Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Lukács Miklós január végén újságolta el követőinek, hogy párja, Alexa életet adott első közös gyermeküknek. Mint kiderült, 3 kilóval és 56 centivel született kisfiúnak a Máté Nataniel nevet választották a szülők. Boldogságuk nem is lehetne teljesebb, de a szülőség kevésbé könnyű oldaláról is mesélt ezúttal az édesapa.

    „Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak. Alexával szinte csak lopva alszunk két-három órát” – mondta a kétgyermekes apuka, akinek nagy gyakorlata van a gyermek körüli teendők elvégzésében. Első házasságából, Peller Annától született lányára, Annabellára egy- és hároméves kora között ő vigyázott.

    „Én maradtam otthon a kislányunkkal, mert Anna sokat utazott vidéki fellépésekre, esténként pedig színházban játszott. Nagyon szerettem azt az időszakot, amit a lányommal kettesben töltöttem. A kapcsolatunk elképesztően szorossá vált. A 11 éves Annabella a válásom után is az életem fontos része, nem csak vasárnapi apuka vagyok” – árulta el Lukács Miki a Meglepetésnek.

    Lukács egyedül azt sajnálja, hogy lánya születésénél nem lehetett jelen:

    Annabella császárral született, a kisfiam pedig természetes úton. Hosszú és fájdalmas vajúdás előzte meg Máté Nataniel érkezését, de a végeredmény kárpótolt minket: gyönyörű kisfiunk van! Ezúttal az orvos sem sírta el magát, mert a családi fáma szerint, amikor én jöttem világra, a szülész sírt fel először, mivel annyira csúnya voltam.

     (via Story)

  • Mindenben támogatja gyermekét a naptárdíva.

    Hunyadi Donatella a Dancing with the Starsban való szereplését követően bizonyíthatta a tánctudását, és nem kevés rajongóra tett szert, így elmondhatja magáról, hogy elérte a célját, és sikerült édesanyja árnyékából kilépnie. A fiatal lány emellett modell karrierjében is szépen halad előre, valamint énekesként több helyre hívják fellépni.

    Kiszel Tünde nem is lehetne büszkébb, hisz a lánya diplomás énekesnőként egyre népszerűbb. A naptárdíva pedig ahová csak teheti, elkíséri a lányát, aki legutóbb egy jótékonysági koncerten lépett fel.

    Csodálatos, felemelő, szívhez szóló jótékonysági koncert volt! Donatella, Sasvári Sándor és Várhegyi Gábor gyönyörűen énekelt!

    – olvasható Kiszel Instagram-posztjában.

  • Feszített a munkatempó.

    Vasárnap A Nagy Duett második élő showja zajlott le, amelynek kiesői eddig L.L. Junior és Szorcsik Viki, valamint Nagy Feró és Molnár Anikó párosa. Az énekes show Liptai Claudia és Till Attila műsorvezetésével tért vissza, ami nem kevés izgalmat tartogat a nézőknek. Liptai ugyanakkor elárulta: hét év után vezetett újra élőben műsort, mely visszatérést megelőzően nagyon izgult.

    „Nagyon szeretem A Nagy Duettet, jó volt ide visszatérni hét év után. Tillát pedig egyszerűen imádom, 23 éve dolgoztunk először együtt a Big Brother-ben és azóta sem csalódtam benne. Mindig szívmelengető érzés találkozni vele. Vannak olyan emberi kapcsolatok, amik a hosszú évek alatt hullámzóak, na, pont vele nem ilyen. Szerintem Tilla az egyik legjobb természetű ember, akit ismerek” – fogalmazott a műsorvezető, aki szerint olyan kitűnő kapcsolat van köztük, ami tényleg ritka.

    Liptai egy kulisszatitkot is elárult a nézőknek A Nagy Duett kapcsán:

    Délután négy óra óta nem volt időm elmenni a mosdóba, most pedig este 11 van. A nézők nem is sejtik, hogy milyen feszített időbeosztásból áll egy ilyen nagyszabású showműsor. Minden percünk be van osztva, nem az utolsó pillanatban esünk be a stúdióba, hanem már vasárnap délelőttől dolgozunk, próbálunk

    árulta el az nlc-nek.

  • A 70 éves Leslie Greenhough úgy véli, hogy 1995-ben született macskája, Millie jelenleg 30 évével a legidősebb élő macskaféle. A kiskedvenc először Leslie néhai feleségének, az 55 éves Paulának a tulajdonában volt, aki három évtizede kapta Milliet, amikor a kiscica három hónapos volt.

    Leslie szerint a macska hosszú életét a kényelmes körülményeknek köszönheti, beleértve, hogy a kanapén aludhat egész nap és prémium macskaeledelt, meg palackozott vizet kap. A kerek 30-as megünneplésére Leslie úgy döntött, hogy a kiskedvencét ábrázoló tortát készíttet sok-sok gyertyával. Az ünneplés után pedig játékra került sor, és délutáni sütkérezésre a napfényen. 

Rovatok