Hunyadi Donatella nem akar a tévében szerepelni, ezt az egy műsort viszont szívesen bevállalná
Diplomája megszerzésére, zenei karrierjére szeretne inkább koncentrálni.
Mozgalmasan telnek a napjai Hunyadi Donatellának, aki nemrég belekóstolt az operett műfajába is. A fiatal énekesnő már túl van első fellépésein is, mint mondta, sokat segített neki Dancing with the Star-os múltja, így ugyanis könnyebben megtanulta a szükséges koreográfiákat.
„Örülök ennek az operettes vonalnak, ami számomra egy új terep, és nagyon élvezem. A két műfaj, az opera és operett pedig nem is áll távol egymástól, az énektechnika szinte ugyanaz. Stílusban van különbség, az operett vidámsága pedig kifejezetten közel áll hozzám, hiszen a hétköznapokban is hasonló karakterű vagyok” – mesélte a Glamournak. Jelenleg igyekszik belerázódni új életritmusába, azzal kapcsolatban pedig határozott választ adott, milyen jövőbéli tervei vannak.
Most tévéműsorba nem készülök, a diplomám megszerzése az életem következő fontos lépése, a diplomakoncertem. A zenében szeretnék előre lépni, nem a celebkedés az első. Talán az Árulókban még szívesen szerepelnék.