Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • 70 évesen is büszkén vállalja alakját.

    Udvaros Dorottya legutóbbi címlapinterjúját a Meglepetés magazinnak adta, melynek borítójáról fürdőruhában köszön vissza. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő büszkén vállalja alakját strandi viseletben is, a hétköznapokban azonban a 'kevesebb néha több' elvet vallja.

    „Megpróbálom nem összekeverni a hivatásomat a magánéletemmel. Amikor előadás vagy forgatás van, el kell játszani egy adott figurát. A hétköznapokban viszont jó érzés, hogy önmagam lehetek: egy teljesen átlagos nő, aki bevásárol, főz, kutyát sétáltat, mos, tornázik, és csinálja mindazt, amit más is” – mondta el a lapnak a 70 éves színésznő.

  • Olaszországból jelentkezett be.

    A közösségi oldalain megosztott posztjai tanúsága szerint Demcsák Zsuzsa jelenleg Olaszországban pihen, Positanóból jelentkezett be. A Farm VIP háziasszonyát ritkán lehet úgy látni, int a Facebookon közzétett bejegyzésének elemein, hiszen a felvételeken ezúttal smink nélkül mutatta meg magát, és a frizuráját sem lőtte be úgy, mintha éppen a fodrásztól jött volna.

    „Van egy csodálatos nő, akit nem olyan rég ismertem meg. Tudja, hogy ha nyaralok, se nem sminkelek, se nem szárítok hajat, se nem cicomázom túl magam, egyszóval tényleg kikapcsolódom. Ő adta nekem ezt a ruhát, hogy mindenképp vigyem el magammal, mert higgyem el, ezzel fogom teljessé tenni a tengerparti képeket, amikor visszanézem őket. Ne ijedjek meg a színektől, mert ez nem harsány csak életvidám és pontosan azokat a napokat tükrözi majd, amiket ott átélek, némi Positano életérzéssel. Igaza volt!” – jegyezte meg az Instagramján a tévés, aki sorban kapta a dicsérő kommenteket, amiért vállalja természetes arcát.

  • Az énekes nem titkolja, hogy önismereti útra történő lépése megváltoztatta az életét.

    A Sláger FM vendégeként mesélt korábbi, szinte kilátástalan élethelyzeteiről Horváth Tamás, aki ezeken felesége segítségével és önismereti munkával lendült túl.

    „Ahogy én önismereti útra léptem, onnantól kezdve az első dolog volt, amit elengedtem: a megfelelési kényszer. Ez egy nagyon nehéz feladat volt, amikor elkezdtem magamon dolgozni, és azt mondtam, hogy én saját magamat választom. Onnantól kezdve már nem voltam a csapatnak – a baráti társaságnak akár  a középpontja, nem akartam bohóckodni, nem akartam én felhúzni a hangulatot, hanem elkezdtem befelé figyelni.

    Előtte folyamatosan szerepelni akartam mindenhol, és egyszer csak bekapcsolt bennem, hogy: miért akarok én mindenáron mindenhez hozzászólni?

     Miért akarok mindig szerepelni? Idővel - Andi mellett és a segítségével - eljutottam egy olyan szintre, ahol beláttam, hogy nagyon komoly traumákkal dolgozom, küzdök és ezzel nekem nagyon kemény dolgom van” – mesélte énekes, aki nem sajnált időt és energiát tenni abba, hogy szembenézzen a nehézségekkel.

    „Ezeket elkezdtem feldolgozni, felismerni, nem csak könyvek által, hanem eljártam önfejlesztő tréningekre is, pszichológushoz. Andi pedig egy nagyon nagy támaszom volt ebben és elképesztően jó dolgokat mutatott nekem.”

    Horváth szerint fontos, hogy önazonossá váljunk, de jobb azzal számolni, hogy nem nem mindenkinek fog tetszeni a környezetünkben.

    Hiszen láttak téged valamilyennek, és azt a valamit veled azonosították. Nekem sokkal jobb az, hogy már nem akarok megfelelni, és nem akarok szerepeket játszani. Önazonos ember akarok lenni, ha csendben szeretnék maradni, csendben is maradok. Emiatt lemorzsolódtak mellőlem emberek. Ugyanakkor nagyon szerencsés vagyok, mert azok az emberek, akik körbevesznek, azok úgy fogadnak el engem, ahogy létezem, ahogy vagyok” – mondta a Haza Slágerben az énekes. 

Rovatok