Szörnynek gúnyolták ezt a 3 éves kislányt, akinek „Batman”-maszk alakú anyajegy fedte be az egész arcát
Szinte az egész arcát befedő anyajeggyel született a kis Luna, akit néhány szívtelen szülő egyenesen szörnyként bélyegzett meg emiatt.
A kislányt sokan Batmanhez hasonlították az óriási anyajegye miatt, ami az orrát és mindkét szemhéját is befedte. A 3 éves kislány számtalan operáción esett át, illetve nem tudja becsukni a bal szemét sem, az arcán maradt hegek pedig további beavatkozást igényelnek.
A szülei két éven át vitték őt Oroszországba, ahol kezelték az anyajegyet, ugyanis ezt a terápiát nem alkalmazzák az USA-ban. A kezelés abból áll, hogy az orvosok valamilyen ismeretlen anyagot fecskendeznek a betegbe, ami „megöli” az anyajegyet alkotó sejteket, alatta pedig friss bőr kezd el fejlődni.
Luna hat műtéten esett át, mire a „maszkot” sikerült róla eltávolítani, azonban további beavatkozásokra lesz szükség ahhoz, hogy teljes életet élhessen végre.
Luna édesanyja, Carolina nemrég írt egy könyvet arról, hogy kislánya milyen gúnyolódásnak volt kitéve betegsége miatt, amit gyerekektől és felnőttektől is megkapott.