A Victoria’s Secret Bella Hadid főszereplősével mutatta be Valentin-napi kollekcióját, amelynek darabjai között pánt nélküli melltartók és egyéb fehérneműk közül lehet majd választani.
Nem is szaporítjuk tovább a szót, mutatjuk a modellt:
Galéria: Bella Hadid fehérneműbenFotó: Victoria's Secret via Bestimage
A színész nehezen viselte az egyik Lawrence-szel közös jelenetet, ezért legszívesebben nem is hagyta volna, hogy bekerüljön a filmbe, de hiába kérte, hogy vágják ki.
A tervek szerint idén mutatják be Robert Pattinson és Jennifer Lawrence közös filmjét, a Lynne Ramsay rendezésében készültDie, My Love című horror-vígjátékot, amely Ariana Harwicz 2017-es regényének adaptációja egy francia vidéken élő újdonsült édesanyáról, akinél szülés utáni depresszió alakul ki, majd pszichotikus tünetek jelentkeznek nála. Erről a filmről mesélt legutóbbi interjújában Pattinson, aki nem tagadja: a forgatás egy pontján neki is kis híján idegösszeroppanása lett, jóllehet nem a durva jelenetek miatt.
A 38 éves brit színész azt mondja: az egyik olyan jelenet miatt akadt ki teljesen, amelyben Lawrence-szel kellett táncolnia.
Forgattam egy filmet Lynne Ramsayvel, aki egy nagyon jó táncos. Ahogy Jennifer Lawrence is az. Nekik nagyon könnyen ment. Azt mondták: csak táncoljak, szól a zene. Én meg úgy éreztem, idegösszeroppanásom lesz, amikor arra kerül a sor, hogy táncolnom kell. Vagy kell egy koreográfia, vagy csak ki kell vágni a jelenetet a filmből. Mire ők azt mondták: nem, csak táncoljak, ne legyek őrült
– mesélte a GQ magazinnak Pattinson.
Rettentően izzadtam, a gatyám is átázott. Mondjuk ezzel kicsit túloztam
– nevetett a színész, aki az interjúban arról is említést tett, olyan musicalben szívesen szerepelne, mint az 1979-es Mindhalálig zene.
A nemzetközi nőnap a női egyenjogúság és a nők emberi jogainak napja, amelyet 1917 óta (Magyarországon 1948 óta) minden év március 8-án tartanak. Liptai Claudia személy szerint nem kedveli ezt az ünnepet, sőt: feleslegesnek tartja megtartani.
Én vagyok az abszolút menekülő! A férjem és a fiam biztosan felköszönt majd, de valamiért nem kedvelem ezt az ünnepet
– vallotta be a hot! magazinnak A Nagy Duett című éneklős showműsor háziasszonya, hozzátéve, több ünnepről is hasonló a véleménye.
Egyedül a karácsony az, aminél azt érzem, hogy jó minél több emberrel találkoznom, mert az a lényeg, hogy együtt legyünk... De szerintem ennek a köszöntésnek nincs értelme. Ha valaki jól viseli a nőiességét, és nem annak éli meg, hogy meg kell mutatnia magát, és meg kell felelnie az összes elvárásnak, akkor az jó. Egy szó, mint száz: nem érdekel a nőnap
Keleti Andrea nemrég Franciaországban töltött néhány napot, miután férjétől, Zoltántól egy párizsi utazást kapott karácsonyra. A táncosnő őszintén mesélt élményeiről; elmondása szerint amit csak tudtak, igyekeztek felfedezni a francia fővárosban, a gasztronómia például teljesen magával ragadta őt. Ennek kapcsán felhozta, hogy még mindig tartja 10 kilós fogyását.
„Imádom a finom ételeket, a romantikát és a francia stílust, anyukám pont ilyen fehér miniben esküdött, mint ami most rajtam van. Rájöttem a francia nők vékonyságának titkára is. Pici adagokat esznek, inkább végig kóstolnak egy hosszú, 5-6 fogásból álló menüt, de csak az íze kedvéért. Ebben is benne van az életigenlésük, hogy élvezzük az életet, az ízeket. Én is valami hasonló elven fogytam le pár éve, és tartom is a súlyom. Szerencsém volt, mert elsőként próbálhattam ki egy Magyarországon fejlesztett, palesztin étvágycsökkentő szuperrostot és izomvesztés nélküli fogyást segítő grönlandi moszatot ötvöző gyógynövény-receptúrát, amivel
3 hónap alatt kerültem abba a formába, aminek köszönhetően újra jó ideje elégedett vagyok azzal, amit a tükörben látok. Nem kellett koplalnom a kúra mellett, igaz, arra én képtelen is lennék. 10 kiló és két ruhaméret elhagyásával ma minden sokkal könnyebb. Ha pedig úgy érzem, hogy elszaladt velem a ló, akkor tartok egy újabb gyógynövényes kúrát és újra minden a régi lesz
Közel 2 millió dollárért (764 millió forint) vásárolt magának lakást egy amerikai nyugdíjas nő, ráadásul egy óceánjárón – írja a New York Post.
A 63 éves Debra Kilgore úgy döntött, hogy nyugdíjas éveit egy világ körüli úttal kezdi meg. Az amerikai nőnek két felnőtt gyermeke van, és már évekkel ezelőtt elvált férjétől. Elmondása szerint nagyon szeret egyedül utazni, és nyugdíjasként rengeteg szabadideje van rá.
Debra 2027-ben tervez elindulni világ körüli útjára, ahová magával viszi kilenc éves kiskutyáját is, Choo Choo Bellát. A luxusos otthonról készült fotókat ezen a linken tudják megtekinteni.