Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Járai Máté és Járai Kíra február elsején ünnepelték kapcsolatuk 26. évfordulóját, melyből 20 évet házastársakként éltek le. Házasságuk alapját a kölcsönös szabadság és elfogadás képezi, s bár a Jászai Mari-díjas színész és a szinkronrendező nem titkoltan nyitott kapcsolatban vannak, elmondásuk szerint sosem tudta azt megingatni egy harmadik fél. Mint kiderült, Járai Kíra nemrég diplomás mentálhigiénés lett, az újonnan szerzett tapasztalatok pedig a férjével való viszonyán is nyomot hagytak:

    Mátéval átalakulóban van a kapcsolatunk, igaz, ez nem egészen új keletű. A 2019-es idegösszeomlásunk után rájöttünk, az a szimbiotikus működés, amiben éltünk, nem feltétlenül egészséges. Ha baj van, magunkkal ránthatjuk a másikat ahelyett, hogy kihúznánk onnan. Egyszerűen túl sok szerepet pakoltunk egymásra. Egyszerre volt a szerelmem, az apám, a legjobb barátom, a bizalmasom. Nem maradt idő, tér és energia a barátainkra

    – kezdte Járai Kíra, hozzátéve: ezen lassanként próbálnak változtatni, folyamatosan dolgoznak rajta, hogyan lehetnek két egész és nem két fél a kapcsolatukban.

    Kicsit elengedtük a másik kezét, és tanuljuk, hogyan tudunk önállóan, egész emberként kapcsolódni egymáshoz. Ez egy nagyon izgalmas utazás, hiszen újabb rétegeit ismerjük meg egymásnak és a kapcsolatunknak, amely így képes megújulni

    – mesélte a Best magazinnak.

    (via Story)

  • A humorista apaként már másképpen gondolkodik, de van, amit nem tud teljesen elengedni.

    Kiss Ádám a szabadszájúsága miatt kapott már hideget-meleget, ám ezen mégsem változtat: a Ki Mit Tube zsűritagjaként is úgy véleményez másokat, hogy röpködnek tőle a nyomdafestéket nem tűrő kifejezések, pedig elmondása szerint nem akar megbántani senkit sem. Hasonlóan van ez a műsoraiban, köztük önálló estjén is.

    „Ez a műfaj sajátossága: én úgy beszélek a színpadon, mint mások otthon a barátaikkal. De tényleg sza­bad­szá­júbb vagyok az átlagnál. Nem a féktelen káromkodás a cél, az bárkinek megy, de én kimondhatok olyat, amit a néző – mondjuk, a munkahelyén – nem. Szeretek káromkodni, de ezt sem én döntöm el: a néző reagál, és ha érzem, hogy tetszik nekik, akkor így alakul a műsor. Lehet álszenteskedni, de az életünk része a b**meg” – magyarázta a hot! magazinnak Kiss Ádám, aki két gyermek büszke édesapja: Olívia már 9, Leon pedig 4 éves. 

    „A színpadon tombolok, de otthon nagyon odafigyelek, mert a négyéves kisfiam olyan, mint a szivacs, most észnél kell lennem” – idézte szavait a Bors. Kiss Ádám a jelenleg is zajló Ki Mit Tube tehetségkutatóról is beszélt, mellyel kapcsolatban elmondta:

    „10 perc alatt lehetsz milliós nézettségű sztár, mert hiába vagy, mondjuk egy bolgár öregasszony, az internet azonnal körbehordozhat. Örülök, hogy belekóstoltam a tévé „őskorába”, amikor még nem az internet számított. Mint zsűritag, nagyon várom ennek az új, felpörgött világnak a tartalmait. Én az önazonos, hiteles, vicces, kreatív tartalmakat részesítem előnyben; ezekhez értek.”

Rovatok