Szőcs Renáta őszinte fotókon mutatta meg szülés utáni alakját
Sokáig nem érezte jól magát a bőrében.
Május elején, azaz öt hónappal ezelőtt adott életet első gyermekének Szőcs Renáta, aki a közösségi oldalán nem csupán az anyaság szépségeiről, de annak nehézségeiről is beszámol követőinek. Az énekesnő, aki 2016-ban nyerte meg a TV2 Star Academy című tehetségkutató műsorát, a szülés utáni alakját is büszkén vállalja, mellyel kapcsolatban az alábbi gondolatokat osztotta meg.
Az egygyermekes édesanya az otthoni edzés mellett döntött.
„Sokat gondolkodtam, hogy megosszam vagy sem ezt a posztot. Nem azért készültek a fotók, hogy majd kitegyem, hanem csak magamnak. DE! úgy érzem, hogy ez egy őszinte poszt és bár szívesen megmutatnám nektek a szülés utáni állapotot, de olyan fotó nem készült, amit erre a célra készítettem volna, hisz nem volt a terveim között, hogy erről fogok posztolni. Pedig szívesen megmutatnám, mert
nekem sem volt egy héttel szülés után lapos a hasam, nem voltam azon szerencsések között, akinek egy hét után már jó volt a kedvenc farmer
– írta követőinek az énekesnő, hozzátéve, mostani alakjáért igencsak sokat tett, hiszen végig csinált egy olyan edzésprogramot, amelyet kifejezetten szülés utánra ajánlanak.
„Sokáig nem éreztem magam jól a bőrömben, ahogy fentebb említettem nem jöttek rám a kedvenc farmereim és úgy éreztem, hogy megváltozott a testem. Tudtam, hogy a mérleg bármit is mutat, a testem tónusa már nem ugyanaz. Az interneten meg leginkább olyannal találkoztam, hogy szülés után egyből gyönyörűen visszaállt a testük. De tudtam, hogy
mindenki másképp regenerálódik, senki nem szabadna emiatt rosszul érezze magát és ez nem egy verseny”
– emelte ki a Star Academy győztese, aki a kislányáról is meg szokott osztani felvételeket.