Soha nem a külsejével szerette volna érvényesülni az énekes.
A Story idén is összeállította a legszexibb hazai férfihírességek listáját, amelynek közönség szavazásán Fehérvári Gábor Alfréd, vagyis Freddie végzett az első helyen. A népszerű énekest meg is keresték, hogy elújságolják neki a hírt, ám kiderült, hogy a férfit egy olyan rejtélyes kór kínozza, ami miatt rengeteget fogyott.
„Hálás vagyok, jólesik, hogy szebbnek látnak, mint amit én gondolok magamról, mert bevallom, nem vagyok formában. Nem szoktam beteg lenni, de most elkapott valami nyavalya, ami elég hosszú lefolyású volt, és oltári súlyveszteséggel járt. Úgyhogy egy aktuális fotóval lehet, hogy nem az első helyen végeztem volna” – mesélte Freddie lapnak, majd elmondta, szerinte a külsőnél szubjektívebb dolog kevés van, és ő nem is igazán foglalkozik a sajátjával.
És erre büszke is vagyok. Sosem szerettem volna ezzel érvényesülni, nem is tettem. A külső nem mutat irányt, és édeskevés, ha a jó adottságok nincsenek megtámasztva belső értékekkel. Hiba a külcsínre építkezni, mert az el fog múlni, és mindig jönnek fiatalabbak, vonzóbbak
– magyarázta Freddie, aki elmondása szerint gátlásos tinédzser volt, hisz mint mondta, akkoriban vastag szemüveget és fogszabályzót hordott.