Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Erre valószínűleg kevesen gondoltak volna.

    Drew Barrymore elképesztően fiatalon kezdte filmes pályafutását: mindössze 7 éves volt, amikor az E. T.-nek hála berobbant az iparba, s mint azóta tudjuk, ő inspirálta akkor az apaságra a rendező Steven Spielberget is.

    A színésznő azóta rengeteg produkcióban feltűnt, és játszott többek között Hugh Grant, Sam Rockwell és Luke Wilson oldalán is. Friss interjújában most arról kérdezték őt, több évtizedes pályafutása alatt kivel váltotta a legjobb kamerák előtti csókot, mire egy elsőre talán váratlan választ adott:

    „Adam Sandlerrel, szeretem, hogy ilyen plátói a dolog köztünk. Sosem voltunk valójában együtt, a felesége, Jackie kedves barátom” – kezdte, hozzátéve: nemcsak komfortosan érzi magát a színésszel, de szerinte jól is mutatnak együtt a vásznon.

    Szeretek vele szerepelni a filmekben, mert szerintem mi valami nagyobbat képviselünk, mint a szokásos, szexi, erotikán alapuló kémia. Inkább az egymás iránti csodálat, tisztelet az erősségünk

    – mesélte. Sandlerrel a Nászok ásza, a Kavarás és az 50 első randi című filmekben játszottak együtt, utóbbit pedig nemrég közösen is megnézték két-két lányukkal.

  • A szélhámosnő nyomkövetővel a lábán vonult a New York-i divathéten.

    Anna Delvey nevét 2022-ben ismerte meg a világ egy csapásra, amikor berobbant a Netflixre az Inventing Anna, azaz Az örökösnő álarca mögött című, igaz történetet feldolgozó széria. A magát gazdag német arisztokratának kiadó, eredetileg Sorokin néven született orosz nő 2013 és 2017 között élte a New York-i elit mindennapjait úgy, hogy technikailag egy fityingje sem volt: állítólagos 67 millió dolláros örökségére várva újdonsült barátaival finanszíroztatta fényűző életét, gyakran súlyos adósságokba hajszolva őket.

    A lebukása után Delvey természetesen börtönbe került, szabadulása óta azonban az amerikai bulvármédia egyik felkapott alakja lett. Nemrég a Dancing with the Stars című műsorban szerepelt, most pedig a New York-i divathéten lett modell. Bokájánál lévő nyomkövetőjét büszkén viselve, extrém sminkben állt ki az Elena Velez márka kifutójára, a közvélemény nagy felháborodására.

    „Utálom, ahogy a társadalmunk reklámozza a rossz embereket. Biztos nem vennék semmit ettől a márkától.

    Azt hittem, hogy a házi őrizet azt jelenti, hogy a házban kell maradnod.

    Miért csinálunk úgy, mintha ez rendben lenne? Mert nincs!

    Őrület, hogy ezt a nőt dicsőítjük…” – érkeztek a kommentek a bemutatóról készült fotó alá. Egyelőre a márka nem indokolta meg, miért esett épp az elítéltre a választásuk.

  • Szerencsére egyikőjük sem kifejezetten háklis típus. 

    Még a legnagyobb szerelemben is ritka, hogy egy pár tagjai ne találnának apró kifogásolható dolgot a másikban. Nem csinál ebből titkot Liptai Claudia és Pataki Ádám sem, akik a Sláger FM ÉdesKettes című műsorában fedték fel a hallgatóságnak a másik bosszantó tulajdonságait.

    „A közlekedés, amikor én vezetek, Claudia mindig kommentálja, hogy inkább itt kellett volna lefordulni, miért nem használok navigációt, biztos, hogy erre jobb-e menni” – kezdte Pataki Ádám, akinek felesége a mosás körüli teendőkre panaszkodott.

    „A ruhák szín szerinti különválogatásában nem egyeznek a szempontjaink. Ádám a színes ruhákhoz teszi a sötétzöld pulcsiját. Ő pedig azon akad fenn, hogy én a bézs felsőmet a színesekhez. Az is zavarni szokta, ha a mosás után csak áll a ruha, és mindig neki kell átpakolnia a szárítóba” – vette át a szót Liptai Claudia, aki gyakran szokott nassolni otthon, filmnézés közben.

    „Volt, hogy almát evett ilyenkor, és zavart a sercegés, de régebben szotyizott is olykor. Na, az igazán zavaró tud lenni. Ahogy az is, amikor még bekapna néhány falatot, de utána kint hagyja a párizsit vagy a sajtot a pulton” – tette hozzá Pataki Ádám, aki feleségéhez hasonlóan nem akad fenn mindezeken.

    Szerencsére ezek csak apróságok, Ádám egyáltalán nem háklis, és attól, hogy a másiknak vannak apró idegesítő szokásai, ugyanúgy szeretjük egymást

    – jegyezte meg a színésznő.

  • Katolikus papnak készült, aztán nagy fordulatot vett az élete.

    Egyre többen ismerik fel az utcán Megyesi Balázst, a Kincsvadászok egyik műtárgyszakértőjét. A férfi a Meglepetés magazinnak elárulta, persze a forgatások miatt nemcsak megkeresései nőttek, de hétköznapjai is jóval sűrűbbek lettek, éjfél előtt például nem is szokott hazaérni.

    „Reggel hat körül pedig csörög az ébresztőóra. Az erős feketekávémba beledobok egy darab jégkockát, aztán máris kezdődik számomra a nap. A jelenlegi életritmusom nem kedvez a társkeresésnek, mert egyszerűen nincs időm randizni. Dinamikus, nyüzsgő életet élek. Nagyon sok emberrel vagyok munkakapcsolatban, napi 80-100 levelet is kapok, amikre igyekszem gyorsan válaszolni” – árulta el a férfi, hozzátéve: egy jó pap holtig tanul, ő pedig szakmája legjobbja szeretne lenni. Apropó, pap: anno ő maga is katolikus atyának készült, de végül mégis a műtárgyak mellett kötött ki. A régiségek gyerekkora óta vonzották őt, a kereskedők között pedig gyorsan hírnévre tett szert egyetemistaként. 

    „Magam sem tudom, hogyan csináltam, de sikerült bizalmat ébresztenem az emberekben. Budapesten megismerkedtem az antikvitástulajdonos Szántó házaspárral, Jutka nénivel és Péter bácsival, akik látták rajtam, hogy megszállottan vonzódom a tárgyakhoz, ezért felkaroltak, és megismertettek neves antikkereskedő-dinasztiákkal” – folytatta, majd egy nem mindennapi történetet is megosztott a lappal.

    Így történhetett meg az is, hogy Budapesten alig három napig voltam kollégista, mert a Ráday utca egyik kirakatában megpillantottam egy szép karórát, amit bizományban hoztam el az üzletből, majd jó áron továbbadtam egy általam szerzett vevőnek. Olyan kimagasló haszonnal sikerült értékesítenem, hogy rögtön lett pénzem albérletre, nem kellett közös kollégiumi szobán osztoznom az évfolyamtársaimmal” – idézte szavait a Blikk.

Rovatok