Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Szívfacsaró történet.

    A The Voice című tehetségkutató műsor egyik zsűritagja, Manuel, Gödöllei Emánuel nem tagadja: a szegénységből tört ki azzal, hogy 2019-ben jelentkezett az X-Faktorba. Bár a fiatal énekes a műsort nem nyerte meg, karrierje azóta is szárnyal; a minap például a Budapest Parkban adott koncertet, ahol egyébként meg is sérült. 

    A kezdetekről a The Voice-ban is mesélt. Zsűrtirása, Miklósa Erika kérdésére elárulta, hol írta a Messziről jöttem című slágerét. Mint mondja, akkoriban sokat kivett belőle a munka, azt is tudta, hogy nincs a helyén, mégis idő kellett hozzá, hogy jelentkezzen az X-Faktorba. 

    Azokban az években nagyon sokat dolgoztam, mindenféle helyen. Éppen egy szemétválogató telephelyen voltam egy haverom apjánál, amikor megírtam a Messziről jöttem első vázlatát egy kis kartonpapírra, ami még a mai napig megvan. Akkoriban már annyira fáradt voltam a munkában, meg annyira nem volt megfizetve, meg úgy éreztem, nem ott a helyem. Addigra már három éve zenéltem, jónak is éreztem már magamat, csak a szorongásom visszafogott engem, és nem hittem el magamról, hogy helyem van az X-Faktorban. Aztán végül kiderült, hogy jól döntöttem 2019-ben, mert 2020-ban már nem volt megrendezve a covid miatt. Ki tudja, most hol lennék, ha nem megyek el

    – mesélte a műsorban az énekes

    (via rtl.hu)

  • Igazi sztár lett az interneten az a hosszúszőrű dalmata, amelyiknek a gazdája egy fényűző születésnapi bulit rendezett. A Ryder névre hallgató eb nemrég lett egyéves, gazdája, a 27 éves Sandra Macedo pedig úgy gondolta, hogy meg kell adniuk a módját az ünneplésnek. Talán furcsának tűnhet, de Macedo igazi családtagként tekint szeretett ebére, ezért is akart olyan bulit rendezni neki, mint a többi rokonának. Macedo ezért az otthonát is feldíszítette. Randynek szülinapi csákót, egy finom tortát és egy piñatát is vett sok más ajándék mellett. A fiatal nő azt mondja, több mint 200 dollárt (73 ezer forintot) költött a szülinapi partira, ahová természetesen vendégeket is hívott. 

  • Az ajkaikra varratták egymás nevét.

    Különleges tetoválást csináltatott Rácz Béla, azaz Young G és felesége, Mészáros Norina. Az új tetkókat a ValóVilágot is megjárt rapper mutatta meg az Instagram-oldalán: szerelmével úgy döntöttek, itt az ideje annak, hogy közös tetkójuk legyen, ráadásul nem is akármilyen. Egymás keresztnevét varratták magukra, méghozzá egy egészen merész helyre: a minta az alsó ajkaik belsejére került.

    A tetoválás megosztotta az Instagram-felhasználókat: míg vannak, akik szerint vagány egy ilyen tetkó, mások szerint nagy hibát követtek el. Ön mit gondol?

  • Nem volt könnyű hete.

    Őszintén mesélt az elmúlt hetek kálváriájáról Görög Zita. A modell-színésznő az Instagram-oldalán vallott arról, mi minden történt vele az utóbbi időben: úgy érzi, balszerencse sújtja, hiszen az autója is többször leállt, valamint a sürgősségire is bekerült egy barack miatt.

    Nem volt könnyű az elmúlt pár hetem. Az autóm többször leállt, akksi csere 3 gyerekkel egy forgalmas buszmegállóban, a start stop kikapcsolva is letiltott utána a dugók közepén. Kiderült, hogy keresztallergiám van, mindez úgy, hogy megettem egy barackot, amivel a sürgősségin kötöttem ki. (fotót nem csatolok) Apukám a zuhanyzóból kilépve eltörte néhány bordáját (de jól van) és közben futottam a teendőim után. Nyilván semmivel sem végeztem időben

    – mesélte a háromgyermekes sztáranyuka, hozzátéve, jó lenne, ha a követői megnyugtatnák afelől, hogy nekik is vannak terhelt időszakaik. 

Rovatok