Jennifer Aniston 56 éves lett, ennek kapcsán elárulta, miért tűnik úgy, hogy nem öregszik egy kicsit sem
Úgy tűnik, elfelejtett öregedni.
Február 11-én ünnepelte születésnapját Jennifer Aniston. A Jóbarátok sztárja 56 éves lett, ám rajongói szerint jó néhány évet letagadhatna életkorából. Titkára és tippjeire évről évre egyre többen kíváncsiak, ezért a színésznő előszeretettel szokott mesélni arról, minek köszönheti, hogy kirobbanó formának örvend, s mint kiderült, sokat is tesz azért, hogy fiatalosságát megőrizze.
S bár megtehetné, hogy a legdrágább dolgokat vásárolja meg, Aniston azonban úgy véli, sokkal fontosabbak a szokások, mint például a rendszeres edzés, amiről azt mondja, hogy a leginkább segít neki megőrizni a szépségét és egészségét.
Edzés után mindig gyönyörűnek érzem magam, tudván, hogy gondoskodom a testemről, mert ez az egy van nekem
– osztotta meg a Gyagyás gyilkosság című Netflix-filmek szereplője, aki szerint az is fontos, milyen dolgokkal foglalkozik.
Ébredés után még legalább egy órán át rá sem nézek a telefonomra. Ez az egész napomra kihat. A töltőim két méterre vannak az ágyamtól egy fiókban, és van egy ezeréves iPodom vagy iPhone-om, amiről leszedtem mindent, és szigorúan csak ébresztéshez és az alvással kapcsolatos alkalmazásokhoz használom
– árulta el Aniston, aki igyekszik a közösségi oldalaktól is távol tartani magát, mert mérgezőnek találja őket.
(via Unilad)