Sebestyén Balázs nem akárkivel futott össze az edzőteremben
Nagy népszerűségnek örvendett a Házasság első látásra című reality második évada a TV2-n, amely január elején ért véget, jóllehet a végső döntések egy baki miatt idő előtt kiderültek. Az évad egyik szereplője, Szolnoki Szabolcs például, bár kis híján meg sem jelent a végső döntésnél, úgy döntött, folytatni szeretné a szakértők által kirendelt feleségével, Fecső Judittal való kapcsolatát, ám az 51 éves üzletember azóta nem nyilatkozott arról, hogyan alakult a viszonyuk a 46 éves sminkessel. Mint ismert, a házasodós reality-t nyáron forgatták.
Szolnoki a műsort követően úgy döntött, OnlyFans-oldalt indít magának, az pedig már az adásokból kiderült, milyen fontos számára a kinézet és az edzés. A közösségi oldalán a minap szintén az edzőteremből jelentkezett be; a jelek szerint éppen oda jár, ahová a Rádió1 műsorvezetője, Sebestyén Balázs is, aki megállt vele egy közös fotóra. Szolnoki a közös felvételhez annyit írt, hogy „Competition!”, vagyis „Verseny!”.