Először szólalt meg válása után a Házasság első látásra Juditja: „Már nem haragszom senkire”
Egy pár sem maradt együtt az új évadból.
Most már tudjuk, nem sikerült megtalálniuk a boldogságot Házasság első látásra szereplőinek – legalábbis a műsor keretein belül.
A hat párból ugyan ketten úgy döntöttek, kamerák nélkül is megpróbálják újdonsült házastársukkal az életet, végül mindenki szakított a realityben megismert partnerével. Reni és Burmi nemrég arról beszéltek, eltérő habitusuk, illetve a másik szereplő, Orsi miatt futott zátonyra a románcuk, most pedig Judit ragadta meg az alkalmat, hogy először beszéljen válásáról.
Talán én vagyok az egyik olyan szereplő, aki még nem szólalt meg itt a kimondott válásunk után! Nem véletlenül! Ha valamit, akkor azt megtanultam a "kísérlet" alatt, hogy százszor gondoljam át a mondandóm! Na, most megtettem… Ezért köszönet a szakértőknek és talán a Szabinak is, hisz kissé lecsendesedtem, ami valljuk, be nem ártott
– kezdte közösségi oldalán a sminkes, majd úgy folytatta: nagyon élvezte a forgatást, de rengeteg minden nem került végül adásba, sok minden pedig nem egészen úgy történt, ahogy az összevágásokból gondolnák a nézők.
„De nem kívánok magyarázkodni, hisz aki ismer, úgy is tudja, milyen vagyok! Hogy vannak-e hibáim? Rengeteg! Sokat tanultam a nyáron… hatalmas önismereti tréning volt ez nekem, és ahogyan ezt említettem is egy interjú alkalmával, én győztesként távoztam meg akkor is, ha válásra került a sor… ”
Judit ezután megköszönte a sok szép napot és percet, amit Szabival töltött, majd biztosította követőit, jól van, jól viselte a válást is
„A rosszra nem emlékszem már, a szépre és a jóra igen! Már nem haragszom senkire sem, volt idő, amikor így volt, de rájöttem, ezt magamban kell rendeznem és nem másra vetítenem a haragom!”