Shane Tusup szívhez szóló vallomást tett menyasszonyának
Tavaly novemberben Shane Tusup és menyasszonya, a többszörös fitneszbajnok Nagy Viktória Zoé egyéves kapcsolatuk után a közösségi médiában jelentették be, hogy eljegyezték egymást. Az amerikai edzőt nagyobb boldogság már nem is érhette volna, hiszen még ebben a hónapban megtudták, hogy a fitneszmodell első gyermeküket hordja szíve alatt.
A kisbaba nevét egyelőre nem tudják a leendő szülők, egyaránt válogatnak magyar és nemzetközi lehetőségekből, ám abban már biztosak, kislányuk itthon látja majd meg a napvilágot, az amerikai állampolgárságot ugyanis apja által egyébként is megkapná. Tusup most szerelmével osztott meg egy képet Instagramon, amely mellé a következőket írta Nagy születésnapja alkalmából.
„Gyönyörű és csodálatos menyasszonyom, 28 évvel ezelőtt léptél be a világba, és örökké hálás leszek azért a pillanatért! Olyan szerencsés ember vagyok, hogy ez megtörténhetett! Te vagy számomra az abszolút minden! A legjobb barátom vagy és az a szeretet, amelyről mindig is álmodtam! Tökéletesen illünk egymáshoz, és gyönyörű jövő áll előttünk, de mára álljunk meg egy pillanatra, és ünnepeljük téged, minden szépségeddel és szereteteddel, amit ebbe a világba hozol! Jobban szeretlek, mint ahogy valaha is megértheted, és remélem, csodálatos napod lesz!” – olvasható az edző posztjában.