Kipaterolták a reptérről Kristen Bellt és családját, mert gépük késése miatt kempinget vertek a földön
Videót is mutattak a rögtönzött táborról.
A reptéri késések bizony a hollywoodi hírességeket sem kímélik. Így járt most Kristen Bell és családja is, a kellemetlen és bosszantó esetet viszont meglehetősen kreatívan oldották (volna) meg.
Miután 9 órát csúszott a járatuk, szabad szállást pedig sehol sem találtak a környéken, a színésznő és férje úgy döntöttek, a bostoni reptéren éjszakáznak. 200 dollár, azaz több mint 70 ezer forint értékben vásároltak plédeket és párnákat a terminál üzleteiből, majd nemes egyszerűséggel megágyaztak maguknak a földön, néhány széksor alatt.
A kempingverésről videókat is készítettek, amelyek a Veronica Mars sztárjának Instagram sztorijában landoltak – ezen látható, a helyzethez képest milyen jókedvűen vették birtokba újdonsült lakhelyüket Bellék.
A táborozás azonban nem tartott sokáig: miután a házaspár és két gyermeke kényelembe helyezték magukat (a családfő pedig már egy altatót is bevett), a biztonsági szolgálat munkatársai elküldték őket a reptérről, az ugyanis bezárt. Végül ismerősüknek köszönhetően lett hajlék a fejük fölött az éjszakára, Kristának és Johnnak később szintén Instagramon köszönte meg a befogadást a színésznő.