Index Vakbarát Hírportál

Nagy Feró fia: ha van zenekar, ami bármikor fel tudott állni a nehéz helyzetekből, az a Beatrice

2024.10.19. 13:06
Instagram-oldalán posztolt Nagy Feró fia, Nagy Hunor Attila, a Beatrice egykori dobosa, miután a zenekar több tagja is távozott a bandából, és a nemzet csótánya gyakorlatilag egyedül maradt. A posztból kiderül: Hunor nem veszett össze édesapjával, és úgy gondolja, hogy ami a tagok között történt, az rájuk tartozik. Azt viszont aláhúzta: ha van Magyarországon olyan banda, ami bármilyen nehéz helyzetből fel tudott állni, az a Beatrice volt.

Mint ahogy arról az Index beszámolt, Laczik Fecó basszusgitáros csaknem 30 év közös zenélés után otthagyta a Beatricét és Nagy Ferót, miután ez év elején Kékkői Zalán gitáros és Nagy Hunor Attila dobos – Feró fia – is kilépett az együttesből.

Ezzel az énekes egyedül maradt, régi zenésztársak nélkül, viszont arról még nem szólnak a hírek, hogy ez egyúttal a banda végét is jelentené.

Nagy Hunor Attila szombaton délelőtt az Instagramon osztotta meg gondolatát a Beatricéről, miután – mint írja – rengetegen kérdezték tőle, hogy mi történt a Beatricében.

Hangsúlyozta, hogy január óta nem vett részt a zenekar életében, voltak/vannak a produkció által rábízott munkák, de nem folyt bele a mindennapokba. Idén két Beatrice-koncerten vett részt, de ezenfelül még a tagokkal sem futott össze, ami nem összeveszésből fakad, csupán „így alakult”. 

Nem akarok és nem is tudok a kialakult helyzetre értékelhető választ adni senkinek. Az biztos, hogy én az édesapámmal soha nem vesztem össze, és jelenleg is fantasztikus a kapcsolatunk, ezen nem is kívánok változtatni, mert a család az első! Ami a tagok között történt, az rájuk tartozik

– hangsúlyozta.

Ami a szétválást illeti, elmondta: jelenleg gyászolja az elmúlt több mint 10 évet, mert mínuszból hozták fel a zenekart. Példaként említi, hogy a Covid-járvány előtt annyit játszottak, amire most is csak néhány zenekar képes, és mindezt a legnagyobb barátságban, a Josefinától a színházon keresztül az Arénáig.

Én úgy gondolom, hogy egy nagyon összetartó csapat voltunk, rigolyákkal, szenvedélyekkel, hülyeségekkel stb. A család és a zenekar szinte egy volt mindegyikőnknek. El kell fogadni, hogy néha az emberi életek csak »percekre« találkoznak, de ha boldog időszak volt – és az volt –, akkor megérte

– vallotta meg, ami pedig a Ricse folytatását illeti: „ha van zenekar, ami bármikor fel tudott állni kényszer- és nehéz helyzetekből Magyarországon, akkor az a BEATRICE! Nagyjából ez a zenekar alapköve! Én maradok ricsés és támogató!”



Rovatok