Film készül Zalatnay Saroltáról, az énekesnő Tóth Andinak adná a főszerepet
Ha minden a terv szerint halad, már a nyáron elkezdődhet a forgatás.
Életrajzi filmet kaphat Zalatnay Sarolta, méghozzá hamarabb, mint gondolnánk. A 75 éves énekesnő a Tények Plusznak árulta el, ígéretet kapott rá, hogy még a nyár elején megkezdődik a forgatás, ő pedig már tudja is, kinek adná a főszerepet.
„Van egy aláírt ígérvényem most már az életemről szóló filmre, amit ha minden igaz, akkor el fogunk kezdeni forgatni június-július tájékán. Fiatalkori énemre, mivel hasonlóképpen éli az életét és viselkedik, ezért Tóth Andira gondoltam” – magyarázta Zalatnay, aki azt is elárulta, élete során semmit sem bánt meg, semmit sem csinált volna másképp, de nagy szívfájdalma, hogy gyermeke sosem született.