A grimaszoló Lajos herceg vitte el a show-t III. Károly születésnapi ünnepségén
A Trooping The Colour nevű eseményen több olyan dolgot is megörökítettek a fotósok, aminek a brit királyi család egy kicsit sem örül.
Emlékezetes hétvégét tudhat maga mögött a brit királyi család, ugyanis elsőként ünnepelték London utcáin III. Károly király születésnapját. Károly 37 év után az első uralkodó volt, aki lóháton vett részt a Trooping the Colour című eseményen, amelyet a tiszteletére rendeztek. Bár novemberben született, nem szerette volna megtörni a hagyományt, hogy a korábbi uralkodókhoz hasonlóan ő is nyáron ünnepelje meg a jeles alkalmat. Mint ismert, tavaly négy napon át tartott a rendezvény, mivel II. Erzsébet uralkodásának 70. évfordulóját is ünnepelték.
A Daily Star szerint a londoni felvonulás több szempontból is felejthetetlenre sikeredett, főleg, hogy a fotósoknak több olyan pillanatot is sikerült lencsevégre kapniuk, amelyet az uralkodói família legszívesebben örökre elfelejtene. A show-t a leendő brit uralkodó, Vilmos walesi herceg legkisebb gyermeke, Lajos herceg idén is ellopta: többször is grimaszolt, ahogy a Buckingham-palota erkélyéről figyelte szeretteivel a ceremóniát. A fotósoknak azt is sikerült elcsípniük, amikor befogta az orrát a kellemetlen szagok miatt, de a türelmetlenkedő Sarolta hercegnőről is készítettek fotókat.
A Trooping The Colour, azaz a több mint 1500 katonát, 300 lovat és 400 zenészt felsorakoztató felvonulás helyi idő szerint szombat délelőtt 10 órakor vette kezdetét a Buckingham-palotától, ahonnan a The Mall úton keresztül haladtak végig a Horse Guards Parade-ig, ahol minden évben tartják a Trooping The Colourt. Itt a lovas parádé után fegyveres tisztelgésben volt része az uralkodónak. A légi bemutatót a rezidencia erkélyén állva tekintették meg.