Patrik mellett Shrek is elbújhat, 400 kilométeres túrára indul szamarával egy ásotthalmi fiú
A szamarak karakterei kétségkívül a mesetörténelem felső polcán foglalnak helyet, elég csak Shrek hűséges barátjára vagy Micimackó szeretni való cimborájára gondolni, a hétköznapokban azonban méltatlanul kevés szó esik ezekről az állatokról.
Pontosan emiatt vette a fejébe a 19 éves ásotthalmi Koszonits Patrik, hogy változtat az állatok megítélésén, szeretné felhívni a figyelmet a szamarakra, és megkedveltetni őket az emberekkel – emellett pedig egy szamárrezervátum alapítása is a célja.
Céljait pedig nem is akárhogyan valósítaná meg, ugyanis a férfi a nyáron
egy 400 kilométeres túrára indul Füles nevű szamarával, majdnem az egész országot átszelik majd.
A meglehetősen hosszú út célállomása a Győr-Moson-Sopron vármegyében található Rábatamási környéke lesz, a férfi és szamara naponta 20-25 kilométer megtételét tervezi – így 3-4 hét alatt elérheti a végállomást, ha az időjárás nem lassítja útjukat.
A kalandos túráról és már magáról a felkészülésről is részletesen beszámol az erre a célra létrehozott Facebook-oldalán, amelynek címe Ott vagyunk már?, így várja követői közé azokat az állatbarátokat, akik általa szívesen megismerkednének közelebbről eme nagyszerű és csodálatos egyéniségekkel, a csacsikkal – írja a Szeged 365.