Ha a vinyl korunk hűtőmágnese, tehát szuvenír, amit nem a fridzsideren lehet lejátszani, hanem lemezjátszókon, akkor a Nick Cave and The Bad Seeds 18. albuma, a Wild God nemcsak egy emlék marad a reptéri váróból, hanem egy utazás teljes dokumentációja. A tengerben fürdés egyben keresztelés is, a Costa del Sol melletti hacienda pedig a paradicsom méretarányos mása.

A Wild God Nick Cave portfóliójának egyik magaslati pontja, vallásos meditáció, testen kívüli élmény, a kihordhatatlan gyász után az emberre váratlanul rátörő öröm. Nick Cave-nek tinédzserfia, Arthur 2015-ös, majd 31 éves fia, Jethro 2022-es halála óta a gyász szerepel az életműve centrumában.

Gyászfeldolgozó tréning

Negyven éve sokak szemében még úgy tűnt, hogy Cave afféle Iggy Pop, táncdalos, kandúr bandis öltönyben, de aztán hamar bebizonyította, hogy Bowie, Lou Reed, Leonard Cohen és Bob Dylan mellett a helye, aki minden körülmények között megőrizte művészi integritását. Zenéje az elmúlt évtizedek alatt nem lett könnyebben hozzáférhető, sőt egyre nagyobb kihívások elé állította hallgatóját. Cserébe Cave saját magát tette hozzáférhetővé, a gyásza afféle segítőművészeti projekt lett, az albumai gyászfeldolgozó tréningek, viszont a Wild God már egy erőteljes életigenlés. Nem véletlen, hogy az album munkacíme sokáig Joy volt.

Gospel punk

Most viszont a lemezt hallgatva a hatvanas évek táncdalhatású filmzenéi jutnak eszünkbe, és egy szerpentinútra gondolunk, ahol egy kabrióban lobog a napszemüveges vamp selyemkendője, és azt hisszük, hogy ez egy Campari-reklám, de aztán egy másodpercre mégis úgy tűnik: maga a valóság. Cave akkor is hiteles maradt, amikor Kylie Minogue-gal duettezett, és akkor is, amikor celebek karéjában ült Károly király koronázásán.

A Wild God afféle többtételes örömóda, ünnepi kórusokkal, a második vonalbeli szimfonikus space-rock felülírásával, mellotronszerű szintetizátorokkal. Az apokaliptikus blues-rock és gospel punk cirádáival meghív egy evangelizációra, ahol már nem a gyász pompáját dagasztja, nem azt gyászolja, ami elmúlt, hanem azt ünnepli, ami megmaradt a távozó emlékéből, ami még mindig megmaradt a világból.

A rajongók biztos, hogy hálásak lesznek az album radikális optimizmusáért, azért, hogy a gyászfeldolgozás után a nagybetűs öröm kihordására is megtanítja őket. De hálásak azért is, mert a 2016-os Skeleton Tree (amit közvetlenül Arthur halála után rögzített) és a 2019-es túlvilági Ghosteen dark ambient szeánsza után végre nem a túlvilággal akar kapcsolatba lépni, hanem a rajongóival. Persze annak ellenére, hogy szalagról bejátssza egykori kedvese, a szintén elhunyt Anita Lane hangját az O Wow O Wow (How Wonderful She Is) című dalban. Az album részben visszatérés ahhoz a zongorás, édesbús és melodikus hangvételhez, amely Cave albumait jellemezte a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes években.

Kozmikus lebegés

A Wild God producere Cave hűséges multiinstrumentalista társa, Warren Ellis volt, a keverést pedig a The Flaming Lips és a Mercury Rev hangzását megalkotó stúdiózseni, Dave Fridmann végezte, ettől lett az albumnak kozmikus lebegése, és emelte meg a dalokat a vibrafon, az orkánerejű ünnepi kórus, az édes aperitifillat és az artrock különös fúziója. A Wild God pszichedelikus gospeljei közül kiemelkedik a Final Rescue Attempt, az albumot nyitó Song of the Lake, a címadó Wild God, a Frog, a Conversion és a leginkább hagyományosnak nevezhető dal, a Long Dark Night. A legkülönösebb felvétel talán a Z-generációs Auto-Tuned hangzással kísérletező O Wow O Wow (How Wonderful She Is).

Vad oldal

Itt Cave nem a lelkét adja el, hanem azt mutatja meg, hogy reménytelennek tűnő zenei formanyelvet is fel lehet használni, ha ahhoz kellő komolysággal nyúlnak. Ugyanilyen, szinte horrorfilmes hatást vált ki a nyitódal, a Song of the Lake, amelyben a két fiút is elveszítő Cave a Humpty Dumpty című gyerekdalból idéz.

Az albumot hallgatva rájövünk, hogy az öröm és a keserűség nem egymást kizáró, hanem egymást feltételező érzelmek, és a célunk nem az, hogy minden problémát lassan kiküszöbölve eljussunk egy hibátlan és tökéletesen működő életbe. A Joyban arról énekel, hogy túl sok volt a keserűség, most itt az ideje az örömnek. Ehhez első lépésben nem kell mást tennünk, mint meghallgatni a Wild God című albumot.

Nick Cave and the Bad Seeds: Wild God
PIAS
44 perc 10 szám

10/8