A Kings of Leonnak már 2008 körül el kellett volna tűnnie a színről sietve, akkor, amikor a The Strokes és a többi retro new banda is hátrébb lépett egyet. De mivel az oroszlánkölykök southern garázsrockja melléküzemági tevékenység volt a poszt new wave ipari darálójában, és amikor a brit-popper hullám kifulladt, ők akkor értek a csúcsra olyan lemezekkel, mint a Because of the Times (2007) és az Only by the Night (2008).

A 2021-es, pasztellszínű, környezeti katasztrófát, erdőtüzeket és gazdasági összeomlást vizionáló When You See Yourself után itt a Can We Please Have Fun című új lemezük, amely kellemes meglepetésbuli, és bizony azok is meglepődtek rajta, akik a partit rendezték.

Oroszlánkölykök

Az egykoron Southern Strokesnak becézett zenekar kilencedik albuma pályafutásuk csúcsteljesítménye, amihez nagyban hozzájárult Kid Harpoon producer, aki olyan művészekkel dolgozott együtt korábban, mint Harry Styles vagy a Florence + The Machine. Egy kellemes és változatos, a King of Leonra belassult riffeléstől eltérő, slágeresen popos dalgyűjtemény született, ami biztosítja majd a zenekar A kategóriás státuszát a legnagyobb nyári fesztiválokon.

A Mustang című, a Black Keyes korai garázsrockját idéző vintage zsánerű daltól a kimondottan rádióbarát, Actual Daydreamig vagy a Pixiest idéző Nothing To Doig van itt minden, mint egy westernmozi szatócsboltjában. 

Hátam mögött dél

A Followill testvérek (Caleb, Nathan és Jared), valamint unokatestvérük, Matthew úgy újították meg a hangzásukat, hogy közben vissza is tértek az eredeti southern soundjukhoz is. Az albumon vibrál a zenekarra jellemző meleg melankólia, de mindent beleng a nyolcvanas évek minőségi popja is. Igen, kidobtak a léghajójukból néhány homokzsákot, és magasabban szárnyalnak. Már közel sem jellemzi zenéjüket a lassan hömpölygő, sokszor unalomba fulladó pumpálós rock, így még az a hülyeség is belefér a dologba, hogy a Mustang című dalnak az a visszatérő kérdése, hogy Mustang vagy cica? A sokszor erőltetett jópofaságok sem gyengítik különösebben az albumot, mert viszi a lendület, a változatos hangkép, a melodikus, szikrázó refrének.

Olyan, mintha a srácok végre levették volna a ködvágó veszkócsizmát, és hirtelen könnyűnek érezték volna egykoron dörgő léptüket. Talán részben túl is vannak a gyászmunkán. A Followill fivérek 2021-ben veszítették el édesanyjukat, ami érthető módon visszafogta a zenekar karrierjét is. Némi segítséget kaptak Julia Cameron The Artist’s Way című motiváló könyvéből, ami magyarul is megjelent A művész útja címmel az Édesvíz gondozásában. 

A dafke kellemes közérzet és a csakazértis tréfa az album központi motívuma, nem csoda, hogy a lemez címe – Can We Please Have Fun – is arra szólít fel minket, hogy érezzük jól magunkat. Talán a környezeti változás is jót tett a zenekarnak, hiszen ez az első albumuk, amelyik nem az RCA Recordsnál jelent meg, hanem a Capitol kiadásában, és ugyebár lecserélték az Arcade Fire-rel és a Coldplayjel is dolgozó Markus Dravs producert is.

Nincs hová menekülni

A zenekar visszatért a mocskos déli rock and rollhoz, ugyanakkor a Joy Division hatása is kimutatható a Rainbow Ballban, de a már említett Pixies-motívumok mellett befigyel a The Velvet Underground, ahogy kozmikus funk groove-ok és space country hatások is.

Persze óvatosan kéne bánnunk azzal, hogy valamifajta vidám lemezként írjuk le a Can We Please Have Fun-t. A Nowhere To Runban például arról énekel Caleb Followill, hogy odakint háború van, mindenkinek be kéne tépnie, adnia kéne egy búcsúcsókot, mert nincs hová menekülni… Persze van hová, például a lemez talányos, sokszor kimondottan robbanékony dalaiba, amelyek kaptak némi mainstreamcsillogást, sőt az Actual Daydream szörfös romantikát is. És a fiúknak ez is jól áll, pedig veszkócsizmában nem biztos, hogy jó szörfözni.

Kings of Leon: Can We Please Have Fun

Capitol Records /  45 perc / 13 szám

7/10