Adrián büszkén vállalja, hogy egy nála 45 évvel idősebb nőt szeret: „Észre sem veszem a korkülönbséget”
A 43 éves férfi úgy véli, sokan irigykednek nem mindennapi szerelmükre, amely immár 27 éve tart.
A szerelem nem ismer határokat, vallja egy 43 éves férfi, aki nem mindennapi módon egy nála 45 évvel idősebb nőbe szeretett bele. Adrián Narváez azt mondja, a most 88 éves Delia Lúquezben élete párját találta meg, s nem is érzi még csak jelét sem a köztük lévő nagy korkülönbségnek, amely miatt rengeteg rosszindulatú megjegyzést kapnak. Úgy mesélik, az irigy emberekkel szembeni harc folyamatos az életükben, de senki sem állhat az útjukba.
Narváezék immár 27 éve boldogok együtt. Úgy mesélik, 1998-ban találkoztak először egy képzőművészeti kiállításon, azaz a férfi akkor csupán 16 éves volt, Delia Lúquez pedig 61. Kezdetben csupán baráti viszonyt ápoltak, a művészet iránti érdeklődésük hozta össze őket: míg a tanárnő hobbiból szívesen festett, addig az akkor még tinédzser Adrián a vers- és novellaírásért volt oda. Levelezni kezdtek, hogy a kapcsolat ne szakadjon meg, a köztük lévő szoros barátság pedig az évek alatt szerelemmé szövődött. Adrián úgy véli, rossz korban született.
Az argentin művészházaspár sokáig titokban tartotta a bimbózó románcot, melynek nem is tudott mindenki felhőtlenül örülni. Míg a fiatalember apja elfogadta a kapcsolatot, az anyja már hallani sem akart róluk.
Féltékenység állt a háttérben. Nem értették meg, hogy a korkülönbség ellenére is szeretjük egymást. Kezdetben megpróbálták a lehetetlent, hogy szétválasszanak minket. Soha nem szégyelltem a köztünk lévő korkülönbséget. Őszintén, észre sem veszem. Bár 45 év van köztünk, mindenhova együtt megyünk
– magyarázta Adrián Narváez, aki 2005 márciusában hivatalosan is összekötötte életét Delia Lúquezzel.
(via Mirror)