Azt nem tudjuk, hogy mindannyian David Byrne méreten felüli zakójából bújtunk-e elő, de az biztos, hogy a Stop Making Sense című filmben viselt hatalmas zakó legalább olyan jól áll a Talking Heads énekesének, mint az art-rock slágerek a zenekarának, amit érzékletesen mutat be Jonathan Demme ugyanezen a címen ismert világhírű mozija.

Arról többen vitatkoznak, hogy a Stop Making Sense lenne-e a világ legjobb koncertlemeze (a Rolling Stone magazin szerint a 11.), de azt már kevesebben vonják kétségbe, hogy Jonathan Demme Talking Heads-mozija minden idők legjobb koncertfilmje. A rock and roll legvalószerűtlenebb sztárjait – akik mikrodrámákká alakították a háromperces popdal formátumát – ez a film emelte ki az art-pop gettójából.

Értelem és érzelem

Arról, hogy a Stop Making Sense a világ egyik legjobb koncertfilmje, papírja van a zenekarnak, az Egyesült Államok Kongresszusi Könyvtára 2021-ben „kulturális, történelmi vagy esztétikai szempontból jelentős” alkotásként beválasztotta az Egyesült Államok Nemzeti Filmnyilvántartásába, megőrzésre. És az már tényleg szinte mellékes, hogy a film úttörő szerepet játszott a korai digitális hangtechnikák alkalmazásában. Megközelítés kérdése, hogy a Stop Making Sense-re úgy tekintsünk, mint egy koncertalbumra, vagy úgy, mint soundtrackre, de az biztos: csak a zenét hallgatva nagyon hiányzik a film látványtára, örvénylő energiája, Byrne intelligens és izgága színpadi jelenléte.

Az élő adás varázsa

Persze, 1984-ben minden rajongót meglepett az élő album, már csak azért is, mert két évvel korábban már megjelent egy élő lemezük The Name of This Band Is Talking Heads címmel, ami a zenekar afféle fejlődésregénye, felemelkedésének krónikája. A kezdeti időktől 1981-ig mutatja be a csapat zenéjének alakváltozatait, azt az időszakot, amikor a Talking Heads alapvetően egy underground zenekar volt. A Stop Making Sense idején ők már egy mainstream, majdnem világhírű csapat. A film – és a lemez – anyagát 1983. december 13–18. között rögzítették a Los Angeles-i Pantages Theaterben, amikor is a zenekar a Speaking in Tongues című albumát elhelyezte a színház képzeletbeli popkulturális terében.

A műsor David Byrne karakterére épít, aki olyan vékony volt, hogy ha mikrofon mögé állt, a kamerának oldalról kellett filmeznie, különben az állvány kitakarta volna. Annak ellenére, hogy a színpadon átmenetileg kilenc főre bővült a zenekar, minden szem Byrne-re szegeződött. A méreten felüli öltöny és a lámpával táncolás olyan jellegzetességei a koncertfilmnek, mint a Pixar-animációk főcímének jellegzetes ugráló lámpája. Ugyanakkor zakóstul, mindenestül nagyobb lett, mint a zenekar, ami nem szerencsés, de Weymouth, Frantz és Harrison alázattál fogadták el a helyzetet, és adták át a teret a zseninek. A koncert azzal kezdődik, hogy David Byrne hófehér tornacipőjében kisétál a színpadra, és a lába mellé helyez egy kétkazettás magnót.

Túl nagy zakó

Bekapcsolja a magnót, majd a dobgép ritmusára figyelve akusztikus gitárjával eljátssza a Psycho Killert, és innen már minden történelem. A Stop Making Sense koreográfiája szerint a Talking Heads dalról dalra fokozatosan válik kilenctagú art-rock színházzá, többek között a Parliament-Funkadelic billentyűsével, Bernie Worrell-lel és a Brothers Johnson zenészével, Alex Weir gitárossal egészül ki. Az album tökéletes best of lemez, a zenekar eljátssza még többek között Slippery People-t és a Burning Down the House-t, izgalmasabban, gazdagabban hangszerelve, mint a Speaking in Tongues című album stúdióváltozatán, de a 1979-es Fear of Music-on található Life During Wartime is vastagabban, dinamikusabban szólal meg, mint az eredeti felvétel.

Mindent szabad

Viszont nem szerencsés, hogy a lemez coverét újraalkották, levéve róla a hatalmas zakóban pózoló David Byrnie-t. Az egykori cover műtárgy, élmények, érzetek kötődnek hozzá, és műtárgyakat nem gondolunk újra, legyen az borító vagy akár szobortalapzat. A produkció címe a Girlfriend Is Better egyik sorát idézi, de legalább ilyen jó cím lett volna a dal két másik sora is: Semmi sem veszett el, mindent szabad / Nem érdekel, mennyire tűnik lehetetlennek. Azokon a bizonyos estéken a Los Angeles-i Pantages Theaterben mindent szabad volt, és néhány estén át úgy tűnt, hogy semmi sem lehetetlen.

Talking Heads: Stop Making Sense

Warner

18 dal 81 perc

10 /9