Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Jó esélyt lát rá, hogy ez megvalósuljon.

    Gál Petra, a Fókusz egyik legismertebb műsorvezetője és riportere tavaly decemberben számolt be életének legboldogabb időszakáról: kisbabát vár. A tévés akkor elárulta, hogy a babavárást nagyon bensőségesen éli meg, ezért a közösségi oldalán nem osztott meg ilyen jellegű tartalmakat. A Dél-Indiából származó párja által egy teljesen új kultúrát ismerhetett meg, amelyet a gyereknevelésben is alkalmazni szeretnének. Az indiai kultúrában fontos szerep jut az ékszereknek, és a műsorvezető kislánya már most megkapta az első kiegészítőjét.

    „Az öltözködés is más, mint Magyarországon. Ez a bokalánc hangot is ad ki, és kettő van belőle. Hogyha valamilyen ünnep lesz, ezt már babakorában fel lehet tenni a kis bokájára. Az a szerencsés helyzet áll fenn, hogy mi mindkettőnk kultúrájából azokat szedjük ki és azokat használjuk, azokat éljük meg a mindennapokban, amivel egyet értünk” – árulta el a Fókusznak Gál, aki szeretné, ha a gyermeke több nyelven is beszélne.

    Ami már egyel izgibb talán még ennél is, hogy hány nyelvű lesz a baba. Az apukájával angolul beszélgetünk, de én odáig vagyok a magyar nyelvért is, ami az anyanyelvem. Az apukájának ugyanez a kanadai, hiszen Dél-Indiából, ahonnan ő származik, ez az anyanyelv. Így a kislányunk alapból három nyelvet kap meg.

    Gál Petra jelenleg minden figyelmét a kisbabájára szenteli, de márciusban nem végleg búcsúzott el a nézőktől. Mint ígérte, a szülési szabadságát követően visszatér az RTL kötelékébe, így csak átmenetileg marad távol a tévézéstől.

    Nem mondom, hogy meglepődtem, amikor kiderült, hogy várandós vagyok. Régóta szerettünk volna babát, és meg kellett küzdeni mindenféle dolgokkal. De most már itt van a kislányunk, és nagyon-nagyon örülünk, és bármit megteszünk, hogy egészségesen jöjjön a világra

    (via Story)

Rovatok