Pontosítunk: csak egy fél csirkéről van szó.
Nem kis felháborodást keltett a napokban egy közösségi oldalra posztolt videó, amelyen egy fél csirke volt látható, amelyet egy sanghaji étteremben tálaltak fel. Az internetezők nem konkrétan a tálalásban találtak kivetnivalót – mindenesetre meg kell hagyni, hogy nem mindennapi az sem –, hanem a köret nélkül felszolgált hús árában. A kis adag csirkét ugyanis – kínai jüanból átváltva – 66 dollárért (körülbelül 24500 forintért) kínálják.
A felvételt az étterem egyik vendége posztolta ki, miután sokkolta a párolt csirkehús ára. Az illető – akit nem neveztek meg, ám annyit tudni lehet róla, hogy üzletemberként és tartalomgyártóként ténykedik – állítása szerint az étteremnél is érdeklődött, miért olyan borsos az ára az ételnek, mire azt az információt kapta, hogy a csirkék, amelyekből ételeiket készítik, tejen és zenén nevelkedtek. Az étterem dolgozói azt mondták, egy ritka csirkefajtáról van szó, amelyet csak a kínai Kuangtung tartományban nevelnek, tartanak.
„Nem bánom, ha többet kell érte fizetnem. El tudom fogadni ezt az árat a fél csirkéért, de ne akarjanak engem megtéveszteni kitalált történetekkel” – jelentette ki a fentebb említett étterem felháborodott vendége, akinek videóját 4 millióan tekintették meg. A gúnyos kommentek sem maradtak el: volt, aki azt írta, hogy ilyen bizarr háttértörténetet csak azért találnak ki, hogy a termék még kelendőbb legyek, illetve mások azon poénkodtak, hogy az ár annak függvényében is változik, milyen zenét hallgattattak a csirkékkel a farmon. Hasonló felháborodást legutóbb egy méregdrága eper keltett.
Ön megkóstolná a képen látható csirkét?
-
485
Nem, mert nem gusztusos.
-
102
Igen, miért ne?
-
85
Nem, mert drágának találom.
-
30
Nem, mert nem eszem húst.
-
29
Egy falatot talán ennék belőle, de annyi elég is lenne.
(via The Star)