A Foreignert 2024. október 19-én iktatták be a Rock and Roll Hall of Fame-be, de az ünnepség már néhány héttel korábban elkezdődött, amikor is megjelent az 1976-ban alakult zenekar Turning Back The Time című dupla válogatásalbuma.

A cím azért is stílszerű, mert az egyetlen „új” dal, a címadó szerzemény valójában 1996-os keltezésű. Annak idején félbemaradt, de most az ünnepre való tekintettel befejezték, így aztán van egy majdnem új felvétel is az impozáns válogatáson.

Az album coverén zenegépet, juke boxot láthatunk, ami nyilvánvaló utalás a brit–amerikai csapat 1981-es keltezésű Juke Box Hero című dalára, egyben igazolja azt a tételt, hogy valójában a juke box maga az időgép, amellyel most visszamehetünk a zenekar első, cím nélküli, 1977-es lemezéig. És persze a gombokat nyomogatva a cím nélküli első lemeztől (1977) a Double Vision (1978), a Head Games (1979) és a 4 című 1981-es albumokon át egészen a Turning Back The Time című dal 2024-es mixéig. 

A négy a szerencseszámuk

A Foreigner szereti a szájbarágós albumcímeket, nemcsak az új válogatás címe ilyen, de a 4 című lemezé is, amit azért kereszteltek el erre a számra, mert 1981-ben négyfősre apadt a csapat. És már a nevük is arra utal, hogy a zenekar tagjai között angol és amerikai zenészek is megfordultak. Elhamarkodott lenne az a kijelentés, amely szerint a csapat nem különösebben ismert Magyarországon, hiszen az I Want to Know What Love Is, az Agent Provocateur (1984) album legismertebb dala és egyben a zenekar legnagyobb slágere nálunk is mindent vitt.

Tudni akarták, milyen az igazi siker

A videódiszkók lassú blokkjában, amikor a fiúk virsliujjai beleakadtak a lányok matekórán, pad alatt kötött pulóvereibe, a srácok úgy képzelték, hogy a dal kifejezi a perzselő vágyakozást, azt, hogy legszívesebben kivinnék a csajt a közeli Béke parkba, mert tényleg meg akarják tudni, milyen is az igazi szerelem.

De a nyolcvanas évek egyik nagy szerelmi évődése mellett ott a Double Vision is, amit mindenki ismert, aki volt Dinamit-koncerten, ugyanis Szűcs Antal Gábornak annyira megtetszett a dal riffje, hogy vitte tokkal-vonóval. A magyar supergroup javára legyen mondva, hogy csak a riffet kölcsönözték ki, a Mi ez az érzés című dal többi része saját fejlesztés, és az sem kizárt, hogy jobb, mint a Foreigner száma. És ha nem csap be a képzeletünk, a Képes Újság 1982 körül heti rendszerességgel megjelentetett kazettaborítói között mintha a Foreignert is beszerkesztették volna gondos kezek.

Mindezek ellenére mégsem voltak különösebben népszerűek nálunk, nem is ismerünk Foreigner-rajongót, talán azért sem, mert a hard rock alapozású, amerikai ízű soft rock nálunk sosem volt igazán népszerű. Amikor 1981-ben az amerikai listákat uralták a 4 című albumuk nagy slágerei (Urgent, Waiting For A Girl Like You, Juke Box Hero, Girl On The Moon), mi az őszinte kőkemény rock kimúlása után ki sem látszottunk a new wave-ből.

Itthon olyan zenekarok próbálkoztak az új hullámmal, mint az Omega, Piramis, V’Moto-Rock, Skorpió, Prognózis stb.), szóval, olyan lehetett a Foreigner az ORI büféjében, mint valami utánlövés. Ugyanakkor a zenekar ikertornyos, billentyűre és könnyed, de feszes riffekre épülő hangszerelése hatással volt a későbbi glam rock hangképére.

Biztonsági játék

Mindazokat a szerkesztési elveket, amelyek meghatározták 1984 és 1989 között a listákat, már rég kifejlesztette a 80 millió albumot értékesítő Foreigner. Persze ők nehezebben szakadtak el a hard rockos rágógumizenéktől, nem is a tiniknek játszottak, hanem azoknak, akiknek már volt saját nappalijuk, és abba be tudtak állítani egy fickós juke boxot.

A válogatásalbum afféle biztonsági játék, a zenekar létszám feletti greatest hitseinek esszenciája, azaz a válogatások válogatása. Ráadásul tartja is az időrendet, de ezek éppen a lemez erényei. Így precízen le tudjuk követni azt is, hogyan változott, formálódott az amerikai úgynevezett felnőtt rock hangképe, hogyan lett dúsabb, gazdagabb és egyre populárisabb az a sound, ami a nagybetűs nyolcvanas éveket jellemezte.

Akarásnak nyögés a vége

Amikor a zenekar megírta az egyik utolsó überslágerét, a Say You Willt, már teljes fegyverzetben állt mindaz, ami az amerikai populáris kultúrát jellemezte a Die Hard első részétől a Levi’s-reklámfilmekig. A legsikeresebb lemezüknek, a 4-nek eredetileg Silent Partners lett volna a címe. Anno a Hipgnosis művészeti stúdiót kérték fel, hogy tervezzen egy borítót. A Pink Floyd arculatán is dolgozó csapat képén egy ágyban fekvő, meztelen fiatalember volt látható, akinek a feje fölött távcső lógott.

A tervet a zenekar elutasította, mivel úgy gondolták, hogy „túl b*zis”, és inkább Bob Defrint kérték fel, aki a filmszalagok befűzésekor látható számot jelenítette meg. Az igaz, hogy csináltak már vagány borítót, hiszen a Head Games coverén egy férfipiszoáron ülő nő látható, mégis a vagányság, a bátorság volt az, ami hiányzott a Foreigner zenéjéből.

Ha belenéztek volna a Hipgnosis elutasított tervén lebegő látcsőbe, talán látták volna a jövőt, a soft rock hullámot, az óriási sikereiket, a That Was Yesterdayt, a Say You Willt vagy éppen az I Want To Know What Love Ist, és talán magát a 2024-es díjátadót is, amikor beiktatták őket a Rock and Roll Hall of Fame-be.

Foreigner: Turning Back The Time
Warner
18 szám, 80 perc

10/7