A rock and roll szereti az erős állításokat, ennél jobban már csak a közhelyeket kedveli. Ez nem Rock'n'Roll. Ez népirtás – szavalja David Bowie a Diamond Dogs című, 50 éve megjelent albumának intrójában. Ez persze éppoly túlzás, mint a rock számos egyéb gesztusa, de éppenséggel Hunger City nukleáris katasztrófa sújtotta városában, ahol a bolhák patkány méretűek, a patkányok pedig akkorák, mint a kövér macskák, a Rebel Rebel riffjei pedig olyan nagyok, mint a felhőkarcolók, éppenséggel lehetséges.

A kép olyan, mint amilyen Csernobil lett 1986-ban, miközben az album bemutatójára készült el a popkultúra legambiciózusabb színpadképe (250.000 dollár volt csak a díszlet), ami megidézte Lang expresszionista látomását, a Metropolist.

Csillogj csak, te őrült gyémánt!

Ha azt mondjuk, hogy a Diamond Dogs show volt a popkultúra első igazán megtervezett, színházkarakterű rockkoncertje, amely Taylor Swift The Eras Tourjára is hatott, még mindig nem mondtunk semmit. Nemcsak az albumnak volt korszakos hatása az akkor még csak bábállapotban lévő punkmozgalomra, de a lemezen található a popkultúra egyik kulcsdala, a Plastic Soul első felvétele, az 1984 is, amely témájában is többtucatnyi előadót ihletett meg (pl. Spions, URH, Európa Kiadó, Eurythimics, Bonanza Banzai stb.), de maga a Bowie-féle soul olyan zenekarok hangképét határozta meg, mint a Talking Heads, és persze a magyar underground sem maradt érintetlen, vö. az Európa Kiadó életművével.

A város és a kutyák

A Diamond Dogs volt az első globális reklámmal megtámogatott underground album, óriási hirdetések népszerűsítették a lemezt és a hozzá kapcsolt turnét a Time Squere-től a Sunsert Boulevardig, készültek rádió- és tévéspotok is, sőt gyártottak kutyák nyakába szánt Diamond Dogs feliratú táblákat is. És persze maga a koncertsorozat volt a pop addigi leglátványosabb show-ja. Az album hatalmas kereskedelmi siker lett, első helyen landolt az Egyesült Királyságban, és ötödik lett az amerikai listákon, még sem tudott mit kezdeni vele az NME és a Rolling Stone sem. Sokan úgy érezték, hogy Bowie egy helyben topog, ami már csak azért sem volt igaz, mert már az 1975-ös Young Americans (vö. az Európa kiadó Fiatal magyarok címmel) előtt bemutatót tartott a plastic soulból.

Ehhez Isaac Hayes 1971-es Shaft című filmzenéje adta az ihletet. Kétségtelen, hogy az album átmeneti, Bowie ekkor mond búcsút a glam-rock zsánernek, és felfedezi magának az amerikai soul zenét, megtermékenyítve ezzel az európai popot, és akkor hozott lazaságot az undergroundba, amikor a közelgő punkhullám idején mindenki befeszült. A Diamond Dogs Bowie egyik legnagyobb slágergyűjteménye, hatalmasat szól a címadó Diamond Dogs, és a másik riffcentrikus dala, a Rebel Rebel is, és már ez a két dal is elvinné az albumot, de ott a korszakos 1984, a parádés Sweet Thing, a, musicalhatású Rock 'n' Roll with Me..., de kifogástalan az 1984 kísérő darabja, a Big Brother és a new wave-et előlegező rövid kis etűd, a Chant of the Ever Circling Skeletal Family is.

Ez csak rock and roll, ez csak plastic soul

A Diamond Dogs hibátlan album, az életmű egyik koronaékköve, akkor is, ha a címadó dal olyan, mint egy Rolling Stones-féle mocskos blues-rock. (A Stones pont akkor dolgozott az Olympic Studiosban, az It's Only Rock'n'Roll című albumán, amikor Bowie ugyanott a Diamond Dogson. Mellesleg mindkét album borítóját a belga Guy Peellaert tervezte.) És akkor is hibátlan a lemez, ha annak idején sokan nem tudtak mit kezdeni Bowie posztapokaliptikus víziójával, és úgy érezték, eleve kudarc, mert Bowie nem kapta meg Orwell örökösétől a jogot ahhoz, hogy zenés darabot írjon az 1984-ből, és a Hunger City víziója csak csinálmány. Oké, de azóta rengeteg apokaliptikus disztópia készült, miért ne írhatott volna Bowie is egyet? Később a punk, majd Csernobil felől nézve már sokkal könnyebben bízhattuk magunkat a kutyatestű Bowie-ra, hogy városi sétát tartson nekünk Hunger Cityben.

One Man Show

Számára egyébként nem 1975 volt a fordulat éve, hanem már 1974. Bármennyit is kokainozott abban az időben, a lemez elkészülte után kiszúrta magának az autodidakta gitáros zsenit, Carlos Alomart, aki valódi ihletője lett Bowie plastic soul zenéjének. Ekkor Bowie már feljátszotta az 1984-et, ami a hidat képezi az 1975-ös stílusváltást hozó Young Americans és a Diamond Dogs között, mégis Alomar lesz az, aki kulcsszerepet játszik majd Bowie új hangzásának kialakításában. A Diamond Dogs 1973 decembere és 1974 februárja között készült a londoni Olympic Studiosban, valamint a hollandiai Hilversumban. Miután 1973 júliusában a Hammersmith Odeon színpadán feloszlatta a Spiders From Mars zenekart, Bowie számára az lett a legnagyobb kihívás, hogy betöltse a Mick Ronson gitárzseni okozta űrt.

A kutyád akarok lenni

És persze volt olyan szerénytelen, hogy a Diamond Dogson maga vette át a szerepet, de ennek is nyomasztotta a súlya, és ahhoz, hogy tovább tudjon lépni, szüksége volt Ronson után is egy géniusz gitárosra. Ez lett Alomar. De addig sem maradt segítség nélkül, beszállt a projektbe Herbie Flowers basszusgitáros (aki Lou Reed Walk On The Wild Side című dalában játszott, baráti segítséget nyújtott Tony Newman dobos is, akit többen a Jeff Beck Groupból ismernek, közreműködött még a zongorista Mike Garson és a dobos Aynsley Dunbar, akik a Pin Ups című albumon játszottak. A rock and rollt egyetlen nemzetközi bíróság sem találta bűnösnek népirtás miatt, de még azért sem lehet felelősségre vonni, hogy immár nem ad semmiféle kapaszkodót az újabb korosztályoknak, hogy a közélet ne úgy nézzen ki, mint a posztapokaliptikus Hunger City.

David Bowie. Diamond Dogs

Warner/RCA

Eredeti megjelenés: 1974

11 szám, 38 perc

10/9