Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Rúzsa Magdi hármas ikrei, Lujza, Keve és Zalán február elsején töltötték be harmadik életévüket, amelyet egy különleges születésnapi zsúr keretein belül meg is ünnepeltek. Az énekesnő azonban nem tagadja: az idilli pillanatok mellett nehéz napjaik is vannak, nem egyszerű az élet három gyermekkel.

    Korábban arról is mesélt, hogy úgy érzi, nem muszáj mindig, mindenről posztolni, vagy hogy nem kell mindent megszépíteni. Ennek jegyében a háromgyerekes édesanya visszavett a tempóból a közösségi médiában, és csak az igazán fontos, bensőséges pillanatokat osztja meg a nyilvánossággal.

    „Már eleve, mikor megláttam másnál, azt kérdeztem, hogy ez minek? Nem azt mondom, hogy minden egyes ráncommal ki vagyok békülve, vagy minden egyes profilommal, fotómmal, videómmal. Mégis azt érzem, hogy a példamutatás miatt – a saját gyerekeimre is gondolva – el kellett kezdenem megbarátkozni olyan dolgokkal, amelyekről azt gondoltam, hogy nehéz lesz. Közben mégis megy” – mondta akkor az énekesnő, aki ritkán oszt meg olyan felvételeket követőivel, amelyeken családja is megörökítésre került. Ezúttal viszont egy számára fontos pillanatról posztolt képet.

    Újraélni velük mindent.. Az élet értelme

    – olvasható az Instagram-bejegyzésében.

  • Az énekesnő kislányt vár, ám nem tervezi, hogy folyton mutogatni fogja őt, és nem is akar reklámtartalmakat gyártani a kicsiről.

    Lola, azaz Korsós Judit nemrég a Ki vagy te? című podcast műsor vendége volt, melynek adásában az anyaság témakört is kivesézték a műsorvezetővel, Tihanyi Péterrel. Az énekesnő ugyanis néhány héttel ezelőtt tudatta, hogy első gyermekével várandós, civil párjával pedig – akinek még Instagramja sincsen – már nagyon várják a picit. Mint mesélte, párjával már készültek a gyermekvállalásra, annak pedig örültek, hogy a baba természetes úton megfogant, hiszen az egykori tinisztár egyik orvosától rossz híreket kapott, sőt, a szakember a kora és külseje miatt is megalázó szavakkal illette.

    Lola az adásban bevallotta: úgy véli, sok elpocsékolt éve volt; egyik korábbi párkapcsolata sem érett meg a családalapításra. Az egyik barátnőjétől is megkapta, amikor még szingli volt, hogy addig nem lesz normális kapcsolata, amíg nem keres neki helyet az életében. Születendő gyermeke apját pedig végül pont akkor ismerte meg, amikor eldöntötte, hogy nem akar pasizni.

    Az énekesnő a második trimeszterben jár, ám azt már most elhatározta, hogy kislányát nem fogja folyton mutogatni.

    „Szerintem az, ha gyermeked van, az az életed része. Nem tervezem azt, hogy őt éjjel-nappal mutogatom. Az nem jó, mikor látom valakinek a gyerekét és tudom, kinek a gyereke, mert már annyira be tudom azonosítani. Nemég kezdődött el ez az időszak és nem tudjuk, hogy ez még hová vezet. Szerintem az, hogy egy csecsemőről kiraksz egy képet – felöltözve – vagy van rólatok egy szép kép, az abszolút belefér. Utána az, hogy mutogatod bárhol, nekem nem fér bele, de ilyen tartalom is rengeteg van a neten, hogy mit szabad és mit nem. Egy biztos: a gyerekek az életünk részei, szóval eldugni nem tudjuk őket. Nem vágyom arra, hogy reklámtartalmakat készítsek úgy, hogy a gyermeket használom” – árulta el, hozzátéve, több ajánlatot kapott már.

    „Szoktam influenszerkedni, volt már ilyen megkeresésem. Szeretem azt mutatni, milyen vagyok. Hát anyuka leszek, persze, hogy babakocsit fogok tologatni! Az a babakocsi így is, úgy is le lesz fotózva. Volt már ilyen megkeresésem. Vásárolunk és kapunk is dolgokat, orvosi szolgáltatásért is szoktunk fizetni, de volt már olyan klinika, ahol felajánlották, hogy szülhetek ott. Egyébként miért ne? De azt mondtam, hogy köszönöm, van már orvosom. Csak azért nem váltok, mert az egyik hely fizetős, a másik meg ingyen lesz. Vannak olyan lehetőségek, amik jók, és amikkel szeretek is élni. Influenszerként is dolgozom, nem akarok álszent lenni, ne vicceljünk. Biztos, hogy látható lesz a gyerekünk, de mindent nem szeretnék megosztani. Nem vágyom arra sem, hogy egy ultrahangos képet megosszak. Ennél én sokkal zárkózottabb vagyok valahogy. Nem tudod azt eltitkolni közszereplőként, hogy gyereked van, de nem is posztolhatod éjjel-nappal” – vallotta be Lola.

Rovatok