Az emlékek felemésztenek, mintha felnyitnák a sebeket, újra darabokra szedem magam – énekli Chester Bennington, a Linkin Park 2017-ben elhunyt énekese a Breaking The Habit című dalban.

Valami hasonló történhetett a napokban megjelent Papercuts című válogatásalbum szerkesztésekor is, hiszen a zenekar még élő tagjai felnyitották a sebeket, és darabokra szedték az életművüket. Közel negyed századdal azután, hogy megjelent a Linkin Park több mint 30 millió példányban értékesített Hybrid Theoryja – ami az Appetite For Destruction óta a legjobban fogyó rockdebütálás volt –, boltokba került a Papercuts című dupla válogatáslemezük, rajta a Qwerty című dallal, amely eddig csak a rajongói klub számára kiadott LP Underground 6.0-n volt hallható.

Nu-metal mint formátum

És van itt egy kiadatlan felvétel is, a Friendly Fire, amit a csapat utolsó albumának, a 2017-es One More Lightnak a sessionjei között találtak, rajta a már hét éve elhunyt Chester Bennington hangjával. Ahogy a grunge 1990 körül, úgy tíz évvel később a nu-metal lett a nemzedéki közös nevező. Mindkét korszak hozott technikai újításokat, nyugaton korábban, de nálunk a rendszerváltást követően a CD lett a mindent vivő formátum, 2000 körül pedig már az MP3. Vannak, akik zenés műfajokat is összekötnek egy-egy technológiai újítással és társadalmi változással, így el is túlozhatják egy-egy szubkultúra vagy zenekar jelentőségét. Az viszont biztos, hogy a Linkin Park 2000-es berobbanása Magyarországon egybeesett a plázakultúra kiteljesedésével.

Plázaláz

Ekkor már állt a Duna Pláza, a Pólus, a Mammut, 1999 végén pedig megnyílt a Westend is, és 2000-re tehető a kamaszok körében elterjedt plázázás mint életforma. Azok a tinik, akik addig a Rákóczi út és a Nagykörút butikjait bámulták hatodik óra után, az ezredforduló idején már a plázákban ücsörögtek, vagy éppen a Media Markt CD-osztályán nézegették a Linkin Park bemutatkozó lemezét.

A pop számos előremutató albumot ismer, olyanokat, amelyek hangzása, artworkje olyan, mintha a jövőből küldték volna vissza. Ilyen volt a Kraftwerk Trans Europe Express című lemeze, amely a szintipopnak adott hatalmas lökést, és máig monolitja a popkultúrának, ilyen Bowie Heroes című albuma, ami maga volt a proto new wave, és még hosszasan sorolhatnánk.

A Hybrid Theoryban nem voltak újdonságok, a rap, a metál és az elektronikus zene házasítása sem volt reveláció, maga a nu-metal sem, a Korn és még tucatnyi más zenekar évekkel előzte be a Linkin Parkot. És itt van a de szócska. Mert akkor jött ki a debütáló lemezük, amikor a műfaj majdnem a csúcson volt, de még jócskán volt benne potenciál. És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a Linkin Park volt az a zenekar, amelyik a műfaj legnagyobb kereskedelmi sikereit szállította. Tucatnyi slágerrel álltak elő, amelyeket mind meghallgathatunk az ötlettelen borítóval megjelentetett Papercutson, amiről alapból egy X-akták lakossági DVD-borító jut eszünkbe a 2000-es évek elejéről, így bizonyos szempontból még stílszerű is.

Logók a szeren

Ráadásul a zenekar ismét módosított a logóján, így majdnem annyit változtattak az emblémájukon, mint a Volkswagen. És a popban az a szép, ami a fociban: nem mindig a legjobb győz, és tele van igazságtalansággal, azaz a sport nemcsak a labdát hozza játékba, hanem kicsit magát a sorsot is. Madonnánál jobban énekelt Cindy Lauper, de nem kérdés, hogy melyikükből lett abszolút világsztár. Az Echo & the Bunnymen és a Simple Minds jobb volt a U2-nál, mégis a részben hasonló hangképpel dolgozó U2 lett a globális szuperhőscsapat. A Linkin Park közel sem volt a legizgalmasabb nu-metal zenekar, a Deftones vagy a Korn is jobb volt, de a Linkin Park tudta a slágerérzékenységével és a tinédzserek problémáival azonosuló szövegeivel leginkább megszólítani a kamaszokat, és persze a kiállásuk is jobb volt, így a Linkin Park vitt mindent.

Slágermúzeum

És bár milliókat adott el a Limp Bizkit is, de a főnök, Fred Durst az akkor még szupersztár státuszban lévő Britney Spearsszel vigasztalódhatott, mert őket is elmosta a Linkin Park sikere. Arról pedig reggelig lehetne vitatkozni, hogy szükség volt-e erre a Papercutsra, amikor igazán jó lemezt a Hybrid Theoryn (2000), a Meteorán (2003) és a Minutes to Midnighton (2007) kívül nem készítettek.

Alapvetően ezekre az albumokra épül a lemez, de aki a Waiting for the End című slágert szeretné meghallgatni – ám nem akarja elővenni a Thousand Suns (2010) albumot –, annak kellemes playlist lehet a Papercuts. A válogatásalbum felsorolja a zenekar legnagyobb slágereit – Crawling, Faint, Numb/Encore (mashup with Jay-Z), Papercut, Breaking the Habit, In the End, Bleed It Out, Somewhere I Belong –, és ad két bónuszt (Friendly Fire, Qwerty), ezzel pedig teljesítette a kötelességét.

Playlist vs. best of

Mivel nem tartja az időrendet sem, pont olyan, mintha összeállítottak volna egy playlistet a Spotifyon, csak éppen vinylre optimalizálva jobban szól az egész. Kimaradt sok remek dal is, a bónuszok helyett szívesen hallgattuk volna a Hybrid Theoryról, mondjuk, a Points of Authorityt, a Runawayt vagy a Meteoráról a Lying From Yout, de végül is annyi slágert kapunk, hogy egy szavunk sem lehet, ráadásul a szelekciónál alapvetően a kislemezes koncepció érvényesült. És persze az összeállítás megmutatta azt is, hogy a zenekar életműve milyen egyenetlen volt, hiszen a 2014-es The Hunting Party albumról semmi sem szerepel a válogatáson.

Minden egész eltörött

És persze ilyenkor mindenki arra kíváncsi, hogy az előkerült Friendly Fire-ben van-e búcsúüzenet, bármi, amiből megtudhatjuk, miért lett öngyilkos Chester Bennington. Azt énekli, hogy nem tudja visszatenni azt, ami összetört, és nem változtathatja meg a pillanatot. Viszont mi újra feltöltődhetünk azokkal a pillanatokkal, amelyek energetizálták a kétezres évek eleji rock and rollt.

Linkin Park: Papercuts
Warner
20 szám 68 perc

10/7