Index Vakbarát Hírportál

Csak egy lépésre volt a Hungária a nagy áttöréstől

2024.06.01. 11:26

A hatvanas évek neonfeliratai között nemcsak azért volt sok írott betű, mert kifejezte a kor modern lendületét, hanem mert így nem szakadt meg az áramkör, azaz egyetlen neoncsőbe lehetett belehúzni az áramot. A magyar rock and roll nagy áramköre a Hungária 1983-as feloszlásával megszakadt, de Fenyő Miklós 1995-ben ismét összehozott egy hatalmas neonparádét a Népstadionban, majd utána rendszeresen tartott Fenyő Ünnepeket különböző sportcsarnokokban, nyárbúcsúztató rock and roll partykat a Margitszigeten, illetve a kőszínházakban musicalelőadásokkal hozta vissza az Opera Luxus kölni illatú táncesetek hangulatát.

Csókkirályok és jampipik

Június 1-én, a Puskás Arénában megidézik az atomkort, a Szputnyik műholdra emlékeztető Omnia kávégépeket, és azt az időt, amikor Fenyő már nem subába akart bújni, hanem leopárdmintás sportzakóba. És persze mennyivel jobb hely a betechnikázott Sole Mio bárnál a Hotel Menthol, ahol a mikrofon nem a hálószobákban van, hanem ott, ahol kell: a hotel futófényes színpadán.

És nincs megállás, a napokban jelent meg egy vinylalbum is, amin a Hungaria 1980. május 24-i ifiparkos bemutatkozó koncertje hallható. Ez lehetett az a buli, amikor egyszer csak berobbant a zenekar. Azon a tavaszon még semmi sem árulkodott arról, hogy hamarosan véget ér a nem is olyan őszinte, és nem is olyan kőkemény hard rock uralma.

Vissza a jövőbe

A Hungaroton Vörösmarty téri lemezboltjának kirakatában még ott lógott damilra fűzve a Piramis nagy bulija, egy hónapja jelent meg az Edda bemutatkozó albuma, ami a Piramishoz hasonló hisztériát váltott ki. Kijött a Korál első lemeze is, az egyik legjobb valaha készült klasszikus magyar rockalbum. A P. Mobil Vikidál távozása után rendezte sorait, a Beatrice országos ügy lett, ha pedig az Ifjúsági Magazin nem készített egy adott hónapban képriportot a csövesekről, visszaesett az eladása. Történelmi időket éltünk, amikor a Hungária blöffölt, hogy van egy nagylemeznyi anyaga, így egy hete volt arra, hogy meg is írja azt. A koncertalbumon a pár nap alatt összerántott első lemez dalait halljuk.

Micsoda buli

Fenyőék hibátlanul és olyan energiával játszottak, hogy a közönség – amely valójában egy tehetségkutató versenyre gyűlt össze – azonnal megadta magát. A Hungária az est meglepetésvendége volt. Egy versenyen némileg nyitottabb közönség jön össze, mégis,1980-ban rock and rollt játszani az Ifiparkban olyan lehetett, mint belépni az oroszlán barlangjába. Abban az időben jórészt kemény rock bandák játszottak ott, pár héttel korábban, május 1-én lépett fel telt ház előtt a Korál, és a Hungária május 24-i koncertje után három nappal adta az Edda az egyik legjobb koncertjét. És igen, ez az az este, amikor ledőlt a park kőkorlátja, megsebesítve sok fiatalt. (Ezután egy évre bezárt az intézmény.) Öngyilkos küldetés volt az Ifiparkban, zöld zakókban, brillantinnal belőtt séróval tvisztelni, a hosszú hajú, móri ezerjótól eltompult gyerekek előtt. De Fenyőék lendülete, életigenlő, vidám előadása közben mindenki vette a lapot, mert végül is ki ne szeretne csókkirály lenni?

Filtol és orgona

Az album megjelentetésének nincs köze a Hungária 2024-es június 1-i koncertjéhez, a lemezt jegyző Moiras kiadó anno egy újabb ritkaság felvételeket szeretett volna kiadni a Hungáriától. Egyszer már megjelentettek egy kiadatlan dalokból álló vinylalbumot, ezért Fenyő azt javasolta, hogy legyen inkább az 1980-as koncertjük, aminek a hangszalagját 44 éve őrzi. Mivel a felvétel remek alapanyag volt, így a Rock and roll partyt is felügyelő Nemes Lászlónak talán nem is volt nehéz dolga feljavítani a produkciót. A 12 szám majdnem olyan jól szól, mint a bemutatkozóalbum, mondjuk azt, hogy annak a nyersebb, dinamikusabb verziója. Az albumon a kiadatlan Csak egy lépés című Fenyő–Novai felvétel a mézesmadzag, amely most jelent meg először hivatalosan. 

A Rock and Roll Koncert az Ifiparkban komplex Hungária-élmény, remek tasaktervvel (Kis György és Kovács László) a coverfotóval (Urbán Tamás). A geometrikus formák visszaköszönnek a belső címkén is, így olyan az egész, mintha egy gépipari technikum folyosójának kövezetét látnánk, miközben ballagásra várunk a Filtol cigaretta és az orgona illatfelhőjében. Az album lendülete olyan, amilyet Fenyő mindig is szeretett volna, harsánysága talán közelebb áll az Aréna autentikus megszólalásához, ugyanakkor az élvezeti értékén túl fontos kordokumentum is, hiszen még a Rock and roll party felvétele előtti állapotban mutatja a zenekart. Ráadásul a filológusok nagy örömére néhány dalban – például a Dzsungel rock és a Micsoda buli szövegeiben – az albumverziókhoz képest van néhány apró eltérés. A Csak egy lépés pedig stílusos zárlata a lemeznek, mert a zenekar tényleg csak egy lépésre volt ekkor a nagy áttöréstől.

Hungária: Rock and Roll Koncert az Ifiparkban

Moiras Records

12 szám 40 perc

7/10



Rovatok