Úgy elrejtőzött egy konténerben a bújócskázó tini, hogy hat nappal később egy másik országban találtak rá
Szerencsére még időben rátaláltak a fiúra.
Rendkívüli véget ért egy csapat bangladesi fiatal bújócskázása január közepén. Egyikük, a 15 éves Fahim ugyanis egy szállítókonténert választott rejtekhelyül, ami a játék alatt remekül szuperált, hiszen hosszú ideig nem is talált rá a hunyó. A várakozás alatt a tinédzsert azonban elnyomta az álom, amikor pedig felébredt, már nem tudott kimenni, mivel a konténert addigra lezárták, és behajóztak vele. Hiába próbált segítséget hívni, senki sem hallotta meg őt.
Hat nappal később, a konténer kirakodásakor leltek rá a dörömbölő Fahimra, aki akkor már Malajziában volt.
Bár a gyerekre találó munkások, illetve a láthatóan rossz állapotban lévő Fahim nem értették egymást, végül a bújócskabajnokhoz mentőt hívtak, és kórházba szállították, ahol láz miatt kezelték. Szerencsére már jobban van, így nagy erővel zajlik a hazaútjának megszervezése.
(via 24.hu)