Index Vakbarát Hírportál

A Linkin Park száma lesz az idei LoL-világbajnokság indulója

2024.09.23. 09:16
Ahogy 2015 óta minden évben, idén is egy híres banda közreműködésével hozza el a Riot Games a Worlds indulóját. A K-poptól elfordulva idén egy nagy visszatérőé a főszerep, ugyanis 2024-ben az Emily Armstronggal erősítő Linkin Park száma lesz a hivatalos himnusz, valamint ők lesznek a döntő fellépői is.

Szeptember 25-én veszi kezdetét a 2024-es League of Legends World Championship, amelyhez a hagyomány szerint idén is egy neves előadó vagy banda ír indulót. 2015-ben először az Imagine Dragons hozta el, a Warriors pedig azóta is tartja az első helyét. A Budapesten duplázó altrock együttes mellett olyan előadók is adták már nevüket a világ egyik legnagyobb e-sport-versenyéhez, mint Zedd, a NewJeans vagy Lil Nas X. Az idei Worlds-dalt pedig nem más hozza el, mint a hamvaiból feltámadó Linkin Park, amelynek címe Heavy is the Crown lesz.

A Linkin Park nemrég robbantott egy nagyot, miután bejelentették, hogy hét évvel Chester Bennington halála után visszatérnek, élen a Dead Sara alapítójával, Emily Armstronggal. A meglepetéskoncerten arról is beszámoltak, hogy egy új albumon dolgoznak, amit egy visszatérő turné is követ.

Arról, hogy a League of Legends mögött álló Riot Games és az LP nagyobb együttműködésbe kezd, először az X-en lehetett nyomokat találni. A LoL Esports ugyanis egy koronát kommentelt az Emilyt bejelentő poszt alá, majd amikor közzétette a világbajnokság menetrendjét, a szeptember 24-ig Worlds Anthem leleplezés mellé mit ad Isten, egy korona is társult.

Miután a Linkin Park közzétette az új, From Zero nevű albumának tracklistjét, melyen szerepelt a Heavy is the Crown, kiderült, hogy a bemutató napján ráadásul a londoni O2 arénában lépnek fel – ahol a világbajnokság döntője is lesz.

Így gyakorlatilag bebizonyosodott, hogy ők lesznek a Németországban, Franciaországban és Nagy-Britanniában megrendezett verseny hangulatának megalapozói, de aztán jött a hivatalos, szeptember 23-i bejelentés.

Magyar idő szerint nagyjából hajnal ötkor lepte el az internetet a hír, és sem a League of Legends-, sem a Linkin Park-rajongók nem maradtak hoppon.  A szám a Linkin Park hamburgi koncertjén debütált, az újraalakult banda pedig egy ütős dalt hozott el Emily Armstronggal. A különböző leakeroldalak azonnal feléledtek és rögtön a Worldszel hozták összefüggésbe, amit a hivatalos LoL Esports X-fiók is igazolt.

A Heavy is the Crown ugyanis az eddigi League of Legends Worlds-indulók közül az egyik legjobb. Bár Emilyt sok kritika érte a debütálása óta, ezzel a dallal felrobbantotta a stadiont.

A szokásos, profi játékosokat felvonultató videóklipre egyelőre még várnunk kell, azonban a roadmap szerint szeptember 24-én azt is bemutatják – 25-én pedig kezdődhet a Worlds.



Rovatok