Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Szerelméről vallott a celeb.

    Berki Mazsi és szerelme, Kajári Zoltán kapcsolatáról ezidáig nem sok mindent lehetett tudni, magánéletüket ugyanis féltve őrzik, azáltal azonban, hogy idén elvállalták a Nyerő Páros című sztárpárshow-t, sok mindent megosztottak két éve tartó románcukról. Most a Storynak meséltek arról, hogyan élték meg a műsorban való szereplést.

    „Amikor kijöttünk, akkor voltunk az egyik csúcspontján az elmúlt két évünknek – magyarázta Berki Mazsi a hot! magazinnak. Mindebben nagy szerepet játszott párja, Kajári Zoltán személyisége:

    Zoli számomra a nagybetűs férfi, amire nekem hatalmas szükségem van. Mindenben tudok rá számítani, kedves és odaadó. Pont Balogh Edinával beszéltünk nemrégiben, hogy olyan kevés manapság az igazi férfi, akire fel lehet nézni. Erős személyiségnek tartom magam, de nem kívánom, hogy elnyomjon a másik. Szeretek felnézni a szerelmemre, és az, hogy Zoli mellett nőnek tudom érezni magam, sokat jelent nekem. Emellett a humora volt az, ami először megfogott.

    A szerelmesek már volt egy-egy gyermeke az előző kapcsolatukból, de szerencsére nagyon jól kijönnek egymással, több közös nyaraláson is túl van a család.

    „Még mindig körülöttünk van a rózsaszín köd, ha meglátjuk egymást, de ezért sokat is teszünk. Például minden pénteken randinapot tartunk, amikor csak kettesben töltünk időt. Erre általában ősszel könnyebb sort keríteni, amikor mindkettőnk életében beáll egy rendszer. Nyáron pörgés van, és akkor amúgy is szoktunk kettesben nyaralni vagy utazni. Ilyenkor próbálunk nem dolgozni: elmegyünk edzeni, majd közösen masszázsra.” – mondta az influenszer a kapcsolatukról.

  • Januárra várja gyermekét a színésznő.

    Osvárt Andrea szeptember elején egy fürdőruhás képpel adta hírül, hogy első kisbabáját hordja a szíve alatt. A 45 éves színésznő és párja januárra várják a közös gyermeküket. Bár a kismama általában nem szereti a nyilvánosság előtt élni a magánéletét, ezúttal mégis kivételt tett, és megosztott egy fotót, melyen jól látható, hogy szépen kigömbölyödött.

    Belépve a 3. trimeszterembe, flamingók kíséretében, ezen a napsütéses és meleg őszi időben

    – írta közösségi oldalán Osvárt.

  • Rengeteget változtak az évek alatt.

    Peller Anna a napokban ünnepelte a 44. születésnapját, melynek apropójából a húga, Peller Mariann egy szívhez szóló bejegyzést tett közzé az Instagram-oldalán. A Reggeli műsorvezetőnői világraszólóan jó testvérek, rendkívül szoros a köztük lévő kötelék, ez pedig gyerekkorukban sem volt másképp.

    „Ezen a napon, 44 esztendővel ezelőtt, egy igazi, szeretettől ragyogó lelkecske költözött újfent a földre! Köszönöm, hogy 2 és 3/4 évvel előbb érkeztél, és előkészítetted nekem a terepet a belőled sugárzó szeretettel, kicsi Nővérkém! Szeretlek @peller_anna! Tudod jól, mi mindent kívánok Neked teljes szívemből!!! Éljen Október 19-e! CSODANAP!” – üzente testvérének Peller Mariann, aki egy régi gyerekkori fotót is mutatott e különleges évforduló alkalmából, ám ahhoz lapozni kell egyet.

  • Szombaton az énekes lett a Sztárban Sztár All Stars győztese.

    Peter Srámek nyerte a Sztárban Sztár All Stars évadát, aki könnyekig hatódott, amikor meghallotta, hogy övé lett az elmúlt 10 évad legsokszínűbb előadójának járó díja. Az énekes a hétfő reggelt a Mokkában kezdte, ahol elmondta, lassan kezdi felfogni a győzelmét, de kellett egy kis idő, hogy feleszméljen. Mint mondta, nem számított arra, hogy ő kapja a szavazatok többségét, hisz Gubik Petra többször volt napi győztes.

    „Én mindig is tudtam, hogy a rajongói táborom nagyon-nagyon erős, de most bebizonyították, hogy hatalmas. Nekem vannak a legjobb rajongóim. Tudod, milyen jó reggel úgy felkelni, hogy ennyi ember szeret engem? Ez hihetetlen” – idézi a 24.hu Srámeket, aki elmondása szerint egyetlen negatív kommentet sem olvasott a teljesítményéről, és az őszintén meglepte, hogy a nézők ugyanúgy örültek a győzelmének, mint ahogy Gubikénak is örültek volna.

    A vágsellyei születésű énekes arról is mesélt, milyen élmény volt együtt duettezni Kasza Tibivel a döntőben:

    Tibi profi ember. Nagyon kedves volt az egész adás alatt, várt hátul, kíváncsi volt, érdeklődött. Én a Tibit nagyon szeretem, profi énekes, olyan hangja van! Mindenki mondja neki, hogy ne hagyja abba az éneklést, mert most abba akarja hagyni, de ne csinálja, mert kár lenne érte

    – fogalmazott.

Rovatok