Vannak, akiknek a neveltetésük nem engedi, hogy kimondják: a nu-metallal és metalcore-ral kevert goth-rock releváns lehet 2025-ben, márpedig a Lacuna Coil addig fejlesztette a hangzását, míg egyszer csak megalkotta a műfaj egyik legkülönösebb szörnyét. Használják a goth-rock tradicionális eszköztárát, de közben olyan csattogó basszust hallunk a dalokban, hogy nincs az a Korn-rajongó, aki ne cserélné le az Adidas melegítőjét egy steampunk cilinderre.

A legjobb mégis az, hogy a gótikus esztétikába simán belefér a zenekar néhány hete megjelent Sleepless Empire című új lemezének néhol elektrósan zakatoló hangfekvése. És a doomos, horrorfilmes intrók köszönik, jól megvannak a kortárs metalcore-ral, és a klasszikus, Fields Of The Nephilim és Moonspell-féle goth-rock manírokkal is. 

Gót atyafiak

Mintha a Leander Kills megpróbálna egy mesemetál életképet megidézni az M1 A dal gáláján, Tóth Gabival hozni az Evanescence-féle vokált, amire ráriffelték a Szállj fel, szabad madárt és a Deftonstól a My Own Summert, és ebből készítettek egy Eukarisztikus Kongresszus-remixet. Tud ez működni? Nem nagyon, mégis azt kell mondanunk, hogy a Lacuna Coil a szerződésben foglalt megbízást teljesítette.

Ha nem gondolunk a zenekar bohócmaszkjaira, a zavarba ejtő színpadi jelenlétükre, és csak a lemezen lévő programra figyelünk, azt kell mondanunk, hogy a dolog rendben van. A csapatnak remek kompozíciós ösztöne van, és van érzékük a hatásvadász zenés dramaturgiához is.

Birodalmi lépegetők

Igaz, Cristina Scabbia szirénénekének és Andrea Ferro gyűlölettel teli hörgéseinek dialógusa egy idő után unalmassá, kiszámíthatóvá válik. A Sleepless Empire a milánói gothic metal zenekar tizedik stúdióalbuma, amely a 2019-es Black Animát követi, részint visszatérés a súlyosabb, kísérletezőbb irányhoz. Azért vártak a megjelenésére hat évet, mert a Covid megakasztotta a zenekar ritmusát, és hosszú időbe telt, míg visszanyerték motivációjukat a dalszerzéshez.

Az albumot Olaszország egyik legszebb városában, a lombardiai Comóban vették fel, míg a produceri teendőket Marco Coti Zelati, a basszusgitárosuk, és egyben fő dalszerzőjük látta el.

Bizonyára neki köszönhető az anyag rendkívüli dinamikája, teltsége, és vitalitása. Ugyanakkor talán túl sok a grandiózus, filmszerű fogás, amelyek kiszámíthatóvá teszik az albumot. Ha egy-egy eszköztelen, hagyományos balladával megtörték volna ezt az áramlást, talán újra fel tudtunk volna készülni a vágtákra, így viszont olyan az album, mintha egy végtelen hosszú csatajelenet kellős közepébe csöppentünk volna.

Az sem töri meg lemez egyanyagúságát, hogy vendég énekesként közreműködik Randy Blythe a Lamb of Godból, és Ash Costello a New Years Dayből. Aki akar, persze kihallhat némi változást, ugyanis tavaly júniusban jelentette be a Lacuna Coil gitárosuk, Diego Cavallotti távozását. Megköszönték addigi munkáját, sok sikert kívántak neki, majd bemutatták az Inverno zenkarból ismert Daniele Salomone-t, aki a turnékon erősíti a formációt.

Mennyország Turiszt

Salomone tavaly augusztusban debütált a Brassó melletti Barcarozsnyón (!), a Rockstadt Extreme Festen. Az album nemcsak a kettős ének dinamikájára épít, hanem olyan finom játékokra is, melyeknek köszönhetően egyszerre klasszikus, éteri hangzású az anyag, ugyanakkor nem nélkülözi az elektronikát sem.

amely bátran nyúl a szimfonikus metál kliséihez, és a már retrónak tűnő nu-metálhoz is. Ha a Gravity című slágerből kikomponáljuk Cristina Scabbia jelzőfényszerű hangját, az opera-metálos refrént, akkor a dal váza a Kornt idézi. Azt kérdezik-éneklik ebben a dalban, hogy egyszer eltűnnek valahol, ahol nem lehet látni őket, és elalszanak az örökkévalóságban. Lehet, egy viszont biztos: Metál Walhallában idővel találkozhatsz velük.

Lacuna Coil: Sleepless Empire
Century Media
11 szám 47 perc

7/10