Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az első évad egyik felesége, Dávid Petra mesélt arról, hogyan is zajlik ez a folyamat pontosan.

    A napokban véget ért a Házasság első látásra második évada a TV2-n, melynek utolsó két epizódjában három pár – Orsi és Zoli, Marica és Zoltán, valamint Geri és Renáta – is úgy látta jobbnak, ha külön utakon folytatják tovább életüket a kísérlet után, jóllehet egy kis baki miatt ezen döntések már idő előtt kitudódtak. Volt, aki arra hivatkozott, hogy a hat héten át tartó kísérlet nem volt elég ahhoz, hogy rendesen kiismerhessék, megszerethessék egymást, de sértettség is szerepelt az indokok között, sőt: olyan pár is akadt a házasodós realityben – pontosabban Rami és Miki –, akik a végső döntés napját sem várták meg, s mindössze néhány hét után a válás mellett döntöttek. Mindenesetre a műsor szakértője az együtt maradó pároknak sem jósol sok esélyt.

    A reality főszerkesztője után az első évad egyik felesége, Dávid Petra is megerősítette, hogy a realityben köttetett házasságok mind hivatalosak, azok a szereplők pedig, akik nem akarnak együtt maradni a kísérletet követően, igazi válási procedúra elé néznek.

    „Tudom, a legtöbbeket még mindig az érdekli a legjobban, hogy ezek hivatalos házasságok és válások-e, és a válaszom az, hogy igen. Tény, nekünk kicsit speciálisabb volt minden. Kezdve attól, hogy nem mi, hanem a csatorna kért időpontot az önkormányzatnál házasodási szándék címen. Jogszabály mondja ki, hogy ilyenkor mindkét félnek együtt, egy időben kell megjelenni az intézményben, hogy aláírják ezt a kérvényt, amit a TV2 ez esetben úgy oldott meg – hisz ekkor még nem láthattuk meg egymást a leendő férjemmel –, hogy ugyanakkor voltunk jelen, de két külön teremben. A dokumentumokon is letakarták a másikunk nevét, adatait. Ezután pedig tényleg kamerák és egy anyakönyvvezető előtt láttuk meg egymást először, és írtuk alá, hogy házastársak leszünk. De ezután még visszavittek minket az önkormányzatba mindent hitelesíteni, és persze aláírni a házassági szerződést, miszerint nem vagyunk jogosultak a másik vagyonára” – osztotta meg a story.hu-val a reality első évadának egyik legismertebb szereplője. 

    A személyi edző-influenszer az első szériában Kabai Andrással kelt egybe. Mivel a válás mellett döntöttek, elárult néhány részletet arról, hogyan is zajlik a bontóper. Mint kiderült, a válási szándékot először a TV2 felé kell jelezniük a szereplőknek.

    Kérdés sem volt számunkra Andrissal, hogy elválunk. Ehhez viszont először a csatorna ügyvédjét kellett felkeresni, aki megírta és beadta a keresetet. Viszonylag hamar, két hónapon belül kaptunk is időpontot a budakeszi önkormányzatnál, ahol a bírónő végigment az összes ponton, mint minden más, civil házaspárnál is. De nyilván vicces volt, amikor arra a kérdésre, hogy mikor ismerkedtünk meg és mikor házasodtunk össze, ugyanaz a dátum volt a válasz. Természetesen nem kértük mediátor segítségét, hogy békítsen ki miket, mi kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva akkor, ott ragaszkodtunk a váláshoz, ami meg is történt

    – mesélte Dávid Petra, aki a második évadban is feltűnt, de csak vendégként: Zoltán és Marica esküvőjén láthatták a nézők.

  • Nyáron bővül a modell és férje családja.

    Első gyermekével várandós Kafi Rea Milla, osztotta meg az örömhírt a Blikk-kel. A modell és férje szeptemberben házasodtak össze, első házassági évfordulójukat pedig már hármasban ünneplik, babájuk ugyanis júniusra várják.

    „Igazából terveztük már, és úgy voltunk vele, hogy jöjjön, amikor szeretne, és hát elég hamar jött is. Elképzelhető, hogy a nászéjszakánkon fogant meg a baba, mert egy hónappal később már érzékeltem jeleket. Nem voltam rosszul, de mégis olyan máshogy éreztem magam, mint szoktam. Akkor csináltam is egy tesztet, az még negatív lett” – mesélte az Ázsia Expressz egykori versenyzője, aki novemberben viszont már pozitív tesztet tarthatott a kezében. Azóta azt is tudják férjével, hogy kisfiúval bővül a családjuk, akinek magyar és nemzetközi nevet is választanak majd.

    Bevallom, nem gondoltam volna, hogy ilyen nehezen viselem majd. Mindenhol csak arról lehet olvasni, hogy a várandósság egy mesevilág, pedig ez nem feltétlenül igaz. Most értem az első trimeszter végére, és még mindig nem vagyok igazán jól. A pocakom már egy picit látszik, de a fotózások során még el lehet takarni ruhával vagy bizonyos kamerabeállásokkal

    – folytatta a kismama, aki ameddig csak tud, szeretne dolgozni, valamint szülése után is minél hamarabb folytatná karrierjét.

    Persze a baba a legfontosabb, de azon leszek, hogy minél előbb regenerálódjon a szervezetem és a testem, visszanyerjem a régi formámat. Én olyan anyukaként képzelem el magam, aki hozza-viszi magával a gyermekét, és aktívan telnek a mindennapjai.

  • A séf a szerelmének szánt gyémántgyűrűről is mutatott fotót. Eljegyzésükre a Maldív-szigeteken került sor.

    Krausz Gábor csütörtökön az Instagram-oldalán újságolta el az örömhírt, miszerint új szintre emelte kapcsolatát: eljegyezte szerelmét, Mikes Annát, aki láthatóan örömmel mondott neki igent. A séf és a profi táncos eljegyzésére a Maldív-szigeteken került sor, jelenleg ugyanis ott pihennek.

    Hol volt, hol nem volt… A szerelem vak? Meglehet. Ám a Szépség látott mindent, s mégis igent mondott. E Szörnyeteg szíve így most megtelt boldogsággal. A mese valósággá válik, és együtt írják tovább, együtt főzik ki a terveiket, fűszerezik az álmaikat, és lépnek a közös jövőjük parkettjére. Most már örökre – kéz a kézben

    – olvasható Krausz Gábor bejegyzésében, amelyet volt felesége, Tóth Gabi is lájkolt.

    Érdekesség, hogy a séf a romantikus soraiban több utalást tett arra, milyen a kapcsolatuk valójában. Részben arra is utalt, hogy Mikes Annával 2023-ban, a Dancing with the Stars negyedik évadának köszönhetően szerettek egymásba, melyet meg is nyertek. A negyedik adásban, majd a fináléban A szépség és a szörnyeteg Oscar-díjas főcímdalára táncoltak, illetve a főzés, fűszerezés szavak Krausz szakmájára utalnak, valamint arra, hogy a Séfek séfe zsűritagjaként évek óta látható a TV2-n.

    Mikes korábban úgy fogalmazott, egy tündérmesében érzi magát, mióta egy párt alkot a séffel, akivel az Ázsia Expressz ötödik évadában is megmérettették magukat.

    Krausz Gábor nemrég arról is vallott, hogy nem zárkózna el attól, hogy családot alapítson Mikes Annával. A profi táncos a DWTS legutolsó, ötödik évadában már nem szerepelt; elmondása szerint ő is inkább a családra szeretne koncentrálni. Mikes Anna Krausz Gábor előző kapcsolatából született lányával, Hannarózával is jó viszonyt ápol.

  • Szerinte nem költenek eleget a tűz megelőzésére.

    Ahogy az Index is megírta, ismét erdőtüzek pusztítanak Los Angeles közelében, amelynek már két halálos áldozata van, és legkevesebb ezer épület vált a lángok martalékává. Érintett lehet több híresség háza is, James Woods, Anthony Hopkins és Adamy Brody például már kénytelen volt elhagyni otthonát, de a közelben lakik Jennifer Aniston, Adam Sandler és Reese Witherspoon is.

    Az eset kapcsán a környéken lakó Palácsik-Ráthonyi Tímea is megszólalt, 24 óráig elérhető Instagram történetében azt üzente:

    Infrastrukúra hiánya, nincs víznyomás, ezeréves elektromos kábelek, nincs elég tűzoltó, nem költenek eleget a tűz megelőzésére. Kérdés: mire fizetjük a magas adókat?

    –  idézte szavait a 24.hu.

Rovatok