Egy youtuber arról készített videót, hogy melyik az az 5 Pokémon, amit szívesen megenne
Ráadásul egész részletesen elmagyarázta azt is, hogy miként dolgozná fel, majd sütné ki a zsebszörnyeket.
A közel egyperces videóban Josh Scherer, a Mytical Kitchen csatorna készítője sorrendbe állította azokat a Pokémonokat, amiket szívesen elfogyasztana.
Az ötödik helyre Bellsprout került, aminek a száját parmezánnal és ricottával töltené meg, majd miután megsütötte, koktélparadicsommal szolgálná fel.
A negyedik helyre Exeggcute került, ami nevéből adódóan főként tojásból áll, így tojáslepény lenne számára az ideális vacsiötlet.
Lickitung a harmadik választása lenne, amiből 80-90 „nyelves tacót” tudna készíteni, ugyanis ez a Pokémon meglehetősen hosszú nyelvvel rendelkezik.
A dobogó második helyén FarFetch kapott helyet, amiből tésztás levest készítene thai módra.
Az első helyet pedig Snorlax kapta, ami méretéből adódóan meglehetősen sok zsírral rendelkezik, de remek alapanyag lenne egy jó kis sütéshez.
A kommentelők egyszerre találták viccesnek és ijesztőnek, hogy valaki Pokémonokat főzzön és egyen meg, bár abba nem tudtak belekötni, hogy akad 1-2 jól hangzó recept is.