Hackelés után késelős pszichopata lett a cuki robotból
Szerencsére senki sérült meg, csupán egy kiberbiztonsággal foglalkozó cég demonstrációjáról van szó: az IOActive programozói az MI-k sebezhetőségére hívták fel a figyelmet azzal, hogy néhány sor kóddal betörtek egy kínai cég által gyártott háztartási robot rendszerébe, és rávették arra, hogy egy csavarhúzóval széjjeldöfködjön egy paradicsomot.
És ha ez nem lenne magában elég félelmetes, a robot hangját is lecserélték: az a Gyerekjáték című horrorfilm főszereplője, Chucky hangján szólalt meg. Az IOActive több hibát is felfedezett a UBTech robotjában, ezekre próbálták felhívni a figyelmet:azt ugyanis nem csupán Bluetooth-on keresztül, de akár az USB-jén is fel lehet törni, de a robot a szoftverfejlesztéseket se hitelesíti kellően, tehát akár káros programokat is letölthet.
A nyílt forráskódú rendszerben készített mesterséges intelligenciát fejlesztő cég elutasította az IOActive figyelmeztetését, szerintük a videóra vett demonstráció túlzó, és extrém körülmények közt készült. Szóvivőjük azzal próbálta megnyugtatni a közt, hogy cégük "bátorítja a fejlesztőket, hogy felelősségteljesen fejlesszék a szoftvert."
(Forbes)