A világ a lába előtt hevert, mégis azt mondta: a felesége tette jobb emberré
Hozom a szerepet…, csak annyit kell tennem, hogy természetesen játszom – énekli Ringo Starr a Beatles Help! című albumán, az Act Naturally című Buck Owens-féle countrydalban. Ringo mindig is vonzódott a countryhoz, már 18 évesen Texasba akart utazni a country és a blues iránti vonzalma miatt. A haditengerészetnél szolgáló srácok ugyanis nemcsak a rock and rollt hozták át Liverpoolba, hanem a countryt is. És amikor 1970-ben Starr kiadta a Nashville-ben rögzített Beaucoups of Blues című második albumát, azt már a Bob Dylannel is dolgozó countryproducer, Pete Drake felügyelte.
Amikor feloszlott a Beatles, Ringo a countryval vigasztalódott, és most, 84 éves korában, a Look Up című albumán is countryhoz nyúlt, hogy vigaszt találjon ifjúsága eszményeiben.
Láss, ne csak nézz!
Visszatért a country földjére, ahogy hozta a szerepet, és természetes módon játszott az 1971-es Blindman című Ferdinando Baldi-féle spagettiwesternben is, amelyben ártalmatlanít egy mérges kígyót, megkínozza a vak embert, és leszúr egy öreg farmert, mert az disznónak nevezte őt.
Ha a filmes díszletek között ügyesen helyt állt, akkor miért ne menne neki 84 évesen, több mint fél évszázaddal az első countryalbuma után egy újabb?
Főleg ha olyan segítői vannak, mint a legendás producer, T Bone Burnett, Bob Dylan egykori gitárosa, akivel még 2022-ben futott össze. Megkérdezte tőle, hogy van-e olyan dala, amit felvehetne vele. Burnett nem várt sokáig, elküldött Starrnak egy vázlatot azzal az üzenettel, hogy „Kedves Ringo, itt az első dal, amit neked találtam ki. Ha tetszik, van itt Nashville-ben néhány srác, akikkel befejezhetnénk.”
Egy nehéz nap reggele
Az exbeatle-nek annyira tetszett a Come Back című, később a Look Up című albumra is felkerült szám, hogy visszakérdezett: van-e még több is? Erre kapott még kilenc másikat. Burnett számára az Egy nehéz nap éjszakájának egyik jelenete volt a kiindulópont, amikor Starr otthagyja a többieket, és lemegy a Portobello Roadra fényképezni. Azt pedig már mi kérdezzük:
mi valójában Ringo optikája?
Mi az, amiben eltér három társa világától? Ha tovább nézzük a filmet, látunk egy autógumival szórakozó fiút, akitől Ringo megkérdezi, hogy miért nincs iskolában. A srác azt feleli: Dezertáltam, dobtam a sulit. Nos Ringo sem csinált mást a Beatles feloszlása után, mint a maga módján dezertált, ahogy a filmbéli 11 éves fiú.
Csak ő a popból. Hol Nashwille-be, hol a Blindman spanyolországi forgatási helyszínére, most pedig a Look Up countrys világába. Burnett dalai kiemelik Ringo nyugodt, könnyedséget sugárzó hangját, a zenekar sem tolakszik előre, pedig olyan megbecsült americana-, folk- és bluegrassvirtuózokból áll, mint Alison Krauss, Billy Strings, Molly Tuttle és Larkin Poe.
Az album olyan, mintha egy színészlemez lenne, Ringo személyiségére, karalterére írták.
A Look Up tehát nem szerzői album, és azt kell mondjuk, Ringo dobolása magabiztos, de nem revelatív. A Thankful című kiváló dalt viszont ő írta feleségének, Barbara Bachnak. (A művésznő anno játszott A kém, aki szeretett engem című 1977-es James Bond-filmben.) A parádés zongoraszólóval feldobott You Want Some pedig olyan, mintha McCartney írta volna, és némi fantáziával akár a Beatles katalógusában is el tudnánk képzelni.
A country svédasztala
A Look Up a modern country svédasztala, vannak itt bluesos siratók, Johnny Casht idéző, egyszerű történetmesélő dalok, steelgitáros lazulások… Persze vannak ennél izgalmasabb country albumok is, de olyan nincs, amiben annyi szív és szeretet lenne, mint a Look Upban. A Thankfulban Ringo arról énekel, hogy hálás a csillagoknak, s több békét és szeretetet remél, de azt is mondja: életét a felesége kezébe adta, aki jobb emberré tette őt.
1983-ban szédületes gyorsasággal terjedt el Jasper Carrott brit humorista vicce, amely szerint Ringo nem a világ legjobb dobosa. Még csak nem is ő a legjobb dobos a Beatlesben. Ez a geg akkorát ütött, hogy máig sokan azt hiszik, John Lennontól származik. Ez amúgy is hülyeség, az viszont a Look Upot hallgatva bizonyos: a Beatlesben Ringónak volt a legjobb érzéke a countryhoz.
Ringo Starr: Look Up
Universal
11 szám, 37 perc