Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Fertőszögi Péter pedig különleges ajánlatot tett a számára.

    Ismerős arc érkezett a Kincsvadászok elé kedd este Németh Zoltán, az Apostol alapítója személyében. A férfi egy-egy ajándék lemezzel, valamint egy remek állapotban lévő legyezővel készült, amelyet az értékbecslés során Megyesi Balázs körülbelül 200 évesnek, valamint 200, 250 ezer forint értékűnek ítélt.

    Németh egy ideje gyűjtögeti már az inkább Ázsiában, illetve Nyugat-Európában népszerű iparművészeti darabokat, amelyekről lelkesen mesélt a kereskedőknek is. Kollégája, Fejes Tamás szerint már ezért megérte eljönnie, de természetesen különleges relikviája is felkeltette mindannyiuk figyelmét. A licitet végül Fertőszögi Péter nyerte, aki 180 ezer forintot ajánlott a tárgyért.

    Annak ellenére, hogy pár perccel korábban ennél magasabb árra becsülte fel azt a szakértő, a billentyűs elfogadta az összeget. Mint mondta, ő csak szerette volna felhívni a figyelmet erre az elfeledett, ám annál érdekesebb műtárgycsoportra.

    Nem nyerészkedésért hoztam, megmondom őszintén

    – fogott kezet a BÁV művészeti igazgatójával. Fertőszögi elárulta, aukcióra szánja a darabot, valamint felkérte a férfit, hogy kiállíthassa a gyűjteménye válogatott darabjait.

  • November végén találkoztak először, de már együtt élnek.

    Nagy Kata a Jóban Rosszban című emblematikus sorozatból lehet ismerős sokaknak, a színésznő dr. Kincses Patríciát alakította a TV2 kórházas szappanoperájában, amelyet 17 évig sugároztak. S bár a színésznőről az elmúlt néhány évben nem sokat lehetett hallani, most kivételt tett, s elárulta, hogy A Kiképzés Hunyadi rajának honvédjével, Horváth Gergővel alkot egy párt.

    Nagy Kata élete fenekestül felfordult, mióta véget ért a sorozat: 2021-ben esküvő helyett hét együtt töltött év után inkább szakított párjával, majd két év magány után az Éjjel-nappal Budapest sztárja, Nagy Dániel Viktor oldalán találta meg a boldogságot. Ám az a románc is véget ért, ám a színésznő a jelek szerint nem kesereg, tavaly november vége óta legalábbis újra foglalt a szíve. A Magyar Honvédséggel együttműködésben készült, katonai feladatokon alapuló sportreality, A Kiképzés egyik honvédjével alkot egy párt.

    A Hunyadi rajt erősítő Horváth Gergővel egy castingon ismerkedtek meg, ahol a színésznő hivatalos minőségben volt jelen. Mint mesélik, egyből megvolt köztük a szikra.

    Először azt hittem, hogy Kata azért tűnt kedvesnek velem, mert ez a dolga. De volt egy különleges rezgés köztünk, ami után egész hazáig úton nem hagyott nyugodni

    – kezdte a Hot! magazinnak Horváth, mire párja hozzátette:

    Gergő nagyon finoman fogalmaz, mert amikor elköszönt, rögtön el is hívott randizni! Nagyon imponált, hogy jól vette a vicceimet, és éreztem, hogy egy hullámhosszon vagyunk.

    Kapcsolatuk hamar szintet lépett: január óta együtt élnek Budapesten, jóllehet az a közösen töltött idő rovására megy, hogy Horváth hetente visszajár tanítani Kaposvárra.

    „Ráadásul van egy rossz szokásom: néha nem hagyom abba időben a munkát, akár este 9-ig is dolgozom. De Kata türelmes és megértő. Köszönöm, kicsim!” – hálálkodott párjának A Kiképzés Hunyadi rajának honvédja, aki hangos horkolásával néha a színésznő idegeire megy.

    „Gergő olyan hangosan horkol, hogy az elképesztő! Nem is értem, hogyan tudtak mellette aludni a sátorban a kiképzés során!” – viccelődött a színésznő.

    „Én pontosan tudom: úgy, hogy olyan fáradtak voltunk a feladatoktól, hogy az se tűnt volna fel, ha gránátok robbannak körülöttünk. Egyébként már kértem orvosi segítséget, szóval folyamatban van a megoldás” – árulta el a honvéd. 

    Mint kiderült, a szerelmesek esténként együtt nézik a sportrealityt.

    Hihetetlenül imponál, ahogy látom Gergőt küzdeni, és hogy milyen klasszul veszi az akadályokat. Minden este egy kicsit jobban beleszeretek

    – vallotta be a színésznő.

  • Kiderült, mivel oldják a feszültséget.

    Rosszkedvűnek aligha lehetett bármikor is látni Szandit, aki az elmúlt 35 évet színpadon töltötte. Annak pedig, hogy nem égett ki, több oka is van: míg az énekesnő a karrierjében a sokoldalúságot keresi, a magánéletében már az állandóság fontos a számára. Férjével, Bogdán Csabával való kapcsolata például már több mint 30 éve töretlen.

    „Ahhoz, hogy a szakmámban kiteljesedhessek, biztonságot adó, nyugodt családi háttérre van szükségem. A férjem és a gyerekeink ezt megadják nekem. Nincs titkos receptem a tökéletes házasságra, de nekünk nagyon jól működik. Ha valami okosat mégis kellene mondanom,

    azt hiszem, a jó párkapcsolat alapja a kölcsönös testi-lelki vonzalom, az őszinteség és a humor. Csibisszel látszólag gondtalannak tűnünk, ám nekünk is vannak problémáink, a mi életünkben is előfordulnak nehézségek, megoldandó feladatok. Viszont együtt átlendülünk a legnehezebb akadályokon, humorral a legdrámaibb pillanatban is képesek vagyunk egy jót nevetni, s ez máris oldja a feszültséget

    – mesélte az nlc-nek Szandi.

    Úgy gondolom, a jelenlegi életemből egy van, ezért ezt szeretném jól megélni, ebből akarom a legtöbb pozitív dolgot kihozni. Nem kesergek azon, ami esetleg nem sikerült, inkább örülök annak, ami megadatott. Az életközepi válsággal így nincs is időm foglalkozni, azt sem tudom, mi az.

  • Úgy tűnik, elfelejtett öregedni.

    Február 11-én ünnepelte születésnapját Jennifer Aniston. A Jóbarátok sztárja 56 éves lett, ám rajongói szerint jó néhány évet letagadhatna életkorából. Titkára és tippjeire évről évre egyre többen kíváncsiak, ezért a színésznő előszeretettel szokott mesélni arról, minek köszönheti, hogy kirobbanó formának örvend, s mint kiderült, sokat is tesz azért, hogy fiatalosságát megőrizze.

    S bár megtehetné, hogy a legdrágább dolgokat vásárolja meg, Aniston azonban úgy véli, sokkal fontosabbak a szokások, mint például a rendszeres edzés, amiről azt mondja, hogy a leginkább segít neki megőrizni a szépségét és egészségét.

    Edzés után mindig gyönyörűnek érzem magam, tudván, hogy gondoskodom a testemről, mert ez az egy van nekem

    – osztotta meg a Gyagyás gyilkosság című Netflix-filmek szereplője, aki szerint az is fontos, milyen dolgokkal foglalkozik.

    Ébredés után még legalább egy órán át rá sem nézek a telefonomra. Ez az egész napomra kihat. A töltőim két méterre vannak az ágyamtól egy fiókban, és van egy ezeréves iPodom vagy iPhone-om, amiről leszedtem mindent, és szigorúan csak ébresztéshez és az alvással kapcsolatos alkalmazásokhoz használom

    – árulta el Aniston, aki igyekszik a közösségi oldalaktól is távol tartani magát, mert mérgezőnek találja őket.

    (via Unilad)

Rovatok