Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A címe is más lett volna.

    Julia Roberts karrierjének egyik legsikeresebb állomása minden kétséget kizáróan az 1990-es Micsoda nő! volt, de mint most kiderült, nem sokon múlt, hogy a mindenki által ismert romkom helyett egy jóval depresszívebb verzió kerüljön a mozikba.

    A színésznő friss interjújában bevallotta, a film igazából 3000 dollár címmel debütált volna – ez volt az az összeg, amit Richard Gere karaktere a Viviannal töltött éjszakájáért fizetett. Az első változatban a két főszereplő nem jött volna össze, sőt.

    „Vivian drogfüggő volt, és a film azzal végződött, hogy (Edward) otthagyta őt egy hátsó utcában, hozzávágta a pénzt, és elhajtott” – idézte fel Roberts. A színésznő először nem értette, hogy menti meg ezt a sztorit a Disney, aki az eredeti produkciós cég helyett lépett színre, amikor az összeomlott, végül mégis sikerült egy happy enddel végződő, igazi klasszikust letenniük az asztalra.

    „Nagyon büszke voltam, amikor megkaptam a szerepet a filmben” – emlékezett vissza a hollywoodi sztár.

  • Egy látványos ceremónián fedték fel magukat az utolsó játékosok.

    Szombat este fináléjához ért Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban. Az eredetileg 22 szereplővel indult műsor végére már csak négy játékos maradt, közülük egyet pedig még kiszavaztak társaik az utolsó kerekasztal ceremónián, a korábbi gyakorlattal ellentétben azonban most nem fedte fel kilétét a távozó híresség. Tapasztó Orsolya, Szabados Ágnes és Mohai Tamás ösztöneikben bízva, egyhangúan Törőcsik Dánielt tartották gyilkosnak.

    Nem mondom, hogy nem vagyok csalódott, de csak és kizárólag azért, mert a társasjáték vége előtt kiestem és nyilván mindenki szeret nyerni. De közben meg tetszett, hogy mennyire kitartanak az igazuk mellett, mert hát mindig a jó győz, és ez most is így lett

    – ismerte el az utolsó kieső, aki valóban áruló volt.

    Ezt a többiek a mindent lezáró Tűz ceremónián, egy látványos összejövetelen tudták meg, miután úgy döntöttek, nem száműznek maguk közül már senkit, és egymás előtt is színt vallottak ártatlanságuról.

    „Soha semmilyen játékot nem nyertem meg, és fantasztikus érzés, hogy ráadásul így lett vége. Ártatlanként, két ártatlan társammal, az utolsó pillanatig bizonytalankodva, de végül a szívemre hallgatva, közösen nyertük meg a fődíjat” – mondta meghatódva Szabados. A finalisták nevetve borultak egymás nyakába, összesen 16–, azaz fejenként 5,3 millió forinttal gazdagodtak.

  • A férfi lett az év táncosa.

    Szombat este véget ért a Dancing with the Stars negyedik évada, amely a műsor hazai története során most először egy férfi híresség győzelmével zárult. A nézők Krausz Gábor és Mikes Anna párosát szavazták meg az év táncosának és táncosnőjének, győzelmüköz pedig azóta is sorra érkeznek a gratulációk.

    Vasárnap reggel a sztárséftől válófélben lévő felesége, Tóth Gabi is üzent volt kedvesének. Az énekesnő a Tv2 győztesekről készült Instagram bejegyzését osztotta tovább 24 óráig elérhető történetében, hozzátéve:

    Gratulálok nektek Krausz Gábor, Mikes Anna!

    Nővére, Tóth Vera a finálé helyszínéről tett közzé egy képet közösségi oldalán, amelyen a már trófeáját tartó férfit öleli.

    „Gratulálok, Krausz! Nagyon nagyot mentetek Annával! Üdv: Nénje” – fogalmazott egykori sógornője, aki a verseny alatt is a stúdióban izgult a séfért.

  • Nem, nem a szemüvegen múlott.

    Nyomokban David Carusóra emlékeztető jegyeket vélhetünk felfedezni David Caruso egyik friss fényképén. A színészt a CSI Miami főszereplőjeként ismerhette meg ország-világ a 2000-es évek elején, a férfi azonban a sorozat végével a nézők szeme elől is eltűnt, teljesen visszavonult a médiától.

    Talán épp emiatt is döbbenetes, milyen sokat változott Horatio Cane megformálója az azóta eltelt években. Jelenleg épp ez az előtte-utána kép terjed villámgyorsan a közösségi médiában, amelynek első fotója nélkül valóban nehezen ismernénk fel a férfit:

Rovatok