Vannak, akik a közösség nevében szétverik a közösségeket, és sokan kérdezik: mi lehet az a felület, amelyre mindenki ráfér? A Pet Shop Boys 15., Nonetheless című albumán meg is találhatjuk a választ.

Neil Tennant a Loneliness című szelíd diszkójában arról énekel, hogy van egy olyan ügy, ami közel áll a szívemhez, és ez a magány elleni küzdelem. Beljebb lennénk, ha létezne egy olyan koreográfia, amit követve könnyebb a békés egymás mellett élés. Ehhez a képzeletbeli társadalmi táncrendhez a Pet Shop Boys az elektropop-esztétika jegyében írt tíz új dalt, a producer pedig az a James Ford volt, aki a Depeche Mode utolsó két lemezét is gondozta.

Nálatok laknak-e állatok? 

A Neil Tennant és Chris Lowe a berlini diszkópunk-trilógiájuk után (Electric 2013, Super 2016, Hotspot 2020) tovább szerette volna növelni a kreatív hozamot, mégpedig úgy, hogy az új lemez legyen tele szoció hatású queer életképekkel. A covid után már nem akartak Stewart Price-szal dolgozni, James Fordtól vártak újabb impulzusokat, akinek éppúgy voltak ajánlatai a nyolcvanas évek másik nagy szintipopzenekarának, a Depeche Mode-nak, ahogy a Z-generációs Artic Monkeysnak is.

Az album nem csak időtlen minőséget kínáló, korrekt szintipopdaloskönyv, a Pet Shop Boys legjobb tíz albuma között a helye, rajta a Loneliness című kapitális slágerrel, amelyet bizonyára rátesznek majd a későbbi best of lemezekre is.

A fiúk a kisállat-kereskedésben dolgoznak

Az album bombasztikus szintipopja megszólaltat digitális kürtöket, és az ünnepélyes popfanfárjaitól kicsit olyan az egész, mint egy karácsonyi vacsoraasztal, trombitáló kerámiaangyalkákkal. És csak néhány név a vendéglistájáról: Rosetti, a preraffaelita művész (Feel), a legendás balett-táncos, Rudolf Nurejev (Dancing Star), Bowie (New London Boy) és az ex-Beatle Ringo Starr (Loneliness).

Persze az album nem csak karaktertanulmányok tartalmaz. A főként a covid-zárlat alatt írt album afféle képeskönyv a queer szubkultúra történetéről, amikor Tennant, a fiatal meleg fiatalember Londonban utazott, hogy a glam klubok neonfényes világában rájöjjön, ki is ő valójában.

A Nonetheless egy kürtöktől harsogó szintipop-novellagyűjtemény is, tele kulturális kommentárokkal, lábjegyzetekkel. A Dancing Star egy popportré a balettikon, Rudolf Nurejev 1961-es disszidálásáról, aki maga mögött hagyta a Szovjetunió állami díjaktól és aranyfogaktól csillogó világát.

És persze nem hasonítható a Domino Dancinghez a Go Westhez, az Always On My Mindhoz, de nem azért, mert fakóbbak a harmóniái, a diszkós ütemei, egyszerűen másképp izgalmas az egész, és persze ennek a dalnak is helye van egy bővített greatest hits albumon. A Nonethelessben talán a perspektívák a legizgalmasabbak, ott van például a Bullet for Narcissus, amely Donald Trump testőrének szemszögéből mutatja be a világot.

Nárcisz és szintipop

Aztán ott az albumot záró Love Is the Law, amely azt mutatja meg, milyen volt, amikor Oscar Wilde a börtön utáni Franciaországba látogatott. Senkinek nem állnak olyan jól a turkálóban talált, nyolcvanas évekbeli hangszínek, a flamenco gitárjátékkal teli szintipopos minimalizmus, mint pont a Pet Shop Boysnak. Ezer szín és még több árny jellemzi a lemezt, pedig bizonyára sokan azonnal rávágnák, hogy ez bizony tipikus Pet Shop Boys-album, miközben a Bullet for Narcissus maga az electroclash festészet, New Order-féle popgitárokkal, de a Feel – amit eredetileg Brandon Flowers szólóalbumára szántak – olyan, mintha az AIR írta volna, míg a Why am I dancing? lehetne a Csipkerózsika című 1959-es Disney-rajzfilm nyitánya is, melyben Lipót király fogadja Fülöp herceget.

A táska súlya

A New London Boyban Tennant a hetvenes évek egyik drag queenjéről rappel, hogy skinheadek gúnyolódtak rajta, lebuzizták, de övé volt az utolsó nevetés, mert táskájában önvédelmi célból egy tégla lapult, miközben mindenki Bowie-ra és a Roxyra táncolt. A Pet Shop Boys Nonetheless című albuma látszólag csillog, mint egy retikül, de valójában olyan súlyos, mintha tégla lapulna benne.

Pet Shop Boys: Nonetheless

Warner

10 szám 43 perc

7/10