Index Vakbarát Hírportál

A Google autói évek óta készítenek 360 fokos panorámaképeket a világ utcáiról, ilyeneket a legolcsóbb fényképezőgépekkel is össze lehet rakni, de az interaktív panorámavideók nem nagyon terjedtek el, azért, mert olyan számítási kapacitás kell a felvételek elkészítéséhez, amitől egy átlagos laptop kifullad. Az egyik első próbálkozó a CNN volt, az amerikai hírtelevízió a Sonyval együttműködve mutatta be a haiti földrengés utáni tájképet, mi meg borzongva nézhettünk körül az összedőlt utcákon.

Kedden ötven méter magasból néztünk szét a fesztiválozók közt, péntek délután fél négy körül volt szerencsénk 300-400 méter magasból, egy Cessna üléséből tenni ugyanezt.

Jared Leto nem szereti, ha a színészi karrierjét összemossák a 30 Seconds To Mars nevű zenekarával, ennek ellenére a szigetes fellépés előtti ránk szánt három percben válaszolt a nem teljesen zenei irányú kérdéseinkre. Ha egy mondatban is.

Miután kiadtátok az első lemezt, azt nyilatkoztad, hogy legszívesebben elfelejtenéd az elsőt. A harmadik után is érzel ilyet?

Mindig felvillanyoz, ha új dalokat írunk, főleg, ha új lemezt. Ilyenkor úgy érzem, hogy ezek a legjobb dalok, amik valaha születtek, és egy kicsit eltörpülnek az előzőek. Mindig az újak azok, amikért rajongok, viszont a második lemeznél már nem éreztem azt, hogy megsemmisíteném. Most a harmadik a nagy kedvencem egészen a következőig.

Mint sorozatunk felvezetésében írtuk, rengeteg tényezőtől függ, hogy egy alkoholos ital mennyire üti meg az embert: befolyásolja ezt többek között a testsúly, a nem, a rassz és a szervezet enzimrendszere, de az sem mindegy, hogy éhgyomorra iszunk vagy zsíros ételekre. A lelkiállapot is kihat az italozásra, annyira, hogy akár józanon is érezheti magát részegnek az ember.

A jelenség neve placeborészegség, az elmúlt évtizedben több pszichológiai kísérlet is megpróbálta feltárni. A legtöbbet idézett és leghíresebb ilyen kísérlet az új-zélandi Wellingtonban található Victoria Egyetemen zajlott 2003-ban, eredményét pedig a Psychological Science-ben publikálták.

A programfüzet sem tudta lekövetni, hogy a Biorobot helyére a Bajnai-kormány szájharmonikás pénzügyminiszterének, Oszkó Péternek a zenekara kerül, közvetlenül a 30 Seconds To Mars után. Persze egy másik színpadon, de akkor is. Minden mocsoktól mentes blueszenéjük Bródy Jánost is megmozgatta. A Sziget egyik leghirtelenebb sikere érhette így a Blue sPotot, amely a VIP Szeparé helyett lépett fel tehát. Oszkó pénzügyminiszterként örült, ha egy-egy koncert belefért idejébe, de a kormányváltás után minden bizonnyal több ideje jut bluest játszani.

Micsoda szájharmonikaszóló jön, önti rám egy vad mozdulattal a sörét egy srác, miközben befelé mutogat a színpadra. Ki ő? - tettük fel naivan a kérdést, noha tudtuk, ki a legendás szájharmonikás. Furán fog hangzani, de utáljátok a volt pénzügyminisztert? Nem, miért? Mert ő az.

Péntek éjjel az A38-WAN2 sátorban koncertezett a belga Vive La Fête. A szerelmespár Els Pynoo és Danny Mommens 1997-ben alapították ironikus és sokszor meghökkentő zenét játszó trash-elektro-szintipop zenekarukat. Legerősebb albumuk a harmadikként 2003-ban megjelent Nuit Blanche volt. Magyarországon láthattuk már őket az A38 hajón, most legújabb, Disque D'Or című nagylemezüket hozták el a Szigetre.

Több szempontból is féltem Mika fellépése miatt: képes lesz az előadó rendesen betölteni a nagyszínpadot, kihúzzuk-e unatkozás nélkül a teljes koncertet? Bár néhány vidám slágere mellé be-becsúszik pár gyenge darab, Mika lenyűgöző volt: vidám és cuki koncertet adott, aminek egy szervező eleme volt: a túlzás.

A színpadot napraforgókkal és temetői keresztekkel borították be, középre Hold-felületű színpadot tettek, fölé Napot, köréjük két rózsaszín koponyát, mintha Tim Burton tervezte volna. Ez már önmagában is elég túlzó volt, de mivel a koncert elején erre rápakolva felfújtak egy hatalmas magas sarkút benne egy lábbal, nem mondhatunk semmit. Mika műfaja a túlzás, túl jóképű, túlságosan aranyos, a hangja is túl jó, ráadásul a színpad a kedvenc játszótere. És még biszexuális is, amiből szintén képes viccet csinálni a Billy Brownban. A ki ez a buzi kérdésre, amit a Relax, Take It Easy című dal alatt tettek fel mögöttem, konkrét választ nem kaptak, de két szám alatt feloldódott karcos macsóságuk a boldog homoerotikában, így képesek voltak végigbulizni a koncertet.

Az Enter Shikari nem először lépett fel Magyarországon, de a Szigeten még nem jártak. Az angol fiatalokból álló zenekar igazi lokálpatriótaként viselkedik saját kisvárosában, önállóan működtetnek kiadót, és inkább kvarcjáték core-nak hívnák magukat, ha már. Rob Rolfe dobossal és Chris Batten basszusgitárossal beszélgettünk.

A stílusotokat a legtöbb helyen úgy határozzák meg, hogy nintendocore. Mit szóltok ehhez?

Rob Rolfe: Az nagyon vicces meghatározás, főleg, hogy sosem volt Nintendóm, pedig mindig nagyon akartam. Csak ócska kavarcjátékaim voltak, szóval lehetne ócska kvarcjáték core is akkor.

Chris Batten: Mindig próbálnak minket beskatulyázni, de eddig nem nagyon volt olyan, amivel mi is elégedettek voltunk. Sok dolog van a zenénkben, ami innen-onnan jön, különbözőek vagyunk zenei ízlés tekintetében, és mindenki szereti belerakni a magáét a zenekarba.

Rob Rolfe: Próbálnak valakivel összehasonlítani, valamilyen hullámot rád erőltetni. Utóbbi időben Angliában általában azt mondják ránk, hogy mi és a Klaxons vagyunk a két new rave zenekar. Komolyan elgondolkoztunk a múltkor, hogy azok, akik ezt halálosan komoly fejjel tudják mondani, hallottak-e már minket vagy a Klaxonst. Mi lesz akkor, ha ezek alapján egy Klaxons-rajongó eljön a koncertünkre, vagy fordítva?

A pénteki nap egy alapjáratos Szigeten tömegnyomort okoz, idén is lehetett tömeg, de nem ott, ahol én voltam. Csupán egy kisebb színpados koncerten volt érezhető a péntek, a 30 Second To Mars elől is többen elmenekültek a Wan2 nagy hangárjába (állítólag a reggae napon többen álltak a Nagyszínpad előtt), de a Paradise Lostra is inkább csak szálingóztak a sötét lelkűek. Előtte viszont még megnéztünk két másik fellépést is, amiből az egyik pocsék, a másik kiváló volt.

Sikerült szombat délutánra helyrehozni az eső okozta károkat a Sziget Fesztiválon, mondta Benis Dániel, a rendezvény technikai vezetője. Hajnali két óra óta dolgoznak a viharkárok elhárításán; azóta szivattyúznak és dolgoznak a munkagépek. Benis Dániel elmondta, hogy a sáros részeket összegereblyézték és homokkal töltötték fel a kritikus helyeket, így délután már kezdődhetnek a koncertek.

Komolyabb kár vagy sérülés nem volt a péntek éjjeli vihar miatt. A közönség nagyon higgadtan viselkedett; már készültek a viharra. Pénteken egyébként 66 ezren voltak a fesztiválon.

Jared Leto régebben hollywoodi filmszínész volt, ami mellett rocksztárkodott kicsit. Most rocksztár, ami mellett hollywoodi filmszínészkedik kicsit. Mostanában tényleg csak a 30 Seconds To Mars nevű zenekarával kapcsolatban lehet hallani róla, úgy látszik ez lett az elsőszámú munka az életében. A szigetes koncertet megnézve talán azért, mert itt a rajongók felől érkező imádat közvetlenül éri, ráadásul a színpadon nap, mint nap megtapasztalhatja ezt. Az imádat pedig már-már vallásos, még egy szekta is alakult a 30 Seconds To Mars rajongói között The Echelon néven, akiknek az a feladatuk, hogy terjesszék mindenfelé a zenekart, mint az istenfélők az igét.

Megmondom őszintén, fogalmam sincs, hogyan alakult ki az együttes körül ez az áhítatos rajongás. Jó, Jared Leto bejön a csajoknak, csini pofija van, miegymás, de a legtöbben kikérik maguknak, hogy miatta szeretnék a csapatot, ráadásul sok fiú is van a szektában, ami szintén érthetetlen, és most ne kezdjük el a nemi identitásokat firtatni. Mindenki azt mondja, hogy a zene a lényeg, nem az, hogy kik vannak a zenekarban. Persze az is fontos, hogy menők a csávók, de a ZENE, ami számít. Mivel jó párszor próbálkoztam az együttes lemezeivel teljesen hiábavalóan, így utolsó esélyként mondták nekem, hogy nézzem meg a koncertet, ha élőben látom őket, minden megváltozik. Nem változott.

A Paradise Lost 1988-ban még doom/death/goth metalban utazott, aztán Nick Holmes énekes rájött, hogy a hangjában ennél sokkal több van, és az 1997-es One Second című albumon már nagyon kellemes dallamokat tolt fel a kemény gitáralapokra, 1999-ben pedig a Host című albummal a Depeche Mode munkássága előtt tisztelegtek akaratlanul. 2009-re visszatértek a keményebb, gitárcentrikusabb témákhoz, megzúzták a Szigetet is. Nick Holmes énekessel és Greg Mackintosh gitárossal beszélgettünk a buli előtt.

Melyik lemezre volt nehezebb dalokat írni, a Host-ra, vagy a legutóbbi, Faith Divides Us - Death Unites Us című anyagra?

Greg: Nekem mindenképpen a legfrissebbre, mert az azt megelőző albumokkal ellentétben sokkal gitárcentrikusabb, így nekem jutott a munka oroszlánrésze.

Nick: Nekem minden album egyformán könnyű és nehéz is volt ebből a szempontból, éspedig azért, mert teszem azt egy napig melózol egy nótán, és pontosan tudod, milyennek kell lennie, erre a végén kiderül, hogy egy kalap szar lett, akkor nagyon elkeseredsz, és ez független attól, hogy a gitártéma nem stimmel, a billentyűs hangszerek, vagy esetleg a szöveg.

Utolsó előtti napról lévén szó érdemes sokáig aludni, addig sem költjük a maradék pénzünket, meg amúgy is, kezdődik a kézremegés. Gerendai Károlyék mintha ismerték volna a tervet, délután 5 előtt nincs semmi említésre méltó. Vigyázni kell, este durván lendülni fognak azok a rőzsék.

Tehát 5-kor érdekességképp érdemes megnézni a 2000-es évek garázsrockhullámának másod- vagy harmadvonalbeli képviselőjét, a The Cribset. Különös dolgot tényleg nem kell tőlük várni, egyszerű táncos gitárzenét és jó dalokat viszont igen. Ami miatt mégis unikum lesz a koncert, és minden indie-rajongónak kötelező, az Johnny Marr gitáros-istenség jelenléte, aki ugyebár a '80-as években a The Smithsben tette le a stílus alapjait, mind megjelenés, mint pengetés tekintetében.

A hérosz megtekintése után a Nagyszínpadnál közönségcserélődés várható, valószínűleg gyorsan előkerülnek a sátánista szörnyeteges pólók, farmermellények és bőrnadrágok is, leváltván a fésületlen hajú anglomán tiniket. Első körben itt a Tankcsapda, ami augusztus 9. óta hivatalosan is az egyetlen magyar zenekar, amely simán felfér a Nagyszínpadra. Ha ez nem elég, megnézhetjük, amint Calvin Harris próbálja ismét vállalhatóvá tenni az eurodance-t.

A fehérorosz Ljapisz Trubeckoj 1990 óta létezik, a 90-es évek második felében vált ismertté a szláv nyelvű posztszovjet országokban, az utóbbi időben a legjobbak egyikeként tartják számon. Szergej Mihalok együttese hazájában, továbbá Oroszországban és Ukrajnában sok ezer emberes koncerteket ad, ami a jelek szerint elég ahhoz, hogy nagyszínpadhoz jusson a Szigeten, de arra nem, hogy emberi időpontot is kapjon hozzá. Péntek délután háromkor kezdtek, verőfényben, harminc fokban. Persze végül is érthető ez: egyetlen magyar szupercsapat sem lehetne valóban headliner Katowicében vagy Újvidéken sem.

A Ljapisz Trubeckoj Ilja Ilf és Jevgenyij Petrov zseniális Tizenkét székjének egyik mellékszereplőjéről kapta a nevét, és olyan is. Elképesztően vicces, és amit mond, annak valahogy mégiscsak súlya lesz. Amikor orosz nyelvű rockzenét hallgatok, mindig eszembe jut, működne-e akkor is, ha nem érteném. A kérdésre most sincs válaszom. Fogalmam sincs, az a skapunknak nevezett akármi, amit ezek a fehérorosz fiúk játszanak, mennyire színes vagy eredeti. Belülállóként úgy tűnik, egyben vannak a dolgok.

Nem kímélte a fesztiválozókat a péntek éjszakai vihar, ami átsöpört az országon.

A szervezők folyamatosan figyelték a nap folyamán a meteorológiai jelentést. Ebből kiderült, hogy dél-nyugati irányból lehetett egy nagyobb viharzónára számítani, de még koradélután a jelentésekből nem volt egyértelmű, hogy Budapestet érinti-e majd a vihar, közölte Vető Viktória, a Sziget sajtófőnöke.

Később már nem volt kérdéses, hogy a viharzóna csücske eléri a Szigetet, ennek megfelelően a Sziget munkatársai azonnal intézkedtek: a magas felépítményű színpadokat leeresztették, a sátrakat megerősítették. A magasabb építésű helyszíneket – mint a bungee jumping, a kalandpark – leürítették, és az összes lehetséges fórumon értesítették a közönséget a várható viharról. A biztonsági őrséget megerősítették, arra az esetre, ha a Szigetet üríteni kellett volna, erre azonban nem került sor.

A közönség fegyelmezetten és kulturáltan betartotta az utasításokat és komolyan vette a figyelmeztetéseket. Jelenleg a fesztivál helyszínén végzik a szükséges földmunkákat és szivattyúzzák a megállt csapadékvizet, hogy délutánra már a viharos időjárás nyomai ne zavarják a szigetelőket.

Az elmúlt években egyre kevesebbet láttak belőlük, mostanra meg végleg kihaltak a Sziget őslakosai. Visszatelepítettünk két egészséges példányt.

Az új mobilos alkalmazásokkal többé nem tévedhetünk el, sőt, azt is láthatjuk, a barátaink éppen merre buliznak.

Az italkeverési alkohollegendákat lehetetlen számba venni, annyi van belőlük: mindenki tud egy tuti receptet, amivel jobban fejre lehet állni, mint bármi mással. Sorozatunk kommentjeiben is tucatszám kerültek elő olyan koktélok, mint a királyfröccs (bor + pezsgő), a Raszputyin bosszúja (pezsgőbe vodka), a boroskóla Hubertusszal vagy a jó öreg unikum-sör kombó. Mind közül kiemelkednek azonban azok a népi bölcsességek, amik a sör- és a borivás megfelelő sorrendjére intenek. Sörre bor mindenkor, de borra sör meggyötör – állítólag.

A mondást ismerik a németek („Bier auf Wein, das lass sein / Wein auf Bier, das rat ich dir”), az angolok („First beer then wine is fine, but wine then beer, oh dear!”) és a hollandok is („Bier op wijn is venijn / Wijn op bier geeft plezier”), magyar nyelven pedig több kifordított változata is elterjedt. Amerikában pedig a viszki és a tömény szerepel bor helyett („Beer on whiskey, pretty risky / Whiskey on beer, have no fear", illetve „Liquor before beer, all is clear / Beer before liquor, never been sicker"). A szólásoknak azonban inkább kulturális eredetük lehet, mint élettani.

Szegény gazdagok

Pár éve az Urban Legends blog megpróbált utánajárni a Jókai Mór A lőcsei fehér asszony című regényében is szereplő mondásnak. A blog szerzői arra jutottak, hogy a szólás főleg német nyelvterületen ismert, és bár több kutató is megpróbálta megmagyarázni, tudományosan egyik elmélet sem igazolható,

A blog idéz egy müncheni alkoholszakértőt, szerinte ha a bornál kisebb alkoholtartalmú sörrel kezdjük az italozást, előkészítjük a gyomrot, a bor nem éhgyomorra érkezik, így az alkohol lassabban fejti ki hatását. Egy másik magyarázat szerint a sör szénsavtartalma túl hirtelen fokozza a bor hatását, ezért nem jó borra sört inni. Az InfoRádió által az ügyben megkérdezett sommelier, Fabók Mihály viszont kétségbe vonta szólás igazságtartalmát, mondván, egy pohár sör éppen hogy megnyugtatja a borral terhelt gyomrot.

A népi gyógymódokat kutató Jürgen Brater szerint a mondás valamikor a középkorban születhetett, amikor a sör a szegények, a bor pedig az urak itala volt. Ebben a magyarázatban a „sörre bor” azt jelenti, hogy az ember meggazdagszik, és már a bort is megengedheti magának – ez ugye mindenkor jöhet. A „borra sör” – vagyis ha az ember úgy leszegényedik, hogy már sört kénytelen inni – viszont már meggyötör. És vannak még magyarázatok az összeesküvés-elméletektől – miszerint a szólás a bortermelők aknamunkája, amivel a sört akarják lejáratni – az egészen triviális megoldásokig (valaki egyszer valaha nagyon berúgott).

Ha már a Madness idén nem akart olyan jó bulit csinálni, mint három éve, beugrott helyettük a nagyszínpadra a műfaj másik nagy klasszikusa, a Specials. Ha egy együttesnek csak és kizárólag slágerei vannak, elég gyorsan el tud röppenni az az órácska.

Pedig a poposabb Madness papíron sokkal inkább bulizenakar volt mindig is, mint a németek által legrondábban lebombázott angol városból, Coventryből származó Specials. A fehér és fekete tagokat egyaránt felvonultató együttes szövegeiben mindig felbukkantak lehangolónál lehangolóbb társadalmi és politikai kérdések, valamint ők írták meg minden idők egyik legnyomasztóbb számát, a Thatcher Angliájában fulladozó paranoid nagyvárosi lét himnuszát, a Ghost Townt.

A walesi Skindred talán az egyetlen igazi crossover zenekar, amelyik nem a kilencvenes években futott fel. Az igazsághoz tartozik, hogy Clive "Benji" Webbe énekes előző zenekara, a Dub-War pedig pont olyan volt, amelyik akkoriban működött, és viszonylag sikeres volt. A Skindred sok stílust vegyít, ezek közül van két fontosabb: a metál és a reggae. El lehet képzelni, és olyan is a zene, ahogy bárki gondolja. Ugrálós.

Az 1993-ban alakult, eredetileg a numetal kategórába sorolt Papa Roach még soha nem lépett fel Magyarországon, de ma délután mindent be lehet pótolni a Sziget nagyszínpadán. Jacoby Shaddix énekes válaszolt telefonon néhány kérdésünkre.

Mire számítsanak azok, akik kilátogatnak a koncertetekre?

Kőkemény, seggbe rúgós, felszabadító rock & roll show-ra, amin kiugrálhatják magukat egész napra. Lesz énekeltetés, bevonjuk őket a buliba több helyen is.

Akkor magolják be a szövegeket?

Mindenképpen, és remélem jó kondiban vannak,mert formában kell lenni ahhoz, hogy végig élvezz egy Papa Roach-bulit.

A Public Image Limited és Tony Allen csütörtöki koncertjei a Szigeten egyáltalán nem hasonlítottak: az egyik punkos, new waves zajongás, a másik ortodox afrobeat. A két zenekarvezető között mégis találhatunk egy nagyon fontos közös vonást: a 30 évvel ezelőtti lázadás örökségét. E párhuzamból kiindulva azt vizsgáljuk, hogyan lehet méltón megöregedni provokátorként a színpadon. Az derül ki, hogy többféleképpen is.

A Gorillazt elhozni nem tudták, de a B-csapat is keverte a virtuális világot a valósággal a hiphop- és dubütemekre, az egészet élővé és lendületessé alakító szkreccseléssel. Így kell működtetni egy tökéletes brandet. Képregénykoncerten léptek fel a képregénysztárok.

A Gorillaz Sound Systemről eleinte a szegény ember Gorillazára és a parasztvakításra asszociáltam. De tudtam, hogy bízhatok a felépített brandben és a Youtube-ban, mert remek bulizós fellépés kerekedett az A38 színpadon. Most kell rákérdeznünk: mi lett volna, ha a Gorillaz jön?

A péntek elvileg a közepe az idei Szigetnek, de a line-up szerint nem a csúcspontja. Az előző napi, biztosra menő Faithless csak azért nem utazik a mélypont címre, mert a Sziget szervezői péntekre rakták a magyar fesztiválozóknak legkevésbé ismert fellépőket. Magyar fesztivál nagyszínpadának főzenekarként a 30 Second to Mars? Ugyan már! Még külföldön sem kap headliner pozíciót. Vagy tényleg sokan kimennek egy filmekben (tehetségesen) mellékszereplő, lányarcú zenész zenekarára? Meglátjuk, mi azért nézzünk körül más színpadokon.

Illetve előbb a nagyszínpad felhozatalából említsük meg még a „kitudjahogykerülide” Papa Roach zenekart, és az egy- ,jó indulattal kétslágeres, Bee Gees-hangú Mikát. Előbbi évekkel ezelőtt volt menő. Volt egy olyan slágerük, hogy Last Resort, emlékszik rá valaki? Az nehezen elképzelhető, hogy Mika aranyos fiús fazonja elvisz a hátán egy nagyszínpados produkciót. Mindenesetre ők még bármit csinálhatnak a bármire éhes közönséggel.

A BRFK szokásos évi nyílt napján a Szigeten a kirendelt rendőrök jattoltak az új főnökkel, mi megismerkedhettünk a külföldi rendőrökkel.

Csoportkép

A svéd Hives nem a komolyságáról híres, és ezt az Indexnek adott interjúban is bebizonyították. A kosztümökben fellépő punkos rockzenekar két tagjával, Pelle Almqvist énekessel és Dr. Matt Destruction basszusgitárossal beszélgettünk.

Most jelent meg egy új kislemezetek, vannak már visszajelzések? Törődtök egyáltalán ezekkel?

Dr. Matt Destruction: Gondolom, mindenki szereti, muszáj is szeretniük, mert baromi jó lett.

Pelle Almqvist: Nem foglalkozunk azzal, hogy ki mit mond, sem a jóval, sem a rosszal. Amikor nem vagyunk a színpadon, akkor leginkább szemellenzőben és füldugóval járunk.

Dr. Matt Destruction: Igazából az sem kell nekünk, mert mint mondtam, minden kiadványunk tökéletes, minek foglalkoznánk a visszajelzésekkel?

A Bad Religion már másodszor lépett fel a Szigeten, és ahogy több mint egy évtizeddel ezelőtt a nagyszínpad előtti tér lett tele, így most a hangárszerű óriási sátorba lehetett nehezen beférni. Koncert előtt nem sokkal beszélgettünk pár percet az alapító tag Jay Bentley basszusgitárossal és Brooks Wackermann dobossal.

Már nagyon régóta együtt vagytok, eszetekbe jutott valaha, hogy feloszlassátok a zenekart?

Jay Bentley: Olyan volt, hogy például én is kiszálltam egyszer. Igazából, mindenki kiszállt már, kivéve Brooksot, de ő csak tíz éve van a zenekarban. Mások nevében nem tudok beszélni, de amikor én kiszálltam, akkor először nagyon boldog voltam, aztán teljesen elvesztem, hiányzott, hogy menjek játszani. Össze próbáltam rakni egy új zenekart, de akkor rájöttem, hogy mégsem a zenélés hiányzik, illetve nemcsak az, hanem maga a Bad Religion. Nem tudom, mi a titkunk, lehet, hogy valami rajongó vagy valaki összevuduzott minket, vagy valami varázslat, nem tudom. Képtelenek vagyunk elhagyni a zenekart.