Tápai Szabina a házasságukról: Nálunk is vannak feszültségek, egyáltalán nem élünk álomvilágban
Igyekeznek túllendülni a nehézségeken.
Tápai Szabina és Kucsera Gábor egy éve döntöttek úgy, hogy mégsem válnak el, hanem megpróbálják megmenteni a házasságukat. Bár nehéz időszak áll mögöttük, a világbajnok kajakozó és felesége kitartottak egymás mellett, de véletlenül sem szeretnék magukról azt a képet mutatni, hogy náluk mindig minden tökéletes lenne. Visszatekintve persze örülnek, hogy nem adták be a válási papírokat, hisz sikerült új alapokra helyezniük a házasságukat.
„Nagyon fontosnak tartom azt elmondani, hogy egyáltalán nem élünk álomvilágban. Nem csodálatos mindig minden. Nálunk is vannak feszültségek. Van, hogy rossz lábbal kelünk, hogy hosszú volt egy nap, hogy odapirítunk a másiknak. Csak már egészen máshogy kezeljük a negatívat. Míg régen gyűjtögettük magunkban a sérelmeket, most kimondjuk, megbeszéljük, bocsánatot kérünk a másiktól, aki ezt elfogadja. Hiszen Isten is megbocsát mindenkinek, akkor kik vagyunk mi, hogy ezt ne tegyük meg? Hittel és szeretettel pedig sokkal könnyebben, gyorsabban átlendülünk a problémákon” – mondta a Storynak Tápai Szabina, hozzátéve, mára olyan stabil az összetartozás és a szeretet közöttük, ami egy előtte sosem tapasztalt nyugalmat és biztonságérzetet ad számukra.