Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A 42 éves híresség nagyon vágyik egy gyermekre, sokan bántják is amiatt, hogy még nem alapított családot.

    Megindító vallomást tett az Ázsia Expressz csütörtök esti adásában Béres Anett. Az egykori valóságshow-szereplő a kalandrealityben már többször beszélt arról, mennyire vágyik arra, hogy megtalálja élete párját, akivel aztán gyermeket is vállalhat, 42 évesen azonban ez még nem adatott meg neki. A volt villalakót sokan bántják is ezért; például a műsorban is kapta az ívet Mészáros Bendétől és Zsigmond Angitól, amikor heves vitába kezdtek egymással.

    Bérest a fiatalok szúrós megjegyzése, miszerint „nem hiába nincsen senkije” szíven ütötte, ám a jelek szerint továbbra sem adta fel a reményt, hogy egyszer anyai örömök elé nézhet. A műsor csütörtök esti adásában az egyik feladat kapcsán, amikor két idegen ember lábát, esetükben gyerekek lábait kellett megmosniuk Tajvanon, úgy fogalmazott:

    Tündériek itt a gyerekek, gyönyörűek a kisfiúk és a kislány is... Arra gondoltam, hogy remélem, a Jóisten megadja még nekem, hogy egyszer legyen egy pici, édes babám

    – árulta el mosolyogva Béres, de barátnője sem volt ezzel másképp.

    És az a durva, hogy én is kedvet kaptam, hogy legyen még egy kisgyerekem

    – vallotta be a légtornász.

  • Nehézségeiről vallott az énekes.

    Vasárnap Király Viktor és Herceg is megküzd a Sztárbox férfi középsúly-kategóriában, felkészülésükről pedig a Fókusz készített egy összefoglalót. Bár az énekesek a hétköznapokban jó barátok, a ringben ebből semmi sem látszik majd. Király egyenesen kijelentette, hogy számára nem lesz nehézség félrerakni az ismertségüket egy bokszmeccs erejéig, de láthatóan Herceg is komolyan készül az összecsapásra

    A Megasztár 4. évadának korábbi győztese arra is kitért, hogy a boksz nemcsak abban segített neki, hogy megszabaduljon plusz kilóktól, hanem az életfelfogása is teljesen megváltozott.

    A mentalitásom annyira megváltozott ebben az utóbbi 6-8 hónapban, hogy megtanultam örülni az apróságoknak. Szóval én régebben azért tudtam nagyon mélyen beleesni a depresszióba, nagyon-nagyon sokáig a gödör alján voltam lelkileg, mert túlságosan nagy hangsúlyt fektettem most már így visszagondolva nem is olyan nagy dolgokba. Hogyha valami nem sikerült, azt úgy fogtam fel lelkileg, hogy kész, vége mindennek, és nem tudom, hogy akkor merre induljak el. A boksz megtanított arra, hogy itt, amikor kapod az ilyen pofonokat, az olyan ütéseket, és rájössz, hogy kibírod, és mész tovább, akkor amikor leveszed a kesztyűt és kimész az utcára, akkor hirtelen olyan könnyebbnek tűnik minden.

  • Az énekesnő fejében már az is megfordult, hogy végig tudja vinni a szerepét.

    Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban egyik legemlékezetesebb játékát köszönhetjük Dér Heninek, aki a kezdettől fogva a háttérből irányította a szálakat gyilkosként társaival. A krimi-reality második hetének végén azonban elpártolt mellőle a szerencse, ugyanis az ártatlanoknak végül gyanússá vált, de az esti kerekasztal ceremóniánál még így is megtudta őrizni a hideg vérét. Legtöbben azonban mégis rátették a voksukat, ezért a játék számára befejeződött, és távoznia kellett a kastélyból. Dér Heni most közösségi oldalán osztotta meg gondolatait a műsorban szerzett élményeiről, tapasztalatairól.

    Tegnap véget ért az áruló szerepköröm, szagot fogtak a többiek. Ha azt mondom, nagy kaland volt, amit élveztem, nem írná le teljesen őszintén a valódi érzést, amit ez a másfél hét játék adott. Sokat tanultam magamról, a fegyelemről, az emberekről...:) S voltak már olyan pillanatok, amikor kezdtem elhinni azt a lehetőséget is, hogy akár végig is vihetem

    fogalmazott az énekesnő, aki nem gondolta volna, hogy ha áruló szerepkörre esküszik fel a játék elején, az a végén még lehet izgalmas karakter, akiért izgulni fognak az emberek.

    S mivel már a műsorban az idézetemmel elbúcsúztam, így már semmi mást nem kívánok, csak hogy Hevér Gábor befusson a finishbe, ha kell Bíró Beával karöltve, de én az árulóknak szurkolok...

  •  A táncosnő eléggé besokallt.

    Az Ázsia Expressz című kalandreality csütörtök esti adásából kiderült, hogy Krausz Gáborban megint felmerült, hogy feladja a versenyt. A séfben ez már az első néhány napban is megfogalmazódott, ugyanis nem elég, hogy Ördög Nórától sorban kapják egymás után a nehéz feladatokat, estére még szállást is kell keresniük maguknak, ráadásul sokszor nem éppen a legbarátságosabb környékeken. Mint akkor mondta: legszívesebben eladná a veséjét, abból kifizetné a repülőjegyét, hogy Magyarországra utazhasson.

    Krausz a csütörtök esti adásban is felhozta a dolgot – pontosabban azt, hogy szívesen elővenné már az útlevelét , amikor párjával, Mikes Annával lefekvés előtt átvették aznap történteket, azzal ugyanis, hogy az utcán találtak egy medált, biztosított volt számukra a szállás.

    A sztárséfet a rendőrök is elkapták a tajvani etapban a viselkedése miatt, sőt: fegyvert fogtak rá. Ám mivel a  kalandreality az utolsó előtti hetében jár, Mikes ragaszkodott ahhoz, hogy kitartsanak, bármilyen nehéz is legyen.

    Erős volt ez a mai nap, maradjunk annyiban. És nekem ez sok volt, az az igazság... Nagyon jó vége lett, találtunk egy medált, ez egy picit megnyugtat engem, de ma annyira sok negatív impulzus ért, hogy ebből ennyi elég volt, ezt nem szeretném tovább vinni! Kettő opció van: vagy átmegyünk a döntő hetére és elkezdünk úgy játszani, mint a többiek, mármint, felvesszük a fonalat, vagy azt mondjuk, ez nekünk nem fér bele, mi nem ilyenek vagyunk és tisztelettel kiszállunk. Én ezt tök komolyan gondolom

    – szögezte le a táncosnő a párjának, aki arra utalt, inkább feladná a versenyt.

    – Most azt mondanám, hogy útlevél...

    – De már nincs sok hátra, nem adhatod most fel!

    – Nem adtam föl, mert még mindig itt vagyok!

    – De, feladtad! Nem adhatjuk fel, ha még mindig itt vagyunk!

    – Reggelre kialszom!

    - zárta le a témát a séf.

Rovatok