 még számos vonatkozásban a Buzzcocksról szólt, a zenekar feloszlásáról és a Singles Going Steady című slágerparádéról, az Orgasm Addictról, a What Do I Getről, az I Don't Mindról vagy a Promisesről. Ezek a dalok túlléptek a punk figurázásain, és alaposan kibővítették a műfaj szókincsét, elképesztő tolóerőt adva a szerelmi vágyakozásról szóló punk-rocknak. 

Buzzcocks: Singles Going Steady
Domino Records
16 szám 42 perc

10/ 8