Index Vakbarát Hírportál

A debreceni Campus Fesztivál rendezői a zenei programok mellett kiemelten fontosnak tartják a nagyerdei környezet megóvását, a lebonyolítást pedig a környezetvédelmi előírásoknak megfelelően végzik. Erről nemrég egyedi környezetvédelmi program született a fesztivál rendezősége és a debreceni székhelyű Tiszántúli Természetvédők Társulata (T.T.T.) között.

Ha a legnagyobb sztárok kívánságait vesszük alapul, a Hegyalja fellépőinek kívánságain akár nevethetnénk, annyira semmiség az összes óhajuk. Se izlandi gleccservíz, se tahiti táncoslányok. Persze lehet, hogy a holnap kezdődő tokaji fesztivál rendezői elhallgatják előlünk a zaftos részleteket.

Az Omega 2007 augusztusa óta nem lépett fel Magyarországon, és a közeljövőben ezt nem is tervezi. Az EFOTT Fesztivállal azonban kivételt tesznek, mert szerintük ez a legmegfelelőbb alkalom ahhoz, hogy generációkat hozzanak össze egy helyen.

A zenekar stábja július 15-én már kora reggel érkezik a terepre: 30 fő segédkezik a zenészek körül, egészen fél ötig építik a díszletet. Aznap éppen ezért lesz csak 4 fellépő a csapat előtt, mivel a színpadra állást megelőzően másfél óra beállásra van szükség a megfelelő produkcióhoz, amit már hónapokkal ezelőtt elkezdett összepróbálni a zenekar. Azért egy Ossian-koncertre futja.

Még el sem kezdődött az idei EFOTT, de már arról szólnak a hírek, hogy 2010. július 13-18. között hol rendezik meg a fesztivált. Idén június 15-étől Baján rendezik, ahol a legkisebb államilag finanszírozott felsőoktatási intézmény működik, jövőre az ország legtöbb hallgatójával rendelkező Pécsi Tudományegyetem lesz az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának házigazdája. Az 35. EFOTT megrendezését támogatásáról biztosította a Pécsi Tudományegyetem, a Pécs Megyei Jogú Város és az Európa Kulturális Fővárosa program. A fesztivál pontos helyszíne egyelőre még nem publikus.

Szerdán kezdődik a Hegyalja Fesztivál a világörökség részeként jegyzett, lenyűgöző szépségű Tokaj határában; az ötnapos rendezvényen több mint 210 koncertet adnak az erre szakosodott művészek.

A szervezők beszámoltak arról, hogy szerdától vasárnapig Tokaj határában hallgathatják a hegyaljások a hazai kedvenceket, valamint a metál, a rock és persze az elektronikus szcéna legizgalmasabb nemzetközi előadóit. Egyebek mellett a Basement Jaxx-szel, a Machine Headdel, a Finntrollal, a Testamenttel, a Transglobal Undergrounddal, az Ignite-tal, Roni Size-zal és a Faithless-szel találkozhatnak a résztvevők, de a hazai előadók sem hagyják ki a tízéves rendezvénysorozatot.

A rendezők szerint mivel a Hegyalja az országban az egyetlen olyan zenei fesztivál, amely az izgalmas környék, a rengeteg zöld és a Tisza-part okán valódi nyaralás is egyben, azok, akik nem akarnak lemondani sem a nyaralásról, sem a fesztiválélményről, a Hegyalját választják.

A tízéves fesztivál első évében három színpadon alig 9 ezer fős közönség előtt zajlottak a programok. Tavaly már több mint 65 ezren buliztak, idén - a tizedik születésnap okán - 10 színpad programjaival legalább 70 ezer fesztiválozót várnak a szervezők.

Richard Melville Hall tulajdonképpen megelégedhetett volna azzal, hogy közepesen híres house dj, aki New York-i klubokban bólogat és emelteti magasba a kezeket. Sőt még az se lett volna rossz tőle, ha néha-néha feldolgoz egy-egy ismertebb dallamot, teszem azt a Twin Peaks főcímdalát, és emellett olyan előadok számait keveri újból iparos munkában mint a B-52's vagy Michael Jackson. Akkor is fellépett volna valószínűleg a Balaton Soundon, és a zenei újságírók egész interjúkat építhettek volna fel arra a kis színes bulvárinformációra, miszerint a Moby Dick szerzőjének távoli leszármazottja.

De Mobynak ez nem volt elég, ezért 1999-ben megjelentette a Play című albumot, ami az unalomig ismert adatok szerint 10 millió példányban kelt el világszerte, ráadásul a lemez minden egyes dalának jogait megvették különböző reklámfilmek kísérőzenéjének. A gospellel és amerikai népzenei elemekkel vegyített, erősen poppá lágyított house himnuszait nem lehet se gyűlölni se imádni: hiszen mekkora hülye már, aki csakis azért tartja használhatatlannak az Ipodot, mert mindenkinek olyan van, és milyen korlátolt, aki a Big Macet gondolja a gasztronómia csúcsának.

A Balaton Sound és a VOLT csak ötven százalékban a Sziget Kft-é, a rendezvény főszervezője és tulajdonosa még Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán. Utóbbit kérdeztük arról, hogy mégis mitól prémium a Balaton Sound, ha pont ugyanúgy néz ki, mint a VOLT, hogy miért nincsenek szupersztárok a magyar fesztiválokon, és egyébként is miért kell ennyi program. A magyar fesztiválozók el vannak kényeztetve, de a Metallicát azért nem kaphatják meg.

Az elmúlt pár évben megduplázódott a nyári fesztiválok száma, ahol ugyanaz a 20-30 magyar zenekar tölti meg a színpadok programjait. Ebben a mezőnyben három év alatt emelkedett ki a Balaton Sound, amely már tavaly is százmilliós nyereséggel zárt. Miért lett ennyire sikeres pont ezt a fesztivál?

Néhány évvel ezelőtt merült fel egy prémiumfesztivál ötlete, amely két barátommal és üzlettársammal, Lobenwein Norberttel és Muraközy Péterrel folytatott beszélgetések során kristályosodott ki. Arról diskuráltunk, hogy lenne igény Magyarországon egy olyan eseményre, amely fesztivál formájában ad lehetőséget az igényes szórakozásra, minőségi programkínálattal, komoly nemzetközi sztárokkal, olyan klubszerű vendéglátóhelyekkel, amelyekről beszélnek az emberek, ahova menő eljárni. Ahol olyan komforttal találkozhatnak, amely meggyőzi őket arról, hogy érdemes belekóstolni a nyári fesztiválozás műfajába. Sörsátrak helyett impozáns, egyedi felépítmények, sörpadok helyett kényelmes fotelek, nyugágyak, koktélbár és kifinomult zenei kínálat.

Fotó: Szémann Tamás

Az üzenet úgy tűnik átjött, a Balaton Soundon megfordulók jelentős része ugyanis tényleg úgy gondolja, hogy ez egy prémiumfesztivál, ahol sokkal többet kap, mint akár a VOLT-on, akár más rendezvényeken, emellett részegen sárban fetrengő punkokkal sem kell találkoznia. Pedig az olasz sonkaválogatáson, vagy a hideg libamájon kívül nem nagyon különbözik ez a rendezvény sem kínálatában sem infrastruktúrájában a VOLT-tól. Ugyanannyi vécé van, ugyanazokat a színpadokat látom, még a székek is ismerősek Sopronból. Akkor miért is prémiumfesztivál a Balaton Sound?

Sok a hasonlóság a két rendezvény között, hiszen ugyanaz a szervező stáb áll mindkettő mögött. A VOLT Fesztiválon is hasonlóan nagy odafigyeléssel alakítjuk ki a rendezvény kommunális hátterét, infrastruktúráját. Hasonló mennyiségű konténerrel, szaniter egységekkel, mobil higiéniás eszközökkel. Még a Nagyszínpad szerkezete is ugyanaz, Sopronban lebontjuk és Zamárdiban felépítjük. Ami különlegessé teszi a Soundot, hogy itt van a Balaton, ami egy csodálatos kulisszát ad a rendezvénynek a hosszú, több mint egy kilométeres partszakasszal. Bár hozzátenném, hogy a VOLT helyszínét, a soproni Lővéreket is sok fesztiválszervező elcserélné velünk.

A fellépők tekintetében is van különbség a két rendezvény között, mi úgy szoktuk megfogalmazni, hogy míg a VOLT eklektikájába belefér a kemény rock és a metál zene is, addig a Balaton Sound Nagyszínpadán nem tudnám elképzelni a Limp Bizkitet vagy az Offspringet, hogy két, időben közeli példát említsek.

Persze a Balaton Sound az év egyik legfontosabb elektronikus zenei eseménye, igazi prémiumfesztivál, valahogy a kommentelőket soha nem David Guetta művészi teljesítménye, vagy Sven Väth aktuális szettje érdekelt, hanem hogy mégis hol vannak a bikinis csajok. Esetleg, hogy jó-e az idő. Mert ugye akkor vannak bikinis csajok.

Most írhatnánk, hogy divatkörképünk következik, meg hogy balatoni életképek és női-, meg férfi fürdőruhatrendek a vízparton. De nem leszünk ilyen álszentek, az egész úgyis a szabadon maradt bőrfelületekről szól. Tehát ilyen volt a Balaton Sound.

Napjainkban a norvég Röyksopp az elektronikus-downtempo-triphop színtér egyik legfontosabb zenekara, pedig a nemrég megjelent Juniorig csak két nagylemezt készítettek az 1998-as megalakulásuk óta. Idén kiadnak egy plusz albumot Senior címmel, merengősebb stílusban. A Balaton Sound-os fellépés előtt Svein Berge-gel interjúztunk.

Torbjorn Brundtland és Svein Berge
Fotó: Szémann Tamás

Ilyen nyugalmat is ritkán látni fesztiválokon, mintha egy leszedált csoportot vezettek volna ki a színpad előtti gyepre Röyksoppra, pedig csak az örömöt és nyugalmat sugározó együttesnek ilyen a zenéje, és ez még úgy is hat, hogy nem akarnak hatni.

A Melody A.M. című albummal kezdődött a zenekar sikere, az Eple című slágert tényleg mindenki ismeri, a Sparks vagy a Remind me is híres lett. De nem a ciki, vállalhatatlan fajtából, hanem az okos, kedves fajtából, amit bármikor meg lehet hallgatni. És nekem a Junior is nagyon tetszik, elfogult lettem, kevésbé érdekel az előremutatás és a megújítás.

A Röyksopp titkos kedvenc, mert néha szükség van a visszafogott, erotikába hajló, nyugalmas popzenére, aminek nem kell őrjítő bulizásba fordulnia. Ha meg kell, mint a koncert ráadásban, akkor durvák is.

Az előzetes becslések szerint 200 millió forintos nyereséggel zárt a Balaton Sound, ami közel ötven százalékos emelkedés a tavalyi rendezvény eredményéhez képest. Ez a 200 millió forintos nyereség a Sziget Kft tervei szerint ötven százalékkal járul majd hozzá a cég idei eredményéhez. A Volt eközben az előzetes becslések alapján 70 millió forintot termelt a szervezőknek.

Az Econet.hu 26 százalékos érdekeltségében lévő Sziget Kft. az említett két fesztiválon kívül rendezője a budapesti Hajógyári-szigeten augusztus és 12-től 17-ig tartó Sziget fesztiválnak, a már lezajlott T-Home Gyerek Szigetnek, amelynek szintén a Hajógyári-sziget adott otthont, valamint a marosvásárhelyi Félsziget Fesztiválnak, amelyre az idén július 23-26. között kerül sor. A Balaton Sound és a Volt fesztiválok esetében a Sziget Kft-nek csak ötven százalékos a tulajdonrésze, a másik ötven százalék magánszemélyek tulajdonában van.

A kilencvenes évek közepén ők voltak a legfontosabb magyar elektronikus zenei csapat, Londonba jártak koncertezni és Amerikában jelent meg válogatáslemezük, miközben itthon mindenki bokáig merült a mocskos lakossági technóba. Az ömlengő sajtóközlemények szerint a „magyar és közép-kelet-európai népzenei elemeket ötvözték a modern zenei formákkal és a jamaikai zenei- és a karibi soundsystem-kultúrával". Hungarian astronaut feat Farkas Berci.

Aztán jött Németh Juci, dallamos popzenébe hajlottak, hogy izzadt, szilikonpántos melltartót viselő lányok hordái üvöltsék eksztázisban minden idők legkevésbé szexuális slágerrefrénjét, miszerint „Csinálj sok-sok gyermeket!".

Összehaverkodtak az Asian Dub Foundationnel, és egy reggel mikrofonfrizurával, torzított gitárral a kézben ébredtek, és rájöttek, hogy már csak a rasszizmus gonoszságáról, a fű legalizálásáról, meg a harmadik világ nyomoráról akarnak énekelni. We strike!

A sajtóközlemények szerint ők együtt dolgoznak nem csak az Asian Dub Foundationnel, „de Najwa Nimrivel, a neves spanyol énekes-színésznővel, Johnny Depp és David Bowie partnerével, a Stinggel együttműködő JC001-nal, vagy éppen Heidi Levo jazz-énekessel, aki a Cinematic Orchestra lemezein is örömmel vendégszerepel". Egyik lábuk a Király utcában, a másik viszont a King's Crosson.

„Ez Orbital" – mondta váratlanul a mellettem ülő srác, akire már nem emlékszem, mivel a budaörsi hegyek mögött felkelő napot néztem, meg különben sem volt értelme megjegyezni az előadók nevét akkor, amikor az elektronikus zene dj-mixek formájában terjedt, úgy nevezett kazettákon (felcsévélt mágnesszalag egy kis műanyagdobozban).

Az egész amúgy sem az előadókról szólt, hanem a partikról, ahol ugyanaz az ötszáz ember gyűlt össze, jelen esetben Frankhegyen, és táncolt délelőttökig. Hogy aztán hazafelé menet különböző ideológiákat gyártson a technokultúráról, például, hogy itt végre nem a kommercializált előadók a fontosak, hanem a zene, amit szabadon kevernek, idéznek és írnak át, és hogy ezen az alapon egy teljesen új világrend alapjai épülnek ki.

A fiatalabb punkok és rockerek szinte felszívódtak és átvette a helyüket a 40+ korosztály a Rockmaraton utolsó napján. Előkerültek a farmering-farmernadrág, farmering-bőrnadrág és a bőrkabát-bőrnadrág kombók, a jólszituált idősebbek P. Mobil pólóban felejtették el pár órára a hivatalt és a gyárat, és a maguk intenzitásával tapsolták végig a majd 6 órás időutazást. A parkolóban az autók száma is látványosan megnőtt, sokan jöttek nosztalgiázni. Volt olyan társaság, akik hűtőtáskákkal felszerelkezve foglalták el az egyik napernyős asztalt és már délután nekiálltak piknikezni. Jól csinálták, nem mindennap játszik az átlagember garden partyján a Piramis+, a Deák Bill Blues Band, a MobilMánia és a egy este, de még talán külön-külön sem. A pénteki Tankcsapda mozgatott meg hasonló méretű tömeget, annyi különbséggel, hogy most inkább seggrázás, akkor inkább a headbang és a pogó volt a kötelező koreográfia. Elégedetten summáztuk a nagy öregek és rajongóik felhőtlen jókedvét, 4000-ért ilyen line-up csakis jó biznisz lehet egy szombati nagyszínpados múltidézésért.

Megismételte magát a történelem, a múlt heti VOLT-os Art Brut-koncert után most a Balaton Soundon néztük meg a profilból több rétegben kilógó fellépő csapatot, jelen esetben a Black Cherryt, ami kurrens, világhírűnek aligha nevezhető, de feljövőben van, brit, és olyan zenét játszik, aminek definícióját (elektronikus-gitáros pop) hallva jóérzésű zenehallgató minimum fenntartásokkal viseltetik a zene iránt. Amikor pedig az énekes meg teljesen valószínűtlen cica-egyberuhában (kapucnival!) torokból üvöltött nagyjából 20 érdeklődő előtt, félő volt, hogy egy egészen ciki óra következik.

Aztán a félelem alaptalannak bizonyult - bármennyire is idegen innen az úgynevezett Nyugati Klubszínpadi Megjátszós Mentalitás, végülis pár lendületes szám után megtört a jég (na meg páran rájöttek, hogy a nagyszínpados Orbital mégsem nekik van kitalálva), és az egyre gyarapodó közönség elkezdett együttműködni a zenekarral, aki véghezvitte a nagy trükköt, miszerint úgy játszottak villanyos, pattogós, popos gitárzenét, hogy mégsem vált egysíkúvá.

Akit nem hozott lázba az Orbital a Nagyszínpadon, vagy csak véletlenül a Pesti Est-sátorban járt tegnap este 10-kor, az többek között láthatott egy nagyon csinos énekesnőt (szerencsésebbek a melleit is) a brit Black Cherry élén. A koncert után az egész együttes összegyűlt egy interjúra és nem győzték hangsúlyozni, mennyire élvezik, hogy itt lehetnek.

Bevallom, előítéletekkel érkeztem a folkos, fúziós, elektronikus zenét játszó Goulasch Exotica koncertjére. Azért így, mert bár a zenéjükből még egy hangot sem, véleményeket azonban kizárólag negatívat hallottam az egyébként frissnek is nevezhető projekttel kapcsolatban. Sebaj, az előítéletek nyilván arra valók, hogy lerombolja őket egy kiváló, minden ízében meggyőző produkció.

Csak ahhoz szükség lenne kiváló produkcióra. Amit azonban szombaton, az ország prémiumfesztiválján, főműsoridőben, a legnagyobb hazai programmagazin által szponzorált, külsőteraszos-plazmatévés, légmozgatott programhelyszínen, külföldiek számára egzotikumként funkcionáló élőzenés eseményként láthattunk, az gyakorlatilag annyira, de annyira borzasztóan rossz volt, hogy az azóta eltelt fél nap alatt is folyamatosan hiába keresem a megfelelő jelzőket. Visszagondolni is szörnyű az egészre, ezért a gyors jegyzetelésre támaszkodva tényszerűen álljanak itt a koncert közben felmerülő főb problémák.

A Rockmaraton utolsó előtti napján a természet lágy ölén mindenki átértelmezhette a péntek esti láz fogalmát: a bugi még benne van a lábakban, de már egyre jobban erőltetni kell, hogy elhagyja a végtagokat, ami néha nem várt eseményeket szül.

Minimum nyolc helyszínen mennek egyszerre különböző elektronikus zenék a Balaton Soundon, mégsem tudnám kijelenteni, hogy a pénteki napot a műfaji változatosság jellemezte. Az elején még szólt egy kis délutáni drumandbass, koraesti booty bass és éjjel egytől a MSTRKRFT játszott őrületes elektrót, de utána főleg technó ment, és egészen másnap délutánig megszakítás nélkül hallottam az ütemes veretést, mintha bekacsolva hagytak volna a fejemben egy metronómot. És én ennek örültem.

A péntek éjszaka legjobb fellépője a Soundon a kanadai MSTRKRFT volt, akikkel a Lángoló csinált interjút. Nagyon vártam, hogy egyszer élőben láthassam őket, és nem kellett csalódnom bennük. A PestiEst sátor nem volt dugig telve, úgy tűnik, itthon nem sokan ismerik őket. De ha kicsit egyértelműbb lett volna a kiírás, akkor talán többen lettek volna. Hajnal egyre voltak kiírva, de csak ismerősöktől lehetett megtudni, hogy kettőkor kezdenek. Megijedtem, hogy Anima DJ-set lesz a warm-up, de szerencsére előttük Bergi játszott, aki mostanában nagyon jó minimal elektro-hiphop-technót rak, elment volna fő műsorszámnak is. Prieger a MSTRKRFT után játszott, azt már nem hallottam.

Európa legzöldebb fesztiváljai közé pályázik a Szegedi Ifjúsági Napok, ahol Macy Gray a Russkaja és a Guano Apes mellett a fenntartható fejlődés és az ökotudatos életmód is színpadra lép. A Greener Festival elnevezésű szervezet díját szeretné elnyerni a SZIN, amiért a hulladékkezelés, a közlekedés, a vízgazdálkodás, az energiafelhasználás és a zajszennyezés problémáit is igyekeznek megoldani a fesztiválon.

A SZIN szervezői szelektíven gyűjtik a hulladékot a károsanyag-kibocsátás csökkentése érdekében szorosan együttműködtek a MÁV-val, újraélesztették a Telekocsi intézményét és a helyszínen riksa-taxikat állítottak be. A tavalyi nyertesek közt volt például a Glastonbury Festival, a T-in-the-Park, a Reading Festival, vagy az amerikai Rothbury Festival.

A Balaton Soundon lépett fel a kanadai MSTRKRFT duó, akik remixeikkel és két önálló albumukkal is komoly hisztit csaptak maguk körül az elektronikus zenei színtéren, és a szcéna egyik legkomolyabb húzónevévé váltak. Fellépésük előtt beszélgettünk európai baltás gyilkosokról, a hiteles zenéről, a zeneiparról és az állandóságról. Csapongó témák, bajszos arcokkal.

Távolról sincs vége, olvasson még >>

„Hogy néz ki a hajam, és mi ez a szar zene?", kérdeznék Jamaicában, ha egyszer elfogyna a fű, szól az ősi vicc. Minden zenei kultúrának megvan a maga drogja, ami a reggae-nek a hasis, a metálnak a vörösboroskóla, az az elektronikusnak a stimuláns amfetaminszármazék. A Balaton Sound középpontjában az elektronikus zene áll, amelynek az egyhangúságát sokak szerint kizárólag valamilyen tudatmódosítóval lehet elviselni, hiszen ez kell a monoton zene közben vágyott transzszerű állapot eléréséhez.

Droghelyzeti felderítő terepmunkánk során péntek éjszaka és hajnalban a fesztivál három különböző pontján húsz-húsz embert kérdeztünk arról, hogy tapasztalataik szerint mi az idei Balaton Sound slágerdrogja.

A megkérdezettek többsége szerint nincs drog a fesztiválon, vagy ha tud is arról, hogy mások drogoznak, ő maximum alkoholt fogyaszt. „De ha belegondolok, talán fűből lehet a legtöbb. Több helyen is éreztem, de én maradok a fröccsnél" – mondta Károly, ELŐZŐ ÉLETEMBEN PANDAMACI VOLTAM feliratú pólóban.

A nyolcvanas évek közepén, amikor még az is távoli álomnak tűnt, hogy lemezegységet vegyünk a Commodore 64-esünkhöz, egy délután a haverommal leültünk, hogy megszámoljuk a poligonokat a Kraftwerk-tagok virtuális hasonmásain a Musique Non Stop klipjében. Teljesen el voltunk ájulva – apám, ezeket több száz háromszögből rakták össze –, és biztosak voltunk benne, hogy ez az, amiért a számítógépes grafikát feltalálták.

A Neo már egy ideje nem csak a csapból folyik, de ők csöpögnek minden repedésből is, akár a Corvintetőn lépnek fel, akár egyetemi napokon, a csápoló köz jelenléte gyakorlatilag biztosított. A Balaton Soundon a Nagyszínpadig jutottak, utánuk a német indusztriálkirályok, a Kraftwerk - illusztris közeg, no. Ennek ellenére a 8-as kezdés előtt pár perccel még alig gyülekeznek a hívek, az idő annyira nem rossz már, talán csak kollektíven nem hiszünk még mindig a pontosságban. Így mindenesetre viszonylag kevesen vesznek körül, amikor a zenekar megjelenésekor rádöbbenek: Kőváry Péter gitáros-énekes úgy látszik, sokat vivódott, hogy Robert Smith dekadens bőrébe bújjon, vagy inkább haladjon a korral, és vasalja be magát az AFC tagjai közé. Értelmetlen az erőltetett langymeleg trendkövetés, tekintve, hogy önmagában akár eredeti is lehetne a figura az aggasztó Dorian Gray-áthallás ellenére is.

Napsütésben nem igazán szerencsés a villódzó fények élettani hatásaira hangulatot alapozni, a közönség is elég lassan gyülekezik - így a koncert első fele meglehetősen vérszegényre lett. Hiába kerül elő a manapság kötelező megafon, hiába elbűvölő Hódosi Enikő, az álldogálókról leginkább az jut eszembe, hogy néhány órával ezelőtt valószínűleg mind egy szálig engedtek a programkarikázgatás fesztivál-kísértésének és ezért, mintegy reflexszerűen, idehordta őket a lábuk, de most már maguk se értik, minek.

Pár kéz árválkodik a magasban, egymásnak döccen kisszámú test: ami nagyon nincs, az az eksztázis. Az sem segít, hogy az első sorokban alig hallom az énekhangokat, a basszushoz és a táncoltató elektronikához egymagában viszont egyelőre sok a napsütés és kevés az energia.

Mondtuk már, hogy drága a Sound, az étel is valamivel drágább itt, mint a többi fesztiválon, de legalább ötletesebb és változatosabb is azoknál. Sajnos nincsen minifánk, de van libamáj, rendes mexikói quesadilla és szuperegészséges gyümölcsshake is. Ha valaki rendesen reggelizik, ebédel és vacsorázik a fesztivál területén, csak az ételekre legalább három-négyezer forintot költ naponta. De mit egyen?